HTML doboz

<script id="_wau0em">var _wau = _wau || [];
_wau.push(["colored", "dwcdt1wfsmgg", "0em", "493915ffffff"]);
(function() {var s=document.createElement("script"); s.async=true;
s.src="http://widgets.amung.us/colored.js";
document.getElementsByTagName("head")[0].appendChild(s);
})();</script>

Tom Bobb Blokk

“To learn who rules over you, simply find out who you are not allowed to criticize.” "Ha tudni akarod, ki szabályoz (irányít) téged, egyszerűen keresd meg, ki nem kedveli a kritkádat." - Voltaire (saját fordítás)

ELÉRHETŐSÉGEM

Ha már nem elég a személyeskedés itt a cikkek hozzászólásaiban, hadd szóljon a párbaj kettőnk között. Itt mindig megtalálsz:

tombobb kukac freemail.hu

De legyél kimért, pontos és egyszerű. (Nem viccelek.) Nincs időm marhaságokra felelni.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

TBB main page

Tom Bobb bejegyzése 2015. január 12. 22 komment

LENNI, NYELNI, TŰRNI VAGY MERNI – MENNI?

Címkék: náci magyarok szélsőjobb Kanada

magyarposter.jpg

– magyarként létezni –

Magyarnak születtem. Magyarnak is vallom magamat. Ez nem kérdés. És sosem lesz az.
Sokáig – bizony nagyon sokáig éltem úgy a magyar határok közé zárva, hogy elhittem a világról és a körülöttem létezőkről szóló végtelen hazugságokat és ferdítéseket. Tettem ezt abszolút józanul és a saját jól megalapozott és mai szemmel eléggé naivnak tűnő döntésem által, ami kiteljesedett abban, hogy magyar újságokat olvastam, a magyar interneten szörföltem és a magyar televízió hírei között válogatva élveztem a „jóltájékozott srác” rám osztott szerepét.
Azt mondom, ezzel nincs is baj.
Nem is volt egészen 2009 nyaráig.

Milyen érzés magyarnak lenni? Ennél gyarlóbb kérdést fel sem tehetnél olyanoknak, akik naponta harsogják, hogy „vesszen Trianon” meg „vissza a Felvidéket és Erdélyt”, hiszen ők az igazi magyarok (nagymagyarok), legalábbis a saját megítélésük szerint. Ne is kételkedj ebben. De milyen magyarnak lenni az ébredésedet követően? Van–e egyáltalán bármiféle erkölcsi mérce arra nézve, hogy ki vagy te és honnan érkeztél, később hozzátéve, hogy ki vagy te és hová akarsz menekülni innen a hülye kérdéseiddel… amikor… ne butáskodj már… neked itt a helyed, itt közöttünk – itt a Medencében, hiszen…

Hiszen magyar vagy.

Azt gondolom, mivel egyre több támadás-kérdés–felszólítás–uszítás érkezik ellenem, aki magyar vagyok és Magyarországon születtem, szeretném egyszer s mindenkorra rendezni ezt a kérdést a sok síkparaszttal, tehát valahol nekik íródott e cikk. Igyekszem érvekkel és ésszerűen elmagyarázni olyan embereknek, akik magyarok (mert Magyarországon születtek), hogy mit jelent magyarnak lenni – és milyen jelentése van ennek a nagyvilágban. Kérlek, mielőtt pofázni kezdenél, vess írásomra egy pillantást, aztán majd jöhet a móka az egymás gyalázásával.

Elsőként le kell fektetnünk az alapokat.

Magyar maradsz, még akkor is, amikor külföldre költözve szépen ledobod/eldobod identitásodat, hogy mások szarjával takarózva („De hiszen én kanadai állampolgár vagyok, hé!”) éld szánalmasan nemmagyar életedet egy–egy magyar közösségben – vagy valahol a magyar közösség perifériáján, többnyire magyar barátokkal, esetleg szomszédokkal, kollégákkal és ismerősökkel körbevéve.

Hát persze, hogy magyar vagy. Büszke is lehetsz rá. Tényleg. Legyél is.

Másodsorban sose felejtsd el, drága magyar barátom, hogy a magyarságod nem egyfajta életmód vagy felfogás kérdése, sosem lehet emberi tényező vagy civilizációs mérce – egyszerűen csak megkaptad a lehetőséget, hogy ide szülessél, itt nevelkedjél és innen meríts, amikor esetleg távozol. Ennyi. Sokan, bizony nagyon sokan döngetik mellüket a magyarságukért, amit természetesen nem érdemelnek meg. Majd talán mondok is rá példákat a későbbiekben, figyelj jól.

Az van, hogy mikor Magyarországon élsz egy viszonylagos kényelmi szolgáltatásban (vagyis diktatúrában, amit születésed óta megkaptál, csak mindig más szavakkal illették – most éppen demokrácia a neve), amibe beletartozik, hogy saját vécé található a házadban és a nagyobb dolgok elvégzése után nem csak kitörölni, hanem megmosni is lehetőséged van (vezetékes víz, érted: ve–ze–té–kes víz, és még meleg is), akkor igenis kutya kötelességed befogni és nem ugatni, csak keservesen vonyítani, ha valami nem tetszik. Miért? Mert olyan dolgokat kapsz meg itt Európa közepén, amiről mások, több milliárd ember a Földön csak álmodozhat.
Soroljam? Felesleges. Az említett vezetékes víz (hideg–meleg), a tévé, ágynemű és lakás, evőeszközök, hűtőgép és ablak, amin fény jön be. Saját gépkocsi, esetleg bérlet a városra és városon kívülre, ahol helyváltoztatást elősegítő szolgáltatás működik – és működik! Van még pár ilyen példám. Például internet. Ez mellé ruhák, sokszor túlságosan is sok, tele van velük a puttonyod szekrényed. Fogmosási lehetőség nap mint nap, intimbetét, amikor szükséged van rá és orvosi szolgáltatás, ami párosul a tűzoltósággal (mint szolgáltatás), illetve a rendőrséggel (ami inkább elnyomás, mint szolgáltatás – de erről majd később). Egyszóval van minden olyan tárgyad és eszközöd, amik miatt te irigyelt európai civilizált ember vagy.
Ezért várják el tőled odafönn a ranglétra csúcsán (mindegy, mi a neve)(jelenleg egy cigány vezeti az országot), hogy ne nagyon ugassál és ne is nagyon morogjál, miközben élvezed a demokrácia diktatúra adta örömöket.

Azt mondom erre, hogy jogos.

Viszont sokan vannak odahaza Magyarországon, élve ezekkel a szolgáltatásokkal, használva az európai előnyöket, akik elkezdenek pofázni, ugatni és morogni – és ez nem tetszik a többségi társadalom magyarnak nevezett részével. Leginkább azokkal, akiknek agya már elferdült.
Igen, egyik magyar elkezdi szapulni a másikat, amiért a másik rámutat valami egyéni hülyeségre az egyiknél. Ennyi történik. Ebből aztán olyan viszály képes kerekedni, amire valójában sosem volt még példa a történelemben – mint amikor családok szakadtak szét, mert apu jobbra húzott, anyu balra húzott, a gyerekek közül Petike szélsőjobb lett, míg Eszterke (de szép neve van) inkább csak semlegesen vigyorgott maga elé, várva, mi lesz a balhé vége.
Igen, a magyarokban megvan a lehetőség a „családon belüli erőszakra”, mindössze azért, mert ostobán kezelik a politikát. Hát persze, hogy ostobán kezelik, mikor egyoldalú, de tényleg csak egyfelől érkező hírözön ömlik be az országba, amelyet még így is megszűrnek, illetve „feljavítanak” (ha a hírecske túlságosan gyenge és szükség van nagyobb, erőteljesebb szavakra vagy kijelentésekre), hiszen nem igazi nép az, amelyik szabadon gondolkozhat és dönthet. Amelyik olvashat, tájékozódhat és véleményt alkothat. Amelyik akár változásokat is akarhat.
Ugyan már.

Itt jövök képbe én, illetve az esemény, amely arra késztetett, hogy elhagyjam szülőföldemet és idegenben keressek új hazát. Először a szándék teljesen ösztönös volt – menekültem. 2009 előtt azt gondoltam, a te hazádban (ahol most is élsz), vagyis Magyarországon béke van, nyugalom és tökéletesre csiszolt demokrácia, amelynek alapja, hogy nyugodtan hajthatod fejedet a párnára, mert lesz reggel, ébredezik a holnap, ugyanis erre államközi garanciák vannak.
Ez volt a múlt. Az én múltam – velem együtt a te múltad is.
Emlékszem, mikor cigánytelepeken hajtottam keresztül akkori feleségemmel és nézegettük a putrikat meg az utcán ácsorgó és naphosszat semmittevő potrohos cigányokat. Semmiféle félelemérzet nem volt bennünk. Ez egy dolog, hogy Magyarországon él vagy 200–300 ezer cigány (egyes becslések szerint több, de ez most nem vita tárgya), legalábbis erre gondoltunk, miközben tudtuk jól, hogy ha esetleg baj lenne (miféle baj, kedves Szögi tanár úr?)(mi történhet, mondja már meg?), akkor a magyar rendőrség, mely nevében is velem és értem van és dolgozik, perceken belül a segítségemre sietne.
De tényleg… miféle baj? Esetleg kilyukad a kocsi kereke és Sztojka meg Lakatos csúnyán beszólnak nekem, miközben nyakig retkesen cserélem a pótkereket? Lehet, hogy megkérdik, eladó–e a kocsiban ülő menyecske? Meglehet? Valóságos a félelem? Vagy inkább az én faromat kóstolgatják és abba szeretnék berakni ótvaros ivarszervüket, hiszen a pinna már unalmas?
Dehogy is. Ilyen Magyarországon nem történhet meg.
Nem.
És kész.

