- első blikkre… izé: blokkra -
Megint elkapott a kényszerből született újítási vágy, mely egy eredendően bűnös dologból fakad – nincs sok szabadidőm a komolyabb hangvételű cikkek megírására. Egy-egy az én sajátos értékrendem szerinti normális cikk elkészítése sokszor napokat vagy inkább heteket vesz igénybe (időnként hónapokig tervezek és készítek valamit), és ha csak ezekre koncentrálnék, elvenném az időmet egyéb teendőimtől, amik most fontosabbak. Nem részletezve: család, élet, munka, könyvírás, szabadság, boldogság. Mindezt miért? Mert mások szerint amatőrnek mondott cikkek blogra való írásából még senki sem élt meg…
Ez igaz.
Így aztán eldöntöttem (két mosogatás meg egy magyaros pörkölt elkészítése közben), hogy bár szeretnék neked mondani ezt-azt, de időm nem lévén sokszor valójában bele sem kezdek a mondandómba. Ez így nem helyes. Tudom, hogy vannak olvasóim és követőim, akik kíváncsiak az irományaimra, még ha hozzá sem szólnak – elfogadható a dolog. Nekik/neked akarok kedvezni. A megoldás, amit találtam, egyszerűen hangzik: sokszor a kevesebb is több. Tehát elmondom majd, hogy egyes politikai és/vagy közéleti eseményekről mit gondolok, de nem fogom bővebben kifejteni és indokolni. Rövid szösszenetekben utazom tehát, ezzel is egy új utat kezdve önmagam számára. Másrészt ez a megoldás azért is kellemes, mert sokszor egy-egy „érdekes bejegyzés” írója nem engedélyezi a hozzászólásokat az oldalán – most legalább ezen a fórumon megszólíthatom a barmokat (remélve, hogy időnként rákeresnek önmagukra a hálón és észreveszik, hogy ugatok róluk).
Az első fejezetek mindig az útkeresésről szólnak. A kezdeti botladozásokat bocsásd meg nekem. Nem tudhatom, mennyire lesz kellemes és egyértelmű ez a cikksorozat, mennyire fog belenyúlni a jövőbe, de ha szerinted is működik, fogunk még eszmét cserélni az olvasása alatt/miatt. Azt mondom, vágjunk bele, nézzük meg, mit lehet kihozni az ötletből.
Hajrá.
1. Michael Bublé
Megmondom őszintén, hogy a sárga irigység zabál meg, miközben erre a srácra gondolok. Ez az igazság. Lehet, hogy jó hátszele volt, vagy esetleg sokkal tehetségesebb, mint én (de ne feledjük azt sem, hogy nem Magyarországon született, hanem Kanadában, ott is a gazdag nyugati parton, ami azért számít valamelyest), mindenesetre népszerű és ismert, gazdag és sikeres. Pár évvel fiatalabb nálam, vagyis bőven lett volna időm tenni valamit, mielőtt ő a színpadra lépett…
Innen az irigység.
Másrészt (és ez fontosabb) az a véleményem, hogy elképesztően tehetséges. Nem a hangjától vagyok elalélva, holott az sem semmi, hanem az agyától. Egy teljesen átlagos ficsúr, akinek van jelleme, fellépése és némi aprópénzre váltható elképesztő hangja – ezekkel kombinálva tart most ott, ahol. De a lényeg: ott van és csinálja. Teljes mellszélességgel dolgozik, bömböl a színpadon neked, mint egy oroszlán, közben teszi a szépet, hogy a lányoknak is erekciójuk legyen – vagyis igazi showman. Nincs ebben semmi rossz.
Tetszik. Be kell vallanom. Az irigységemen kívül.
Erre jön a sok-sok „kurucvitéz” számára sátáni Index, hogy egy „kellemes” cikkel kedveskedjen a srácnak és az olvasóknak – abból az apropóból, hogy Bublé eljött Budapestre riszálni magát. Már a fos cikk címe is bicskát nyitogat, de a benne lévő hihetetlen arrogáns és undorító megfogalmazás… elképesztő. Én elhiszem, hogy a cikk szerzője egy frusztrált kisegér, aki semmire sem vitte és semmire sem fogja vinni ebben az életben, de azért az irigység és irigység között tegyünk már különbséget! Mint mondtam volt, rendkívüli irigységet érzek Bublé népszerűsége miatt, de ez mellett elismerem elképesztő sikereit és tehetségét. Még ha módomban állna sem fikáznám le azért, amit csinál.
Nem így a cikk.
Elhiszem, hogy a rác jókor volt jó helyen, elhiszem azt is, hogy nem valami nagy tehetség a saját szerzemények írásában, de remek előadó és remek énekes. Van hangja, nem úgy, mint sok magyar celebnek (hahaha), akik hülyéskednek nekünk itt már vagy 20-40-60 éve. Abban is biztos vagyok, hogy Bublé látott már olyan dolgokat is, amiket el sem tudnánk képzelni (mondjuk, dívány a szobában vagy farok nagyon közel az arcodhoz), de hát néha rögös az út, ami a sikerhez vezet.
Ami felháborító a cikkben, az a lekezelés. Hát hogyne, Bublé szexuális poénokat nyomott a közönségnek és ettől pár emberke szarul érezte magát. Elképzelhető. Az biztos, hogy ha Bublé (aki született kanadai) szexuális poénokkal bombázza a feleségemet a színpadról (aki szintén kanadai)(vagyis még „szleng szinten” is értik egymást, haha), akkor én nem érzem magam kényelmetlenül, mert még abban is biztos vagyok, hogy az asszony a buli után beosonhat hátulról az öltözőbe – maximum tökönrúgás lesz a közeledés vége. Ennyi. Nem kell azon rágódni, hogy mit mondogat a srác a színpadról, mert ez is a show része, baszd meg, csak te itt Európa szélén, a valamikor nagy Magyarországon ezt nem tudod aggyal követni, hiszen egy iciri és picirit elmaradtál a világ pörgésétől.
De ez nem is baj.
Szóval valójában örülnöm kéne, amiért ez a cikk megjelent, mert jól körbeírja, milyen a mai magyar újságíró gondolkodása. Irigy, akárcsak én, de az ő irigysége olyan kibaszott mélyen gyökerezik, hogy a szeme előtt tomboló „sárgaságtól” nem látja a srác elképesztő tehetségét. Ezért született meg a cikk és ezért nem ér egy fabatkát sem – ahogy lassan ez elmondható a magyar újságírásról is.
Egyébként megkérdeztem feleségem véleményét is Bubléról és velem megegyezően azt vallja, hogy ez a sok szexuális felhang talán a show szerves része, bár elképzelhető az is, hogy talán nem, mert a srác egy szerencsétlen barom, aki csak ezeket nyögve érzi jól magát. Nem tudhatjuk. Ettől függetlenül, bár Bublé Sinatra-számokat énekel, de lényegesen szebben és élvezhetőbben, mint Sinatra azt bármikor is tette. Sokkal jobb hangja van, mint Franknek bármikor is volt.
Ennyit erről.
2. A müncheni sörpuccs
A cikk egyébként meghökkentő részletességgel írja meg, mi történt Adolf Hitlerrel a sörpuccs előtt, alatt és után – ami már csak azért is meglepő, mert az írója egyébként elfogult (ez csak az utolsó bekezdésben körvonalazódik).
Amit fontos megemlítenünk. Ez mellett egyetlen értelmes ember sem mehet el. Ami ma történik a világban, amit ma az USA és annak agresszív támadó külpolitikája képvisel, az köszönőviszonyban sincsen azzal, amit Adolf képviselt anno. Ma az USA például ugyanúgy egy meggondolatlan ugrásra akarja kényszeríteni az oroszokat, mint anno Anglia és Franciaország tette azt Németországgal. Lehet itt köpködni arról, hogy Hitler mit tett a világháború előtt a független államok bekebelezésével (amit mostanában Putyin is meg szeretne tenni), de a népegyesítés csak azok szemében szálka, akik ezt úgy-ahogy megpróbálták – és elvesztek. Például az USA számára, ami szerette volna Ontario államot, mint gazdaságilag működő gépezetet az országhoz láncolni, és ezért belevágott az amerikai- kanadai háborúba – persze sikertelenül.
Vagy a franciák, akik mindig onnan akartak lecsípni maguknak Európából, ahol éppen jól ment a szekér (északon, keleten, vagy éppen az olaszok által lakta területekről), hogy az angolokat már ne is említsük (erre példa a mai napig Észak-Írország). Beszélhetnénk még a svédekről, akik anno a fejükbe vették, hogy Norvégia végül is a Svéd Királyság része és illik ahhoz kapcsolódni, vagy a magyarokról is, akik a végén már annyi idegen földet foglaltak el (Lengyelország, Csehország), méghozzá jelentős magyar népesség nélkül, hogy a végén már tarthatatlan lett a „bőségbirodalom” stabilitása (ennek is lett a vége Trianon, hoppá).