Rengeteg élményem van az ébredésem előtti magyar állapotokról. A rendőrökről például, akik a barátaim voltak, akikben bíztam. És akiknek a szavára adtam. A rendőr számomra a hatalom tiszteletet követelő példaképe lett. Ember, akire felnézek. Aztán amikor a rendőr meggyanúsított, hogy autót akartam lopni, lenyeltem a dolgot és mosolyogva mondtam neki, hogy téved. Később, mikor a rendőr direkt a seggembe állt a kocsijával, hogy ezzel is gyorsabb sebességre késztessen a 40–es táblánál, majd persze túllépve a sebességkorlátot rögtön lekapcsolt és fenyegetett, mosolyogva vettem tudomásul, hogy hülye. Leállítások az út szélén, papírok ellenőrzése, meg olyan iratok meglétének bizonygatása, amihez valójában neki semmi köze (kötelező biztosítás, amely közöttem és a biztosító közötti állapot, vagyis harmadik félnek ennek meglétéhez vagy nem meglétéhez semmi köze), időszakos útlezárások, mert ők úgy érzik, hogy ezt egy látszatdemokráciában meg lehet tenni, illetve folyamatos állampolgári vegzálások, ahogy az utcán szépen köszönve neked megállítanak és az irataidat kérik – miközben sietnél valahová.
Hmmm…
Aztán történt, ami történt 2009–ben (nem fogom elmesélni) és hirtelen mássá lett a világ. Valójában már hónapokkal a véres események előtt elkezdtem tájékozódni, főként olyan magyar emberek hatására, akiknek a szavára ugyan nem adtam (borzasztóan távolságtartó és előítéletes vagyok), de el tudták ültetni a bogarat a fülemben. Miféle bogarak voltak ezek? Miféle szólamok?
Lássuk csak… Például az, hogy ha megtámadnak és védekezel, bizony te kerülsz bíróságra, esetleg börtönbe is, attól függően, hogyan védekeztél és ennek mi lett a vége. Ezért egy emberke megmutatta azt a mai napig általam használatos önvédelmi fegyvert, amit például nyugodtan tudsz felvinni magaddal a repülőgépekre is, és szükség esetén akár emberéletet is kiolthatsz vele (nem mondom meg, mi az és hogyan lehet beszerezni).
Aztán hallottam olyan dolgokról is, amik valójában ott voltak az orrom előtt – hát persze, hogy a cigányok viselt dolgairól. Megtanultam, hogy ezek a véglények baj esetén rögtön késhez tudnak kapni, mert hogy nekik mindig van késük, valahol elrejtve a ruha alatt. És ha bajt szimatolnak, ha látják, hogy erősebb vagy, egyetlen vágással nyisszantják el a combod belső felén lévő verőeret – onnan számolva olyan 10–15 perced van még itt a Földön. És tökmindegy, hogy ellátják–e a sebedet vagy sem, mert a vágás nyoma és következménye eltüntethetetlen. Meghalsz. Elvérzel.
Munkanélküliek. Nézz csak utána, mennyi és mennyi cigány van közöttük, ráadásul folyamatosan, vagyis azt követően, hogy letelt a munkanélküli idejük, valahogy (kiskapuk, apám, mert abból van egy zsákkal) vissza tudnak térni és újra állományba kerülnek. A pénz pedig megy–megyeget nekik. Havonta. Be sem kell érte fáradniuk a hivatalba kötelező sorban állásra.

Aztán persze a másik oldal – a zsidók.
Ne bassz már, hiszen 2002–2005 között nekem egy zsidó lány volt a kedvesem, egy olyan bájos és kreatív teremtés, akivel bárhol ha megjelentem, a szépsége és tüneményessége miatt lefagytak a férfiak, de még a nők is irigykedtek. Mi baj lenne a zsidókkal?
Hát, barátom, erre sem figyeltem. Történt pedig, hogy egy zsidó irányítású könyvkiadóval üzleteltem 2002 környékén, és azt szerették volna, hogy aláírjam végre a szerződést a könyvem kiadására. Elvittem magammal kis zsidó szerelmemet – és a többi már történelem. A sztorit elmeséltem korábban (csak azt a blogot megszűntettem, bocsánat érte), most röviden vázolom. A zsidó könyvkiadónak bemutatva zsidó barátnőmet az ok, amiért megjelentünk, másodlagos lett. Senkit sem érdekelt már, hogy én, aki eche kibaszott magyar vagyok, mit is akarok (egy korszakalkotó aláírást szeretnék, hogy elherdálhassam neked a tehetségemet, kedves Shlomo pajtás), helyette megtörtént, hogy a kiadóvezető körbeugrálta kedvesemet és a nagyapjáról anekdotáztak, aki persze már nem élt és akiről én nem is tudtam – de hát ő egy zsidó volt, ráadásul nem is akárki…
Nem is akárki? De hiszen pont most szeretném aláírni életem második könyvszerződését, éppen egy olyan úton kecmergek/indulok el, amely erős és sikeres lesz – szerinted én nem lehetnék „nem is akárki”? Hadd írjam alá a szerződést, hékás!

Hozzáteszem, hogy a kiadóvállalat vezetője rettentően élvezte a történetemet, ezért rögtön a kéziratom elolvasása után bekérette még utójavítás alatt álló, de már elkészült másik regényemet is – ebben a budapesti zsidó alvilág és a cigányok, rendőrök, rosszfiúk és rosszlányok kapcsolatáról meséltem. Szerinted hogyan vágtam ketté a karrieremet, ami egyébként várt rám?
Ma már nem bánom. Akkoriban kicsit szomorkodtam miatta. A könyv ugyanis fikció volt, semmi alapját nem lehetett (és ma sem lehet) megtalálni annak, hogy valós történetet kerekítettem volna. Egy regény volt csak, amiben nagy igazságokat olvashatsz csúnya emberekről és szép emberekről, többnyire felváltva. Az egyik zsidó, a másik cigány, a harmadik pedig… ember.

A kis kitérőt követően vonuljunk vissza a fő csapásra.
Tehát hónapokkal 2009 nyara előtt már kezdtem észrevenni, hogy valami nagyon nincs rendben az én kicsinyke, szerető, boldog és „sosemhagyomel” országommal. Aztán véres összecsapás történt, aminek folyamodványa hihetetlen mély cigány– és rendőrgyűlölet lett. Aki ismer azokból az időkből, az tudja, miről beszélek, aki pedig nem ismer, elégedjen meg annyival – volt alapja a gyűlöletemnek.
2009 december elején tehát elhagytam Magyarországot.

Általában két lehetőséged van. Mint a mesékben. Jobb és bal. Fekete és fehér. Jó és rossz.
Inkább, mint a való világban. Két lehetőség, amikből választhatsz. Bár nagyon nehéz és nagyon keserves választás volt, a mai napig örülök neki, amiért a „megfutamodást”, a menekülést, egy jobb életbe vetett hit reményét választva elhagytam Magyarországot.
Előtte sem voltam tehát már olyan „egyszerű magyar”, hiszen kinyílt a szemem, elkezdtem olvasni, tájékozódni és egyre többször kerültem a magyar média teljesen átfésült híreit, de azzal a lendülettel, ahogy belecsöppentem az igazi világba… el sem lehet mondani… az információ korlátlan… a szabadság érzése valós… nincs félelem… van pénz… létezik véleménynyilvánítás – hiszen van honnan merítened… választék… segítőkészség… lehetőségek… igazi, friss levegő… más ízek…
Satöbbi.
Nagyon sok magyar emberke büszke rá, hogy nyitott elmével rendelkezik. Nem nyitott az, hidd el, csak van rajta/benne egy jókora odvas lyuk. Mert amikor a magyar újgazdag hülyegyerek azt pofázza nekem, hogy én ezt vagy azt nem tudom, mert ő szokott barangolni a nagyvilágban és többet látott, mint én, akkor azért felmerül, hogy vajon turistaként vagy lakóként vagy–e képes érteni és értékelni a körülötted létező világot. A sok ostoba magyar turista, akik ismerik Egyiptomot, New Yorkot meg Abu Dhabit, elmehet a jó büdös picsába, méghozzá azon oknál fogva, hogy 6–8–10 vagy esetleg 20 nap eltöltése egy helyen, ahol nem kell megdolgoznod a lakhatásodért és az élelmedért, hiszen azt a félretett vakációs pénzedből állod, ahol nem kell sorba állnod regisztrációs/állami papírokért, ahol nem kell orvost keresned vagy éppen az adófizetés miatt valami olcsóbb könyvelőt felkutatnod, aki segít a számokban és törvényekben, szóval egy ilyen vakáció nem egyenértékű azzal, hogy elkezded ismerni és megélni azokat a dolgokat, amik körbevesznek. Lehetsz te májerkodó műmagyar, akinek tényleg annyi pénze van, hogy 10 napot simán kipenget egy tengerparti üdülőhelyen és még kocsi bérlésre is futja, hogy a közelben lévő piréz síremlékeket megtekintse (sűrűn kattogtatva legújabb Nikonját, mert ő egy abszolút elveszett fotóművész is egyben), de ettől még csak egy kis ostoba surmó maradsz – ha szembeállítunk azzal, aki képes külföldön élni és létezni.
Te csak átutazó vagy egy másik világban.
Ő egy valódi lakos.
Van különbség.