A lényeg, hogy a belinkelt cikk szerint Hitler pusztulást hozott Németországra, holott felemelkedést ígért. Ez így volt. De ez nem az ő hibája, hanem az átkozott Churchill meg Roosevelt hibája, akik totális rombolást hajtottak végre az egyre gyengülő Német Birodalmon. Szükségtelen bombázásokat és kínzásokat.
A cikk persze (mint a mindjárt következő is) nem kommentelhető, hiszen ha a gazdablogger ezt megengedné, rögtön hozzászólások százai teremnének, amelyek nem lennének restek beszélni egyéb vonatkoztatásokról is, nem csak az egyoldalú „Hitler egy aljas féreg volt” vonalról.
Személyes véleményem, hogy aki egy puccsot tervez, ezért börtönbe kerül, ahol megírja filozófiájának könyvét, végül hivatalosan, a nép által választott vezetőjévé válik az országnak (a puccs után mindössze tíz évvel), az az ember tud valamit. Nem csak beszél – tesz is valamit. Hozzá képest még Putyin is kispályás, aki pedig elég szépen letett az orosz asztalra egy s mást.
A többi „vezetőről” pedig ne is beszéljünk. Manapság csak bábok vannak, vagy olyan ócskajancsik, mint Orbán, aki a fenekét rázva tetszeleg a többi európai buzi előtt, akik persze élvezettel tolják a háttérbe.
Adolf Hitler a mindenkori földi történelem egyik legnagyobb vezetője volt, akit a hirtelen létrejött és elért sikerei miatt okosan sarokba szorítottak és támadásra késztettek. Amennyiben Hitler megvárta volna, míg vagy az oroszok, vagy az angol-francia zászló alatt masírozó Tüsszentők csapata megtámadja az országát, visszakényszerítve Németországot az 1933-as határok mögé (ez olyan 1940 tavaszán várható lett volna), ebben az esetben a vereség miatt eltávolították volna a hatalomból, a német gazdasági csodát úgymond bezúzták volna, a társadalmi felemelkedés megakadt volna. Tény, hogy nem tört volna ki a háború, mert csakis ekkor volt rá meg az esély (talán ha egy évi elhúzódó kisebb európai harcok lettek volna), és hamarább bekövetkezett volna ez a mérhetetlenül elhibázott multikulti, ami most lassan fojtja meg Európát (és a keresztény világot).
Ha logikusan gondolkozol, ennek így kellett történnie – még akkor is, ha sokan álmodoznak arról, hogy Adolf a végén sikeresen nyert az ellenfeleivel szemben (például Philip K. Dick az „Ember a Fellegvárban” című könyvében). Azon rugózni hetven év távlatából, hogy mi történt és ki volt a legnagyobb geci ebben a fergetegben, felesleges időpazarlás.
3. Ez a cikk nem kommentelhető – sorozat 1.
Van nekünk ez a Kertész-srácunk, aki valójában egy megátalkodott, vérszomjas zsidó, aki képes egymás mögé rakosgatni szavakat, amikből mondatok lesznek, illetve mondatokat, amikből valamiféle olvasmányok lesznek – de nem regények. Ezek nem történetek, ezek (amiket a fickó „alkot”) leginkább egy írástudományilag megfejthetetlen, logikátlan és értelmezhetetlen katyvaszok, amiket arra érdemes (másik zsidó származású) emberkék persze istenítenek. Egészen addig, míg szeretett zsidójuk az ő oldalukon áll…
Mondja is a srác, hogy mikor 1975-ben megjelent a „Sorstalanság” címre keresztelt förmedvénye, a magyar kritikusok kussoltak. Mert hogy (szerinte) nem igazán értették, miről szól a könyv. Na, ide kívánkozik az én véleményem, kedves Imre – hát persze, hogy nem értették, mert az egész kibaszott förmedvényed egy nagy rakás értelmezhetetlen és logikátlan, abszolút magyarellenes, magyar nyelvtanellenes írásmóddal „alkotott” szar. És mivel akkoriban Magyarországon még voltak igazi magyar kritikusok, akik magasról tettek rá, hogy egy magyarellenes zsidó vagy, aki csak fröcsögni képes, így hát nem mondtak semmit a megjelent könyvedről, mert nem lehetett semmi jót vagy legalábbis pozitívnak csengő kritikát mondani. Udvariasan kussoltak, mert nem akarták elmondani, mi az igazság a történeted körül. Ennyi.