Itt kezdünk közeledni a lényeghez.
Egyik barátom mondta pár héttel ezelőtt (levélben írta meg), hogy beleolvasott ebbe a blogomba és szemmel láthatóan kitárulkozott előttem a világ, tisztán látszik, hogy szélesebb lett az a képernyő, amin keresztül látom a valóságot. Hát persze. Ő immáron olyan 20–25 éve ismer engem. Tudja, ki voltam és látja, most ki lettem. Akár válaszolhattam is volna. Akár ezt. Hiszen kirobbantam a falak közül, ki ebből a Medencéből, hogy végre azt az életet élhessem, ami kemény munkával, de megadatik egy magamfajtának. Hiszen csak egy senki vagyok kibaszott erős tehetséggel (a könyveimről és íráskészségemről beszélünk), végeredményben nem különb a Józsi Bá’–nál, aki maltert kever már vagy ötven éve és még alig negyvenkettő. Egy utcai tróger vagyok, kétkezi szaki, aki azt hiszi, ő szarta a spanyolviaszt, mert hogy esténként meg szabadidejében oltári nagy szavakat használva mondatokat gyúr egybe, egymás után.
Hahaha.
Viszont láttam. Láttam és hallottam. Hallottam és éreztem. Ott voltam, egy másik világban éltem (most is egy másikban teszem ezt), átgondoltam, értelmeztem és megkerestem azt a kuckót, ahol gondok nélkül elemezhetem a magam körül látottakat. Persze, hogy tágult a nagyképernyős agymunka, természetes, hogy másként élem meg és látom a magam körül létező világot.
Amikor elkezdesz külföldön élni, ott berendezkedsz, keményen vállalod a pofonokat, amiket munka– és lakáskeresés közben kapsz, ember lesz belőled. Előtte is ember voltál, persze… de ez más. Sokszor fel akarod adni, mert hideg van és kegyetlenek a körülmények. Vagy fel akarod adni, mert meleg van és a körülmények még kegyetlenebbek. Vagy mert kevés a pénz – vagy mert már sok (elég). Fel akarod adni, mert honvágyad van (anyu otthon vár, van nekije szoknyája és édes mosolya, mint gyerekkorodban), vagy mert egész egyszerűen elvágyódsz.
Hát… ilyenkor menni kell. Csak aztán ne feledd, mit hagytál magad mögött.
Nem egy magyarról hallottam már, aki honvágyra fogott dicsekvési ösztöntől vezérelve hazament Magyarországra, hogy a haveroknak megmutathassa, miféle használt BMW–t tud venni a bérelt lakás mellé, meg mekkora legény is ő a legújabb ruhacuccokba belegyömöszölve, bizsuval a nyakán/karján/pöcsén, és ezek mellé hogyan képes angolul/németül/pirézül megértetni magát – de arra már nem képes, hogy eredeti nyelvű filmre beüljön moziba, hiszen… de hát tudod jól… nem értené.

Erről csak annyit, hogy (tényleg sértés nélkül) van egy kedves barátom, aki régen nem látott és hallott már felőlem, de mikor összekeveredtünk, beszélgettünk az én angol nyelvtudásomról. Természetes, hogy még jómagam is elég döcögősnek nevezem a saját nyelvtudásomat – olyan 40 százalékos, ami már elég arra, hogy beszélgessek emberekkel, arra is, hogy híreket olvasgassak, de azért tudományos folyóiratokba nem tudok belemélyedni és eléggé kifáraszt, amikor egy kétórás filmet végig kell néznem angolul (ez a rész jön mindjárt).
Szóval ez a kedves barátom a maga egyszerű magyarságával közölte velem, mikor beszéltem neki róla, hogy hát egy kicsit azért tudok angolul, hogy én bizony nem tudok. Ezt így a szemembe. Te nem beszélsz angolul. Mondta ezt volt, mert nem tudtam élőben fordítani egy rádióban elhangzó angol nótát, illetve magam is bevallottam, hogy például telefonos kapcsolattartó munkakörbe nem tudnám magam elképzelni, mert egy óra alatt kirúgnának az alapangolom miatt.
Szóval nem tudok angolul.
Történt pedig, hogy elérkezett a mozikba az a film, amit nagyon meg szerettem volna nézni. Erre volt már példa Torontóban is, hiszen ott aztán tényleg csak angol nyelvű vetítések vannak, de itt Németországban kimondottan „vadászni” kellett erre. A film angol nyelven csak egyetlen nap egyetlen alkalmával ment a moziban – lecsaptunk rá. Végig is néztük, kellemes volt, nevettünk is rajta feleségemmel… jó élmény volt, na.

Aztán elkezdtem gondolkozni. Hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam telefonon ezt a barátomat és beszélgetés közben finoman rákérdeztem, látták–e a párjával ezt az általunk megtekintett filmet. Tudnod kell, hogy 3 és fél évig tanultam angolul, vagyis ennyi ideig éltem úgy Kanadában, hogy közben többségében magyarokkal dolgoztam és magyar srác volt a lakótársam is a házasságom és költözésem előtt, vagyis szinte csak az utolsó egy évben kényszerültem rá, hogy szinte 0–24–ben angolul kommunikáljak – mind otthon a feleségemmel, mind odakinn az utcán a kanadaiakkal (mivel vállalkozást indítottam és kanadai ügyfeleket kellett felkeresnem).
A lényeg. A srác nyolc éve lakik Németországban – elmondása szerint beszéli és érti a nyelvet. Ezen a nyelven dolgozik, ilyen nyelvű kollégái vannak – magyar kapcsolata csak az élettársával és a Magyarországon élőkkel van. Kérdésemre meghökkenve felelt, miszerint hogyan nézte volna meg a filmet, mikor németül adják? De hát én a magam 3 és fél évével képes voltam megnézni a filmet angolul, képes voltam nevetni a poénokon és bánkódni a rosszabb részeken, értettem és élveztem minden mondatát – akkor te miért nem vagy erre képes a te nyolc évnyi német gyakorlatoddal?
Csak nem azért, mert nagy arcú seggmagyar vagy, aki előbb beszél és utána… mit is csinál utána? Hát persze. Utána talán gondolkozik, bár inkább azt sem. Mert a magyarok jelentős része csak ugatni tud, gondolkozni nem. Ugatni, szánalmasan vonyítani azt a sok hülyeséget, ami a média felől befelé érkezett az agytekervényekbe, hogy most megszabadulva tőle kiugassák magukból.
Ez van.
Ilyenek vagytok ti, magyarok. Ez a véleményem.
(A történethez hozzátartozik, hogy az említett angol nyelvű zeneszám később megint hallható volt a kocsiban a rádióban, ekkor már velünk utazott feleségem is, aki tökéletesen beszéli a nyelvet. Megkértem, hogy fordítson, mármint magyarázza el nekem érthetően, miről szól ez a szám – erre közölte, hogy nem megy, mert sokszor érthetetlen a szöveg. Nem lehet fordítani, nem lehet érteni. Ennyit arról, hogy milyen kibaszott előítéletes és rögtön ítélkező népség a magyar.)

Folytatva.
A magyarok, akik hazatelepülnek (visszatelepülnek), hogy megmutassák, mennyire kemény legények, később azt veszik észre, hogy sírva akarnak távozni megint – csakhogy a tőke, amivel érkeztek, már a múlté, és nem igazán van kiugrási lehetőség. Sokszor a „one way ticket” elve valósul meg, vagyis egyszer kapsz lehetőséget az életben. Ezt kell felhasználnod.
Legtöbben rosszul döntenek.
Így aztán rengeteg magyar lett Magyarországon, akik előtte éltek már Ausztráliától kezdve egészen Burkina Fasóig, vagyis valódi rálátásuk van/volna a külföldi életre – de itt megint létezik egy kis bökkenő, egy kis bibi. Mert hogy élni és élni odakinn két különböző dolog. Erről a már említett cigányok tudnának legjobban mesélni – de nem hagyhatjuk ki a zsidóinkat sem.
Nekünk magyaroknak mindkettőből kijutott. Ez tény.
Az ’56–os menekültek java része zsidó volt. Aki ezt eddig nem tudta, leülhet, mert egyes. Rengeteg zsidó ugrott szerteszét a vakvilágba, többségében az USA és Kanada felé véve az irányít, mások Ausztráliát tekintették messzi–messzi célpontnak, megint mások inkább Európában maradtak. Volt alkalmam megismerni a Kanadában élő magyarországi ’56–os zsidók egy részét… hát, barátom…
Halottakról jót vagy semmit. Komolyan.
Édesanyám meglátogatott Kanadában és elvittem az egyik ilyen zsidóhoz, hadd szörnyülködjön annak a szegény, szerencsétlen asszonynak a rémisztő sorsán, ami várt reá 1957–től, amikor megérkezett Toronto városába. Persze, kis hülye, te nem úgy jöttél, ahogy én, hogy valóban nem volt senki sem, aki várt volna rád a repülőtéren, mert neked rögtön kabátot, munkát, lakhatást adtak, méghozzá állami szinten – én a saját pénzemből gazdálkodtam és éltem túl.
Melyikünk az életrevalóbb magyar? Te, zsidómagyar, vagy én, az echte bolond magyar?

Szóval a nőnek olyan története volt, ami tényleg regénybe illő. Aztán már itthon, jóval a kanadai életem után egyik nap beszélgettem anyámmal, akinek kijelentettem, hogy például Torontóban szinte csak zsidó és cigány magyarok vannak – bár volt alkalmam igazi, echte magyarokat is megismerni. De többségükre nem ez a jellemző.
Anyám elcsodálkozott. Ez hülyeség, mondta. Nem tudta, hogy ekkora számú zsidóság létezik arrafelé.
Nem az. Nem ostobaság, mert valóban ez a helyzet.
Nem mélyen beletaposva a témába csak annyit, hogy a származásod igenis lényeges, mikor külföldre akarsz költözni. Két nagyon jó „lehetőséged” van – egyik az, hogy zsidóként teszed ezt, ekkor bárhol a világon tárt karokkal várnak, a másik, hogy cigányként regisztrálva dolgozol ezen, mert akkor majdnem mindenhol iszonyatos pénzeket tudsz levenni adott államról. Ez komoly. Magyarként, igazi echte magyarként csak arra van esélyed, hogy az állami tisztviselők megnézzenek maguknak, a fejüket csóválják és természetesen semmiféle segítséget ne adjanak. Mondom ezt úgy, hogy immáron két országban is alkalmam volt látni az „ellátási rendszer” mélyét, ahol a cigányok úgy dagonyáznak, ahogy disznó nem tud a szarban.

Ezt jelenti tehát, hogy élni és élni között különbség van.
De most lapozunk. Nem ez a fő téma, itt csak kitérőt tettünk.

A legnagyobb kezdeti probléma, mikor hirtelen azt veszed észre, hogy a hülyegyerekek a torkodnak ugrottak, amikor elkezded használni a saját agyadat. Eleinte nehéz, mert egy olyan a társadalomba régóta beférkőzött és beidegződött folyamatot kell kettévágnod, elszakítanod, ellöknöd magadtól, ami előtte természetes volt – és ami a mai napig természetes a Medencében élő magyaroknak. Mondom ezt azért, mert alkalmam volt a tavalyi karácsonyi ünnepeket Magyarországon tölteni édesanyám házában, ahol alapszolgáltatás a 0–24–ben működő televízió a maga 50 csatornájával, melyből 12 híreket mond – többnyire valótlanokat vagy rendesen elferdítetteket, leginkább attól függően, ki a főnök és ki fizet.
Egyszóval.
Abban a pillanatban, mikor „lejössz az anyagról”, vagyis elszakítod a köldökzsinórt, ami a magyar állam által sulykolt és médiának nevezett kábítószerhez kötött, olyan kibaszott elvonási tüneteid lesznek, hogy ha erre nem készülsz fel idejében, meg is őrülsz. Ez komoly. Ahhoz, hogy a magyarországi egyoldalú tájékoztatási rendszer által az agyadba vágott járatokat ismét információkkal (és valós információkkal) töltsd fel, mindenképp szükséged van egy mentőtervre, egy olyan csomagra, amelyet rögtön magadhoz tudsz rántani az elszakadást követően.
Legjobb, ha összegyűjtesz néhány olyan blogot és/vagy híroldalt, amiknek tartalmával egyelőre nem értesz egyet, de amik megléte egyre inkább nem kérdés számodra és ahol a tartalmak logikai kijelentéseit szép lassan elkezded magadénak érezni. Olyan cikkekre és olvasmányokra van szükséged, amelyekben az írók elkezdenek kérdéseket feltenni – többségében meg is válaszolva őket. Ahol a kérdések számodra egy kicsit még rendszer– és tömegellenesek, ahol feszengve gondolsz rá, hogy mit teszel és miért.
Ezek a „tisztítószerek” fognak segíteni túlélni a tüneteket, amikor kikapcsolod a magyar médiát az életedből.

Készülj.

Abban a pillanatban, hogy bármiféle esemény bekövetkezik a környezetedben vagy esetleg a nagyvilág bármely pontján és te gondosan leülve átértékeled magadban a dolgot, kérdéseket fogalmazol meg és igyekszel logikus válaszokat adni rájuk, megtörténik az úgynevezett „átváltozás”, amikor magyarból (aki eddig voltál) egy magyarrá leszel (aki káros a magyarságra – legalábbis a többség szerint).
Ez nem arról szól, mikor és hogyan náculsz meg, hogyan leszel fasiszta és olyan szélsőjobbos, hogy mindig balra kell lépned/szaladnod, mert még a szélsőjobbnál is jobban jobbra húzol… Röhejesek a jelzők, amiket rád fognak aggatni, de készülj fel, hogy a magyar média kikapcsolása után, amikor már nem egyoldalú input lopakodik be a fejedbe, olyan mérhetetlen fröcsögő düh és ellenszenv fog rád ömleni, amit még életedben nem tapasztaltál.

Tényleg készülj.

Elkezded majd kétségbe vonni, hogy matematikai és logisztikai alap nélkül állítunk milliós veszteségeket, vizionálunk mindenféle színben pompázó füstöket kéményekből, lámpaernyő és szappangyártásra szakosodott ötletekre bólogatunk, illetve átértékeled, helyes beidegződés–e, hogy kerítéssel körbefont területeket nézegetünk szerte Németországban, a lengyel „főlátnivalót” későbbi ínyenc hétvégi túrára hagyva. Hirtelen teljesen érthető lesz az, amikor két–három emberke fegyvert ragadva kivégez 12 másikat, hiszen előtte annak a tizenkettőnek a hazája végzett ki naponta többet, mint egy tucat a mostani fegyveresek „állományából”. Egyik napról a másikra értékeled át, ahogy a képernyőn nem egy elnököt, hanem egy majmot látsz, akinek már csak banán hiányzik a kezéből (másikkal a pöcsét fogdosva), illetve az eddig megvetett és gyűlölt Keleti Keljfeljancsi Vlagyimir hirtelen elkezd olyanokat mondani, amiknek teljesen logikus alapja van – például arról, hogy lám, a nagyvilágban (és főleg az USA körül) nincsenek orosz katonai bázisok, megtömve olyan gyilkos fegyverekkel, amikkel egymagukban meg lehetett volna nyerni bármelyik ütközetet az elmúlt évezredek bármelyik csatájában, de az amerikaiak éppen tegnap fektették le a százhuszonnyolcadik katonai bázisuk alapjait közel az orosz határhoz. Akkor itt kicsoda az agresszor?
A világ elkezd kitárulni és egy teljesen más síkon létezni.
Valahogy elkezdesz ráérezni arra, hogy amikor meghallod a hírt, önkéntelenül is előbb átgondolod, aztán kételkedő kérdéseket teszel fel magadban, majd rábólintasz, mert a kételkedéseidnek nincsen alapja, viszont a hír abszolút vállalható. Legtöbbször (és itt figyeljetek jól, hülyemagyarok) a többi magyar által téged a szélsőjobbra terelt oldalak híreit olvasva gondolkozol el, ezeknek nézel leginkább utána, hiszen nem akarod, hogy őket szajkózva/ismételve olyan hibába ess, amikor hazugságon vagy ferdítésen kapnak. És most jön a röhej – igenis vannak olyan „szélsőjobb hírek”, amikor már te is felröhögsz kínodban…
De ezt azok, akik elkezdenek majd téged támadni, nem tudják és nem is értik.

Vissza fogsz rá emlékezni, milyen volt, amikor az egyoldalú tájékoztatás mannáját fogadtad magadba és eszedbe sem jutott megkérdőjelezni, hogy miért és hogyan születik minden nap és mindig az esti hatos híradóban egy–egy kenguru– vagy oroszlán bébi, esetleg koala– vagy kardfogú tigris – whatever.
Érteni fogod, miért szeretnék azt, hogy a többségi társadalom agymosott zombiként élje életét, legyen elégedett és kövesse a parancsokat. Látni fogod, mi a különbség aközött, amikor elfogadod az ostobaságokat és aközött, amikor határozottan mást állítasz, esetleg kérdezel. Sokszor csak a kérdéseid miatt is támadni fognak – mert az ő társadalmukban neked nincs jogod kérdéseket feltenni.
Ezt is meg fogod tanulni.
A folyamat, amíg teljesen kitisztulsz és végre egy érdekes egyensúly áll majd be a fejedben, egyeseknél évekig tart, másoknál hónapokig, de a legügyesebbek (legbefogadóbbak) pár hét alatt képesek feszesen állni a két tábor között, nem billegni, nem négykézlábra ereszkedve megalázottnak és kitaszítottnak lenni.

Ezt követően jön az az élet, amit jelenleg is élek.
Időnként csak csendes megfigyelő vagyok olyan oldalakon, ahol az egyoldalú tájékoztatás ütemezett valósága zörög nap mint nap. Nézem, ahogy a szerkesztők tálalják a hazugságokat híreket, figyelem a hozzászólókat és sokszor melegség önt el, amikor látom, hogy agyukat használó magyarok is tesznek ki egy–egy kommentet, legtöbbször megkérdőjelezve a pandaszületést vagy a Rövid Pöcsű Gyilkos Rém meglétét. Nem szólok bele, legtöbbször még akkor is kussolok, mikor az igazi magyarok, akik még csak turistaként, önmagukat agymosott halottnak álcázva voltak képesek el–elhagyni kis időre a Medencét, hirtelen zombi hadként az ellenkező (vagy csak kicsit nem megegyező) véleménnyel bíró magyarnak esnek, hogy fröcsögő szójátékokkal megvessék, kirekesszék, fenyegessék és persze oktassák.
Förtelem.
Nézem, ahogy sokszor csak egy–egy gondolkodó magyar áll szemben a többi 10–30–50 hozzászólóval, akik persze rendesen gyepálják szegényt, egészen addig, míg már lassan én is sírni kezdek – a szégyentől. De néha arra vetemedek, hogy magam is beleszóljak, nem említve, mennyire egy síkon pendülök az áldozattá vált, kikötözött és tűz fölött élve égetett magyarral. Inkább csak óvatosan fogalmazva, legtöbbször odafigyelve a kétértelműségre köpök valamit a lapra, hátha elvonom a zombik figyelmét a csonkokról.

Tudod, mit? Olyankor engem zabálnak.
Olyankor nekem estek, hülye magyarok, mert kérdeztem vagy mondtam valamit, ami nem tetszik nektek. És időnként (egyre többször) igenis megkérdőjelezem, hogy a magyarságnak, nektek kedves barátaim, van–e egyáltalán jogotok élni és létezni, van–e valamiféle kilátás arra nézve, hogy túl tudnátok élni ezt a mélypontot, amibe szinte önként és dalolva meneteltetek, és ilyenkor persze az a rész jön a sztoriban, hogy menjek a büdös picsába, mert én aztán nem vagyok magyar, hiszen… blabla… bla…
Pedig magyarságodat nem vonom kétségbe (baszod: messziről virít, miközben agyferdített hülyeségeket köpködsz szerte az interneten)(ennél jobb ismertetőjel arra, hogy zombivá érlelt magyar vagy, nem is lehetne), sőt sokszor kijelentem, hogy le a kalappal azelőtt a majdnem 10 millió magyar előtt, aki képes otthon a Medencében élni és túlélni ezeket a siralmas időket. Nekem sosem kérdés, hogy te akkor is magyar vagy és maradsz, ha agymosottként tengeted szaros kis életedet. De abban a pillanatban, hogy kijelentem, miszerint ez azért fájdalmas nekem, hogy ennyien vagytok őrültek és hiszékenyek, rögtön az a rész jön, hogy takarodjak vissza a picsába oda, ahonnan jöttem, mert én aztán nem vagyok magyar…

Ez itt a lényeg.