Elég baj az, hogy a magyarok elől (akik persze befogadtak és még magyar nevet is adtak neked) végül nem Bulgáriába, Törökországba, esetleg Indiába vagy Lengyelországba menekültél, hanem a gazdaságilag neked kedvezőbb Németországba (miért nem az NDK-ba mentél, baszod?), majd mostanában a fizikai és szellemi leépülésed miatt ismét Magyarországot választod lakhelyedül (hiszen itt olcsóbb az egészségügyi szolgáltatás, főként a te lopott német pénzedből), és ezt még hangoztatod is, hiszen te megteheted. Valójában egy senki vagy, mind emberileg, mind szakmailag. Nem jelent semmit sem a díj, amit főként zsidó nyomásra adtak oda neked a svédek, és nem jelent semmit sem, hogy a hírverés miatt, amit zsidó befektetők csaptak körülötted, végül többször is utána kellett nyomtatni a szarjaidat. Hát persze, az emberek vették, mint a cukrot, miközben valójában elég kevesen képesek követni a szerinted mondatoknak mondott lelketlen szópárosításokat, amikkel „alkotsz” és „alkotsz”.
A lényeg, hogy szerintem sok embernek megvan a véleménye erről a magyarnak hazudott (és ismétlem: a magyarokat folyamatosan porig alázó és megvető) emberféléről, akiről ha megjelenik bármiféle cikk, az rögtön a „nem kommentelhető” kategóriába esik. De hát miért? Mit lehet mondani erről a feleslegesen hájpolt senkiháziról – mi újat lehet még leírni róla? Hiszen a valóságot minden normális ember tudja, vagyis ha a cikk kommentelhető lenne, a sok értelmes és józanul gondolkodó magyar (ismétlem: magyar)(vagyis nem zsidó) kommentelő folyamatosan a valóságot szajkózná…
Mi ebben a rossz?
Nem az a baj, hogy önkényesen tiltunk valamit, hanem az, hogy tudjuk jól, mi miatt kell ezt megtennünk. A sok hazug propaganda szerint Magyarországon egyre növekszik a „szélsőség” (haha), pedig ez nem igaz. Megmondom, mi van. Az agymosás kezdett el csökkenni, méghozzá ijesztően gyors mértékben. Megkockáztatom, hogy Kertész Bácsi sci-fibe illő sorstalanságát, melyet önnön bájosan kitalált és továbbfejlesztett gyerekkoráról mintázott, manapság már nem lehetne újranyomásokkal letolni az emberek torkán. Már nem vennék annyira ezt a szart, hiszen valljuk be: azok, akik anno a hájp miatt megvásárolták a könyvet, valójában bele sem néztek – ma ezek az emberek már nem adnának ki pénzt porfogóra. Felesleges.
Pár évvel ezelőtt megpróbálkoztam elolvasni a „Sorstalanság” című sci-fi/fantasy keverék könyvet, mely elég távol esik a jobb sci-fi/fantasy könyvektől (mint például a „Gyűrűk ura”), de pár oldal után fel kellett adnom. Az ok: egyszerűen nem volt benne semmi. A mondatokat csak az kötötte össze, hogy az író egymás után rakta őket. Semmi más. A párbeszédek és a helyzetleírások, a jellemek és környezeti apró morzsák mind-mind döcögtek vagy nem is léteztek. Nem volt határozott ereje, „mozgása”, lendülete a regény ezen nagyon fontos részének, egyáltalán nem találtam benne semmi érdekeset – holott a hájp miatt nagyon is el szerettem volna olvasni.
Nagyon fontos, hogy ha regényt írsz, már az első fejezeteknél „elkapd az olvasót”. Azt hiszem, régebben bizonyítottam, hogyan teszem én ezt, hogyan kell megtenni – na, ez az, amit Kertész nem tett és nem tud megtenni. Egyszerűen egy senki. Nem író, mindössze egy átlagos zsidó közember, akinek vannak mesebeli fantázia-élményei, amiket megpróbált szavakba és mondatokba önteni, persze sikertelenül. Egyszerűen olvashatatlan író. Egy senkiházi.