A magyar odakinn külföldön szeret zsidó és cigány lenni, mert így kap meg olyan előnyöket, amiket egyébként nem kapna meg. A magyar odakinn külföldön szereti a „dolgos magyar” jelzőt, amit nem ő ért el, főleg nem azzal, hogy dolga legtöbbször abból áll, ahogy keresi, hogyan lehet még erőteljesebben lehúzni az adott országot. A magyar csak akkor érzi magát magyarnak (és ez vonatkozik a többiekre is, legalábbis az ő szemével), ha hűen követi a kolompot, függetlenül attól, hogy a kolomp hangján kívül is létezik egy világ, amit úgy hívnak, hogy Föld. Nem csak egy vonalban kígyóznak az élőlények, képzeld el, követve a hangot…
Én nem vonom kétségbe a magyarságodat, de te rögtön köpködsz rám, amikor kijelentem, hogy te is csak egy hülye, agymosott magyar vagy, amikor szajkózod a baromságokat az egyoldalú médiádból merítve. Nem merem azt mondani, hogy nekem mindig igazam van, mert ez nem igaz. Ez lehetetlen. De igyekszem körültekintően eljárni, átgondolni a mit miért és kik és hogyan kérdéseket, elraktározok olyan információkat, melyek később segíthetnek az újabb híreket megérteni, illetve egy–két kicsit labilis kérdésnél igyekszem háttér információkat gyűjteni – mert a Google a barátom.

Végezetül.
Nincs ebben a kérdéskörben (és a cikkben) semmi olyan, ami ép ésszel ne lenne átgondolható és ne lenne vállalható. Nem akarok én nagy szavakat használva „valaki” lenni, csak azért, mert képes vagyok cikkeket írni. Tudod, hányan küldenek nekem még mindig levelet, évekkel az Agymosott–blog „csúcsra járatása” után, amiben még mindig biztosítanak arról, hogy hihetetlen munkát végzek az írásaimmal és elképesztően népszerű blogger vagyok – egy aprócska, zárt és sajnos nehezen bővülő körben? Aztán persze a kevéske hozzászólók a blogban. Vagy olyan távoli és közeli ismerősök, akik nem olvassák a cikkeimet, de ismernek személyes beszélgetésekből és tudják, mit képviselek. Emberek (magyarok), akik felnéznek rám, holott egy részük csak azt szajkózza, amit nálam/tőlem látott és valójában nem is egészen értik, mi a fene akar ez lenni – csakhogy legbelül érzik, az, ahol most élnek és léteznek, nem az ő világuk. Ki szeretnének törni (sosem fognak), és bennem reményt látnak erre, hiszen mesélek nekik.
Sokan vannak ezek, sokan vagytok. Akarok még több reményt adni, miközben tudom, hogy a dolog úgy, ahogy van, el lett baszva – reménytelen. Már nem tehetünk semmit, csak beszélhetünk róla. Nevezz akár gyávának is, de én leálltam azzal a gondolatommal, hogy bármit is teszek. Hogy bármit is tehetek még. Nem oktatok, nem próbálok jobb belátásra bírni olyan félkegyelmű barmokat, akik rögtön rád ugranak, ha csak egy picit más véleményed van, mint az egyoldalú tájékoztatási rendszernek, mert ezeket az erőfeszítéseket már feleslegesnek tartom. Arra bíztatok minden magyart, aki felnyitotta a szemét, hogy ha teheti, készüljön fel és az elkövetkező években meneküljön el otthonról.
Nem vicc.
Mindig is lesz Magyarország, nagyon sokáig (még nagyon sokáig) a civilizált világ egyik tartóoszlopaként fogjuk emlegetni, vagyis lesznek autópályák, főváros, szép vidékek és szemétszállítás meg orvosi ellátás, illetve lesznek gyűlölt/szeretett rendőrök is, ahogy lesz saját vécéd a lakásodban, ahol a dolgod végeztével majd meg is moshatod – meleg vízzel. Ez nem gond, ezek a dolgok maradnak. Ahogy marad az egyre inkább egy nevetséges szappanoperává züllő tájékoztatási rendszer is. A média, ami ma Magyarországon létezik, még annál is bágyadtabb, mint amit Orwell kitalált. Teljesen állati szintre süllyeszti az agyadat, olyan logikus gondolkodást gátló impulzusokat ültet el beléd, hogy ha a rendőr megállít és közli, hogy át akarja nézni az autód utasterét, te gondolkodás nélkül hajtod fel még a hátsó ülésre bepasszírozott nagymama rokolyás szoknyáját is, hogy teljes lehessen a kép. Semmi sem maradhat ellenőrizetlenül.

Ezért nem vagyok büszke arra, hogy rajtam kívül vannak még magyarok. Más magyarok.
A megértés, az elfogadás és egyéb hangos szólamok, amiket persze valós tartalmak nélkül ültettek a fejedbe, nem érvényesek. Ha érkezik egy afrikai majom és erőszakoskodik a lányoddal vagy a feleségeddel, te azt harsogod, nem volt gyerekszobája, legyünk megértőek és neveljük jobb életre. Ha érkezik egy külföldön élt magyar, aki sokat látott és fél év alatt többet tapasztalt, mint te egész életedben, rögtön meg akarod semmisíteni, azt üvöltöd felé, hogy nem is igazi magyar és jobb lenne, ha megölné magát, mert egy szemét náci – csak mert kérdezni, esetleg másként gondolkodni mert.
Hmmm…
Van különbség, mégis az húzza a rövidebbet, akinek agya is van. A majom kedves szavakat kap és megértést, amiért fasza kis szexuális feszültségét friss fehér puncikon húsokon vezette le, de te, barátom, ha bármiféle logikai kérdéseket vetsz fel vagy megkérdőjelezed az egyoldalúság létezésének valóságalapját, kitaszított leszel, akire még a kölykök is köpködnek.

Így történik meg az, hogy az okosabbja, akinek sikerült már elhagynia az országot, nem vágyik vissza. Persze, a honvágy néha előkerül, de ilyenkor megteheted, hogy kocsiba/vonatra/repülőre ülsz és meglátogatod az emlékeidet (fakók és hamisak), amiket magad mögött hagytál. Aztán elképedsz, hogy mi minden változott – sokszor, nagyon sokszor nem is az előnyére.
Olvastam egy srác bejegyzését, aki pár év után látogatott először haza (azt hiszem, másfél év után, de lehet, hogy hazudok), és elképesztő volt a kontraszt, amit nagyon jó szavakkal írt le nekünk. Szinte éreztem, nem pedig olvastam, amiről mesélt. Miért tudtam ezt megtenni? Talán azért, mert jómagam is szoktam hazalátogatni és látom, amit mondott?
Az árak… az utak minősége… az emberek közönye… a segítőkészség teljes hiánya… a levegő körülötted… a minőség, a mennyiség, a létezés és a halál – agyhalál…
Nem érdekel, hogy Magyarországon minden ugyanannyiba kerül, mint Vancouverben, Torontóban vagy éppen Londonban vagy Moszkvában, mert ezeken a helyeken legalább hatszor, ha nem nyolcszor annyit tudsz keresni, mint otthon. Néha közel egymillió forintos fizetésem volt Torontóban – persze, ezért túlórákat is vállaltam a napi 10 óra munka fölött és egy–két hétvégén is bementem, hogy gyűljön a pénz. Gyűlt is. És az okosabb magyaroknak külföldön gyűlni is fog.
Az viszont érdekel, hogy az egyoldalú tájékoztatás miatt a médiából az ömlik csak rád, hogy bár Vancouver városában képes lehetsz háromszor vagy négyszer annyit keresni, mint Budapesten (ez már nem igaz, mert a szorzó magasabb), viszont az árak ebben a városban lényegesen magasabbak is. Ez sem fedi a valóságot, mert bár lehetséges, hogy a kenyér ezer forintba kerül, miközben otthon csak valahol 400 környékén van, viszont az ezer forintnyi kanadai dollárod mindössze 3,5 dollár – amiért aznap te hat percnél egy kicsit kevesebbet dolgoztál. Vajon mennyit dolgozol Magyarországon 400 forintért? Tényleg csak hat percet? Vagy sokszor inkább hatvanat? Tízszer annyit, mint Kanadában?
Tízszer annyiba kerül a 750 grammos szeletelt kenyér Budapesten, te marha. Csakhogy erről te nem tudhatsz, mert ha megtudod, menni akarsz Vancouverbe élni/lakni/meghalni. Ezért a magyar média azt ferdíti neked, hogy a kenyér marha drága odakinn, miközben nézd csak meg: otthon mindössze 400 forint. Minden túlhájpolt, hiszen ez a lényeg. Ahogy a lakhatás is (egy szobáért akár 400–500 dollárt is elkérnek), a mozi, a kaja, a kurvák vagy az orvosi szolgáltatások.

Hazugság. Hazugságok.

Magyarországon jelenleg egy olyan elképesztő agyferdítés–agymosás történik, amit csak külföldön élve és onnan hazaérkezve veszel észre. Egy ismerősöm mondta – mintha egy másik bolygóról érkeztél volna egy teljesen idegen világba. A televízió 0–24–ben köpi a hülyeségeket, és amikor nem ezt teszi, borzasztó minőségű és mondanivalójú „filmekkel” és „sorozatokkal” próbál lekötni – csak nehogy könyvet vegyél a kezedbe! Csak nehogy átlapozz valami szélsőjobb oldalt az interneten! Ülj itt, én megmondom neked, ki volt a gyilkos és láthatod, ahogy a nyomára akadnak. Ne mozdulj! Ül! Jó magyar, jó kutya.

Borzalom.

Egyik szemem sír, a másik nevet. Tényleg befejezem már ezt a cikket, bocs a terjedelemért.
Sírok rajta, hogy azok az emberek, akiket ismertem és magam mögött hagytam, milyen játszi könnyedséggel állnak be a sorba, mikor megszólal a síp. A saját anyám is – ez fáj a legjobban. De hát mit tehetek? Beszélgessek velük, hátha megértik, mit akarok mondani? Megpróbáltam, tényleg kismilliószor próbáltam személyesen, a saját hangommal és nem az írásaimmal győzködni – sikertelenül. Nem akarok én erre már energiát pazarolni. Felesleges.
A másik szemem pedig nevet, mert nem kell már ott élnem. Nem kell már megfelelnem a rendszernek, nem kell elfogadnom és befogadnom emberféléket és ezen véglény emberfélék társadalmi viselkedésformáit, amik erőszakosak, kegyetlenek és természetesen a magyar rendőrség részéről (kormányzati felszólításra) el is vannak temetve, nehogy a birkanép megtudja, mi folyik a hátsó kertben.
Azzal, hogy 2009–ben elhagytam Magyarországot egy hihetetlenül világos, őszinte, bár sokszor nagyon nehéz és kegyetlenül idegen világ nyílt meg előttem. Van honvágyam, persze. Ilyenkor az emlékeimben keresek, vagy fényképeket nézegetek – és aztán rájövök, hogy a honvágy Toronto városáról szól. Bassza meg – mi ez, mi történik? De hiszen nekem budapesti honvágy kell! Nekem magyarországi honvágyra van szükségem!
Nem adatik meg.
Feleségem kanadai–román kettős állampolgár, aki gyerekkora óta Kanadában élt és nevelkedett, ott végezte iskoláit, iszonyatosan művelt (több nyelven folyékonyan beszél, más nyelveket megért), a bankszámlám köszöni szépen, az elmúlt keserves munkás évek hatására eléggé feldagadt és „van, ahonnan ez jött”, miközben képes vagyok angolul bárhol a világon kommunikálni, sőt: most már németül is el–elboldogulok. Van egy közepes egzisztenciám, autóm (német) és munkám, amiből eltartom magam. Jelenleg éppen barátokat gyűjtök – sikeresen. Ha nem hagytam volna el az országot 2009–ben, ez mind nem lenne. Boldog voltam a kis lakásomban, körülöttem cigányok és korrupt rendőrök – mi kell ennél több?
Két nagyregényt írtam meg Toronto városában élve, jelenleg a harmadikon dolgozom, miközben a negyedik és ötödik, illetve a hatodik alapkoncepciói lassan teljesen kidolgozódnak. Van egy világpolitikai blogom (ezt olvasod most), az elkövetkező hónapokban érdekes pályázatokat nyújtok majd be (erről talán később), illetve sorra megjelentetem eddigi regényeimet letölthető (és olcsón megvásárolható) e–könyv formátumban. Ez mellett egyik első jelentős regényem angol nyelvre fordítása lassanként befejeződik, elindítom a kampányt, amivel irodalmi ügynököt és/vagy kiadót keresek a történetnek (ezt feleségem vállalta magára).
Élek.
Azt hiszem, ez az egyetlen és idevaló szó. Élek.

Boldog vagyok és magyar vagyok, még akkor is, ha egyes magyarországi agymosott magyarok ezt másként akarják gondolni. Van véleményem a világról és a körülöttünk létező eseményekről, amiket időnként cikkek formájában meg is írok. Nagyon körültekintő és okosan eljáró ember vagyok, tudom, hol a határ és meddig nyújtózkodhatom.
Szinte mindent azt követően kaptam meg (na jó, a tehetségemet már előtte is használtam), miután 2009–ben elhagytam Magyarországot.

Remélem, vannak olyan olvasóim, akik képesek voltak idáig, a befejezésig eljutni – és érdekesnek találták a cikket. Nem hiszem, hogy sokan lennétek, mert manapság egy ilyen hosszúra nyúlt bejegyzés nem menő, hiszen olvasni és értelmezni kell, kitartónak és egy kissé műveltnek is lenni. Befogadónak? Naná. Azt kérem, hogy ha eljutottál ide és volna még öt perced, tedd meg nekem, hogy (esetleges hozzászólásod mellett, aminek örülni fogok)(még akkor is, ha a kurva anyámat) írsz pár sort nekem a következő email címre: tombobb kukac freemail pont hu.

Kíváncsi vagyok.
További szép napot, kellemes ébredezést – az ébredőknek szebb jövőt.

blokkindex7.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

http://tombobb.blog.hu/api/trackback/id/tr897064937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

dobókötél 2015.01.12. 16:10:23

"Boldog vagyok és magyar vagyok, még akkor is, ha egyes magyarországi agymosott magyarok ezt másként akarják gondolni... Remélem, vannak olyan olvasóim, akik képesek voltak idáig, a befejezésig eljutni – és érdekesnek találták a cikket."
Én is boldog vagyok, hogy ezt a bejegyzésed végigolvashattam! Még akkor is ha bizonyos sorok, ismétlődve, rám is mutattak.
A munkám lévén "utaztam" és nem éltem úgy a nagyvilágban, ahogyan azt Te magyarként élted eddig is meg. Az utazás ellenére mégis számtalan esetben érezhettem a saját hátamon viselt bőrömön, milyen is valóban magyarnak maradni (és nem zsidónak, cigánynak) a világ más tájain! Egy - két év távollét után valóban rémisztő látvány fogadott idehaza, szinte minden alkalommal. És bizony "idehaza" a műmagyarok, a tegnap elvtársaiból a ma vitézeivé vált agyhullák sem kímélnek, mert van véleményem,mert van ellenvéleményem is, és néha ki merem mondani, itt meg ott! Valóban így van ez, aki nem volt elvtárs, az nem is akar vitéz lenni, ergo az agyhulla zombik szemében, az ilyen már nem is lehet magyar! Már sírni sem tudok sokszor rajtuk, értük meg főleg nem. A szíven viszont sajog minden értékért, ami már csak külhonban akar, és tud magyar lenni.

kujacsek 2015.01.12. 19:06:29

Vannak részei az írásnak, melyek számomra nem fekszenek, és mivel ismerlek tudom hogy nem úgy gondolod ahogyan az esetleg lejön egy átlagos olvasónak. Viszont annyit mondhatok, ez az írás kibaszott jó, és inspiráló :) És ezt csak azért tudom mert átéltem és aki ezt éli át az az ember ezt soha nem fogja tudni értékelni.

kujacsek 2015.01.12. 19:08:00

"és aki ezt éli" zivat a billentyűzet... szóval "aki ezt nem éli át"

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.01.12. 19:17:41

@kujacsek: Szeretném, ha minél több tehetséges magyar távozna abból az országból, mert ott nincs szükség tehetségekre - csak a buzikra, a cigányokra és a hülyékre (ebből sok van, lehet válogatni), legalábbis ez jön le, mikor körbenézel. Akinek tehetsége van bármire, távozzon. Máshol és mások meg fogják érteni és meg is fogják fizetni - nem kell visszanézni.
El kell fogadnod, hogy születtél valahová, de nem vagy oda lekötve, nem ragasztott a határok közé senki sem, bármikor döntésre juthatsz és távozhatsz egy másik helyre, ahol szerinted jobb lesz.

Természetes, hogy nem minden szavam/mondatom talál úgy telibe, ahogy én akartam. Azt sem érdekel, ha többen haragszanak meg rám, mint amennyien kedvelnek. Az idő begyógyít minden haragot és később az újraolvasásnál az emberek ráéreznek majd, miről karattyoltam én itt...