A háttérszele nélkül soha a büdös életben nem jelent volna meg tőle semmi, mert a tehetsége (inkább így: „a tehetsége”) ezt nem indokolta és most sem indokolja.
Ennyit a mai „nem kommentelhető” sorozatba. Egy szardarabról emlékeztünk most meg.
4. Egy kis kanadai külpolitika
Egyik este Kevin így szólt feleségéhez: - Fiam, megyünk Kínába és kávézót nyitunk az Észak-Koreai határ közelében, méghozzá azért, mert arrafelé nagyon jó a gazdaság, pereg a pénz és senki sem nézi, ha a logónk meg az üzletpolitikánk hasonlít a Tim Hortsonséra, hiszen ez Kína, baszod, ahol szabadon másolhatsz! Az lesz a nevünk, hogy „Kev Hortons”, és ezzel minden el van intézve…
Nem tudom, hogy így történt-e, mindenesetre a kanadai házaspár felkerekedett és nyitott egy kávézót az észak-koreai határ közelében Kínában. Ebbe most ne menjünk bele. Biztosan végeztek valami kis felmérést előtte – nem tudom.
Történt pedig, hogy a kínai hatóságok kémkedés miatt elkapták a párt és bebörtönözték. Ez rendben is volna, megtörténik ilyesmi a nagyvilágban. Hanem a párocska fia szólt a kanadai követségnek, hogy szeretne találkozni a szüleivel. Ilyenkor a követségek kutya kötelessége kijárni a megfelelő utakat, hogy minden a lehető legdemokratikusabban legmegfelelőbben menjen. De Kanada nem tett semmit. A srác próbálkozott, de mindig falakba ütközött.
Erre most a „kanadai Gyurcsány”, a szintén jókat hazudozó és magát megnyerőnek beállító Harper miniszterelnök ellátogatott Kínába, hogy együtt ebédeljen a kínai miniszterelnökkel. Többen is kérték a kanadai parlamentből, hogy ugyan már, ha egyszer a pápaszemes ott jár, említse már meg a kanadai bebörtönzött párocska ügyét és kérjen valamiféle magyarázatot.
Szerinted?
Ez itt az új világ. Nem csak az USA és Nagy-Britannia állampolgárai vannak és lesznek veszélyben bárhol a világon, hanem most már a kanadai útlevéllel utazók is, később az ausztrál, német, francia polgárok is – és még sorolhatnám. Az új világban csak magadra számíthatsz. Nem fog kiállni érted a hazád, ahogy Elődért sem állt ki Magyarország, holott megtehette volna.
A kanadai külpolitika része, hogy beszálljanak a katonai nyomásgyakorlók táborába – és ezért iszonyatos eszközöket fektetnek a hadiiparba. Kanada nagyon erősen fegyverkezik, mert rájött, hogy 10-20 év múlva védenie kellene az érdekeit, mikor már nem lesz ott az USA, hogy kistestvérként pátyolgassa. A külpolitika vesztesei lettek tehát a férfi és a nő, hiszen Kanada most nem fog kérdéseket feltenni Kínának, inkább hagyja, hogy egy megvádolt pár akár évekig szenvedjen valami koholt vád alapján holmi kínai börtönben. Ez az igazság.
A későn érkezők amúgy is már csak kisebbet nyalhatnak, ráadásul ahhoz, hogy nyalhass Kínának, fel kell mutatnod valamit a szirupon meg az eladhatatlan Blackberry-n kívül. De vajon mit tud Kanada felmutatni? Zászlót, ami úgy néz ki, mintha egy gyerekrajz lenne? Történelmi múltat, amit féllábú „hősökről” és mindenféle időjárási anomáliákról, az általuk üldözött és leölt indiánokról és egyéb, más történelmileg valós országok által semmitmondó tényezőkről mintáztak? Egy olyan országról beszélünk, aminek sem történelme, sem gazdasága, sem jövője nem volt, nincsen és nem is lesz.
Hát persze, hogy Harper nem akart kérdést feltenni egy történelmi múlttal és dübörgő gazdasággal rendelkező ország miniszterelnökének. Senki sem tenné. Megtehette volna, ha lett volna gerince, de egy kanadai kis nyápictól ezt nem várhatjuk el.
Ez a véleményem. Sajnálom a párocskát, talán bűnösök, talán elkövették a vádakat… de azért megérdemelték volna országuk közbenjárását. Ennyi.
Utolsó kommentek