dobókötél 2015.01.12. 21:20:11

Amit a „magyar” médiákról és az azokat olvasó, néző, emberkékről írtál, a világ minden országában ugyanúgy működik, ugyanaz a feladatuk! Agymosás, elhülyülés. Akár a pia, vagy a drog. Önként választott betegség, de ebből még ki lehet gyógyulni. Volt már rá példa,még ha csak rövid ideig is.
Az adott ország politikai beállítottságának megfelelő irányban mosnak agyakat, Budapesten, Torontóban és Mezőszászváron is!
Ebben nincs semmi újdonság, nem hírérték, még blog bejegyzésként sem.
Az már egy másik teaház, hogy hol, melyik nép, szürkeállományát, mennyire tudják mosogatni, félrevezetni.
A többség, annak ellenére is tudja, hogy ez (is) csak egy diktatúra, melyet felöltöztettek a demokrácia öltönyébe. Gyűrött ez az öltöny? Igen az, de melyik ország demagógiájában, demokráciájában nem gyűrött? Sőt, sokkal jobban szakadozott, viseltesebb, mint nálunk itt a medencében, mindjárt a nagy tócsán túl, ott Kanadában, az USA – n.
Nem is tudom, hogy mennyire kívánnám a mások szarával való takarózást, hogy hatszor, nyolcszor többet kereshessek. Tudom hogy jobban élnék, mármint anyagilag, (megtapasztaltam) de boldogabban soha. És ezzel nem vettem fel a hazafiság tarka köntösét, hogy a „nagy és hobbi magyarkodók” balga táborának a létszámát erősítsem.
A jóléti államokban könnyű jól élni! A rosszlétiekben meg szar, ez tény, mégis a többségnek van lakása, háza, autója, és már nem Trabant meg Zsiguli. És bizony itthon is csak kemény munkával lehet elérni mindazt, amit ott a magyarságot évszázadokkal, évtizedekkel ezelőtt kifosztók jóléti államaiban el lehet érni. Tény negyed annyi idő alatt!
Az már a színesfémorientált országvezér és kormányának a bűne, hogy úgy vezeti (?) az országot ahogy.
Magyar vagyok és maradok, azokkal együtt, kik már rég, vagy mostanában elhagyták az országot.
Valóban magyarok maradhatunk, ha pont a magyarok hagyják el hazájukat, vagy elég egy szakadozott és lényegtelen papírdarab, születési anyakönyvi kivonat, amit Lutcz Gizella könyvvezető pecsétjével ellátott, igazolva,hogy hol láttad meg az árnyékos világot?
Amennyiben minden magyar úgy gondolkodna,hogy inkább mások szarával takarózik, és elhagyja az országot, kiürülne az ország. Mármint a magyaroktól ürülne ki, és még meleg víz sem kell, hogy lemossák a seggüket.
A többségi társadalom? A bevándoroltak, a befogadottak társadalma az amiről szólsz. A ma magyarságának pontosan az a hibája, bűne, hogy el sem megy ahhoz, hogy mások szarával takarózzon be, anyagi, viszonylagos jóléte érdekében, és látszólag egyetért, ha nem áll sámlira, észre sem veszik miniszterelnökkel. Még komolyabb baj az, hogy a türelemtelen vallásúak által folyamatosan fenntartott és időszakonként felszított elégedetlenségi mutatványára többen ugranak, többen veszik, mint az normális lenne.
Itthon is egyre többen élnek, élünk, akik már rég felébredtünk. Viszont valamit nem teszünk jól, mert a többiek felébresztése elég lassan akar bekövetkezni.
Félig ébrenlét ez az itthoni helyzet, mivel kit ültetne a legbársonyosabb karosszékekbe a felébredt, meleg vizes szolgáltatást kapó, agymosott zombi? Vissza azokat akik idáig tolták ezt a szekeret?
Sajnos nincs jó, alkalmas, szakértelemmel rendelkező választási lehetőség!
Ezért elmennek és szavaznak, és még mindig a két rossz egyikére!
Aktív koromban, a világot járva, magam is számtalan esetben mondtam, jelentettem ki, hogy számomra tök mindegy, hogy idehaza mi van. Én (is) már az Argentin foci vébét színes tévén bámultam végig,pedig abban az időben nemhogy színes de a Tv is csak keveseknek adatott meg! Sorolhatnám,hogy mi mindenem volt, és mennyi mindent vihettem haza a srácaimnak,az asszonynak. Dicsekvésnek hangzana, ezért nem sorolom. Mindehhez tanult, jó szakembernek kellett lennem a saját hivatásomban. Mostani bejegyzésedben vannak mondatok, melyek rám is illenek, illettek, annak ellenére, hogy már rég a felébredtek csoportjába tartozónak érzem magam.
Ébren is maradok, itthon, sokakkal együtt. Tudod az itthoni szar bűzér már ismerem, ismerjük, tudjuk miként kell „szagtalanítani” de ha minden felébredt elhagyná az országot, a bűz soha nem oszlana fel.
Elnézést a hosszadalmasabb szólásért, még így is csak vázlatos kivonata a már egyre jobban rendezett gondolataimnak, írásod olvasását követően.
Nem vitázni akarok, és nem tudok veled vitázni. Csupán a véleményem mondtam el, ahogyan én látom, ahogyan én gondolom.
Harag nélkül (ez nagyon fontos!)
Üdvözlettel, dobókötél.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.01.12. 22:20:22

@dobókötél: Nos, köszönöm hosszan kifejtett elméletedet. Átrágtam magam rajta - egy élmény volt. Nem is nagyon tudok sem hozzátenni, sem vitatkozni vele, mert nem érdemes.
Becsülöm azon magyarokat (erről írtam is), akik otthon maradtak és megpróbálnak túlélni. Tényleg becsülöm őket, mert van mire verni a nyálukat - miközben ugyanazzal az elmémmel azt mondom, ekkora ostoba fajankókat én még nem láttam. Rossz lennék, mert ami a szívemen, az a számon?
Nem hiszem.

Akkor, amikor lehetőséged van és mégsem teszel semmit, nem csak gyáva, hanem ostoba is vagy. Amikor el kell menned, akkor pakolj és menj. Hiába, hogy hol születtél meg kik a rokonok és barátok - menj. Nem érdekes, mit hagytál magad mögött, ha egyszer a jövődről és a gyerekeid jövőjéről van szó.
Menj.
Én egy beteg édesanyát és egy még betegebb, aggódó nagymamát hagytam magam mögött, ők ketten jelentették nekem a családot. Jelenleg már csak egy még keservesen betegebb édesanya áll mögöttem odaát a Medencében, a magyar határok között - ő jelenti az egyetlen kapcsolatot Magyarországgal. Amikor már ő sem lesz... megbeszéltük a feleségemmel... akkor innen, Németországból, innen Európából is elmegyünk. Akkor már semmi sem fog ide kötni.

Tudnod kell érezni és átgondolni, mire vagy képes és ezt hogyan tudod megtenni. Sosem éreztem azt külföldön, hogy kevesebb lennék, csak mert nem ott születtem. Sosem mások szarját lapátoltam és nem éhbérért küzdöttem. Kibaszott túlélő vagyok, feleségem hasonlóan kemény emberfajta, tehát nekünk nincs mitől tartanunk.
És tudom, hogy sok magyar ember még keményebb, mint mi ketten. Éppen ezért csodálkozom nap mint nap a maradásukon, agyferdített hülyeségeiken, azon, hogy Egyiptomba vágynak a tél kellős közepén, mert ott meleg van, meg a New Yorki vásárba karácsony előtt, mert ott minden ötven százalékkal olcsóbb, mint Budapoesten. Hát ennyire hülyék ezek?

Szerintem azt kell nézned, neked mi a jó, neked mit hozhat a jövő - és nem szabad lelkizni, picsogni vagy visszanézni. Tényleg honvágyam van, ami Toronto felé húz inkább, mint Budapest felé. Most akkor nem vagyok magyar? Nem inkább arról van szó, hogy volt összehasonlítási alapom, hol jobb élni, és Toronto jött ki győztesként?

Nem, én sem hiszem, hogy vitázunk, mert ez nem vita. Minden magyar álláspontot elfogadok, egészen addig, míg azt látom, hogy elfogadják az enyémet is - amíg nem támadnak a széleslátásom vagy kérdéseim miatt. A probléma a magyarokkal ma éppen az, hogy birkaságuk okán nem mernek szembesülni vele, mikor valaki kiválik a csordából, hiszen az a lépés maga a zendülés, aljasság, királygyilkosság. Azt szeretném, ha minél többen elolvasnák ezt a cikket és értenék is... még ha nehéz is. Tudom, hogy nehéz.

Paraphone 2015.01.13. 19:45:08

Nagyon szép írás (jó ez a szó ide?).

Gyorsan pár stilisztikai észrevétel (bár tudom, hogy az írástechnika-kritikára érzékeny vagy :) ):
Nem ritkán hisztizek magamban azon, hogy egy-egy történetet, ami kiadna egy jó, ütős novellát, felhízlalnak regénynek. Itt a fordítottja történt: az ilyen jellegű gondolataid egyszerűen minden irányba szétnyomják egy blogbejegyzés egészséges méretbeli határait. Ahogy olvastam, önkéntelenül is egy hadarva, szenvedéllyel beszélő "narrátort" hallottam a fejemben, látszik, hogy rengeteg mindent tudtál volna még mondani, a mellékszálakról és a fősodorról is.
Épp emiatt is érzem kissé az írást csapongónak, pedig nem ehhez van szoktatva a kényes Nagyközönség. ;)

A tartalmi részről:
Nem tudom, van-e jogom beleszólni. Ide születtem, itt élek, ezt szeretem, mert ezt kaptam. Ha Izraelbe születek, akkor azt szeretném ugyanígy, ha Indiába, akkor azt. A hazaszeretet nem érdem kérdése, ahogy pl az anyját se ezért vagy azért szereti az ember. Azért szereti, mert az anyja - és pont.
Nem éltem tartósan máshol, nem tudok viszonyítani. Turista voltam, és az se túl sok helyen.
Nem gondolnám, hogy a magyarságomra különösebben büszkének kéne lennem. A nyelvünk, az igen, az érdekes, az észjárásunk sajátos, a génállományunk kimutathatóan eltérő - de igazából ennyi.
Ha valamivel kapcsolatban jó érzés tölt el, az az, hogy ha arra gondolok, hogy én egy európai fehér (kaukázusi) ember vagyok. Visszatekintek az elmúlt 3000 év világtörténelmére, és elégedetten bólogathatok: nem semmi, amit letettünk az asztalra a tudomány, a technika, a művészetek, stb terén. Meghódítottuk az ismert világot. Oké, jelenleg éppen élhetetlenné tesszük a Földet, dehát... No, én is elkalandozok.

Szokták mondani: ez öngyilkosok gyávák. Az öngyilkosság megfutamodás. Bátor az, aki - ha zord sziklaként nem is - de hajlongó fűzfaként állja az élet viharait. Élni kell, túlélni kell, menni kell, ezredszer is felállni a sárból, és újra támadni a csúcsot.
Kérdés, hogy az itthon maradók, vajon gyengék, gyávák, vakmerő hősök, mártírok, vagy szent őrültek? :)

Nem haragudhatsz ránk, ittmaradókra. Ellenünk sem; de értünk sem.
Értelmetlen.
Amit teszünk, az irracionális. De a mi választásunk.
Hinni akarjuk, hogy amit teszünk, annak értelme leszen. Hogy meg lehet élni itt, ebben a moslékosvedér-pofájú országban is.
Mondok egy példát.
Gizi és Terka barátnők. Gizi házassága szar. Terka győzködi, hogy hagyja már ott azt a bunkó állat Lajost.
Gizi azt mondja: Nem tudom otthagyni, hiszen szeretjük egymást... és igen, tudom, hogy vannak nehézségeink, de meg kell, hogy oldjuk őket...
És Terka tudja jól, hogy ez csak rosszabb, és rosszabb lesz, de nem tehet semmit, max jól magára haragíthatja a barátnőjét. Megéri? Van értelme? :)

Persze meglehet, hogy én magam is észhez térek egy napon, és itthagyok mindent. Elhúzok valami normális, élhető, klassz országba.
De én azt csak úgy tudom elképzelni, hogy onnantól többé egy magyar szót a számon ki nem ejtek, egy magyar weblapot fel nem keresek, stb.
Ülök majd reggel a hideg-meleg vizes angolvécémen, olvasgatom a helyi Metropolt, és mikor kiolvastam az összes aktuális helyi rémhírt, és kitörlöm vele a popómat, buddhai nyugalommal mosolyodok el: NEM AZ ÉN PROBLÉMÁM.
Mert nekem onnantól nem lesz hazám, nem lesz népem, csak egy hely lesz, ahol élni fogok. És ez így lesz tökéletes.

Emailt meg nem kapsz, mindent leírtam, amit oda írtam volna, a címem meg úgyis tudod. ;)

marcuspici 2015.01.13. 21:26:34

Nekiveselkedtem, elolvastam! (jó hosszúra sikeredett, de megérte...)
Tetszett! Nagyon tetszett!
DE!!!
Kicsit vegyes érzéseket szabadított fel bennem, főleg mert ismerlek (bár nem annyira, amennyire szeretném). Tudom a múltad részeit, azokat az eseményeket amiket nem részleteztél és talán pont ezért kicsit másképp látom a világot (és benne a szeretett Magyarországunkat!). Nem az ideológiát (abban egyetértünk), nem az embereket (ahogy részletezted: cigányok, zsidók, stb.), hanem magát az ORSZÁGOT! Igen, csupa nagybetűvel, mert megérdemli. Mert itt (és ebből kiderül, hogy hol élek) rengeteg olyan dolog van, aminek az állandó agymosás ellenére lehet örülni! Valaki említette a nyelvet, csoda szép! De rengeteg szép hely, szép kultúra és szép ember (főleg a lányok...) van eme kicsiny hazában.
Haza, ha már itt vagyunk. Lehet én értelmezem félre, de nekem ez az ország a hazám, függetlenül attól hol élek és ahol élek az az otthonom, ha éppen nem a hazámban van. Mindkettő lehet szép és szerethető, de mindig csak egy hazája van az embernek.
Tudom, hogy Te mindig büszke leszel a Magyarságodra, arra hogy itt születtél! De aki itt marad(t), az is tud a hazájáért tenni, mert nem mindenki bólogató János, vagy ha annak is látszik, belül máshogy érez.
A történelem bebizonyította már rengetegszer, hogy minden korszaknak van vége, legyen az jó vagy rossz.
Ez a vég lehet sokféle, de mindig eljön és ez a remény ad erőt az olyan embereknek, akiknek nincs lehetőségük vagy merszük kitekinteni a nagyvilágba.
Sok keserűség, sok sérelem, sok gyűlölet (sajnos ezt is le kellett írnom) érződik az írásból, de én ismerek egy olyan arcot, akiben van öröm, szeretet és talán még a bizalom is megmaradt valahogyan.
Nem szeretnék nagyon hosszú litániát írni, csak jelezni szerettem volna, hogy iszonyatosan jó az irány, folytasd és meríts erőt a múltadból, a jelenedből, hogy a jövőd jobb legyen!
Tényleg, őszintén kívánok Neked sok sikert, mert megérdemled!!!

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.01.13. 22:07:02

@Paraphone: Nem hiszed el, mi történt. Senki sem hinné el - magam sem hittem. Ilyen könnyen ilyen kellemes cikket még életemben nem írtam. Mintha diktálták volna. Mintha kinyitottam volna a csapot és a szavak mondatokká állva ömlöttek volna ki belőle. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy ujjaimmal kövessem a cuccot a billentyűzeten - sokszor le is maradtam...
Igen, jól látod, hogy egy összecsapott valaminek tűnik a cikkem, mert rengeteg mindent akartam még mesélni/mondani. De nem lehetett. Wordben dolgozom és 11 oldal lett ez a cikk, ami azért nem semmi, mert másfél nap alatt belőttem ide. Tudni kell ehhez, hogy mivel író vagyok, szinte az összes mellékes szabadidőmet írással töltöm, de ha a regényemből egy nap képes vagyok 4-5 oldalt írni, már rémesen elfáradok - fizikai kínt érzek a szellemi mellett. És lám, most semmi ilyesmit nem éreztem 11 oldal után!

Őrület.

Azt mondom, csak fel akartam rázni az olvasókat és/vagy az idetévedőket. Remélem, sikerült. Nagyon sok bátortalan, trollos kritikát kaptam a magyarságom miatt, illetve azért, mert nem Magyarországról ontom az észt. Sokan nekem támadtak, mikor ki mertem jelenteni, hogy mit gondolok a magyarokról - ezt a mai napig tartom. Akinek nem inge, nem veszi magára.

Ne érts félre, kedves barátom, mert nem haragszom az otthon maradottakra. Sőt. Írtam is - minden elismerésem az övéké. De az agymosott hülyeségeket nem tolerálom, és jelenleg ezekből a zombikból van több otthon. Ezeket a magyarokat "magyaroztam le".
Nem téged.
Amikor majd egyszer elhagyod az országodat (te el fogod, éreztem ezt a találkozásunk alkalmával - csak lökdösés kell neked, abból viszont sok) ugyanúgy vissza-visszanézel, mert kíváncsi leszel. Még akkor is, ha már semmi közöd nem lesz hozzá. Hidd el. Valójában engem már nem izgat Magyarország, mégis elolvasom a napi förmedvényeket róla. Nem mindet, de sokat.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.01.13. 22:12:56

@marcuspici: Ha elgondolkozom, ki lehetsz (már csak a nicknévből is), azt mondom: köszöntelek a blogomon. Egyébként rólad is írtam a cikkben, szerepelsz benne. Lapozzunk, hagyjuk az udvariaskodást.
Tudod, éppen egy évvel ezelőtt történt ott Torontóban, ami megtörtént. Ezen az estén, ezen a mai estén töltöttem el első börtönben/gyűjtőben lévő éjszakámat - borzasztó volt. Szerencsére az írás tudományától nem fosztottak meg, ezért egész éjjel írtam és olvastam, hogy ne őrűljek bele a körülményekbe. Aztán egyik napról a másikra Európába érkeztem, ott is Magyarországra, ahol hónapokat tölthettem el felkészülve a jövőmre.
És álmodozni kezdtem. Hirtelen azt vettem észre, hogy olyan kibaszott erős honvágyam lett, amire még nem volt példa az életemben. Már előtte is gondolkoztam sokat Budapestről és Magyarországról, de csak gondolatai téren - a lelkemben semmi sem moccant meg. A szívemben sem. Azonban most is, miközben ezeket a sorokat írom, keservesen zakatol a szívem, ha Toronto városára gondolok. Ha azokra a napokra, éjjelekre, élményekre és évekre gondolok, amiket ott tölthettem.
Az volt a hazám.

Sajnálom.

Van szülőföldem, ez Magyarország, van/volt egy hazám, ez mindig is Toronto lesz (nem Kanada, mert Kanadát már 2010 nyara óta elkezdtem gyűlölni és kritikus szemmel méregetni), és van egy jövőképem, ami megint csak életmódváltásra fog ösztönözni. Tudom. Ez az én keresztem. Nem nyughatok, amíg meg nem találom azt a helyet, ami az enyém. Nem Magyarország volt az - sajnos, nem is Toronto városa.

Igazad van, sok keserűség, gyűlölet és sérelem van a szavaim mögött, de a rossz dolgoktól, amik értek és érnek, folyamatosan erősödöm. Ezt határozottan érzem. És ne feledd: egy olyan asszony áll mellettem, akire mindig is vágytam, akit mindig is kerestem. Egy olyan teremtés, akit nem is tudok szavakkal leírni, mert olyan erőt tud adni, amikor erőtlennek hiszem magamat, amit eddig senkitől sem kaptam meg. És persze... a körülmények. Nem élek nagy lábon, sosem tettem, most is egyszerű autóm és lakásom van, nem vásároltam meg a szaros 249 eurós nagyképernyős tévét, mert most jelenleg nem fontos, nincsen 16+1 pontos zenelejátszóm, ami lebontja a falakat még fél hangerőn is, mert nem kell - helyette van egy bombaerős, több évre vásárolt laptomon, amin írhatok és pihenésképpen zenét készíthetek (közös ismerősünk segített a megvételénél), grafikai munkáimat és egyéb dolgaimat is elvégezhetem rajta. Van egy tabletem, amivel rengeteg segítséget lophatok magamnak a regények írása alatt, illetve olyan okos telefonom, hogy ha kérdéseket teszek fel neki, még válaszol is. Hogyne.
Most több nem kell. Csak ennyi, hogy a jövőépítésben a technika kiszolgáljon. És miért is mondtam el ezeket? Mert az összes technikai dolog, ami körbevesz és a segítségemre van, összevetve olyan árat adnak meg, aminek kitermelésére Magyarországon legalább 2-3 évre lett volna szükségem. Ez nem vicc. És ez röhejes.
Egy ilyen ország nem lehet a hazám. Kanadában ezeket a termékeket havi keresetből voltam képes megvásárolni, nagyjából 3 hónap alatt. Persze, dolgoztam értük, mint állat, de kitermeltem őket és mellette még a bankba is volt szerencsém rakni pár száz dollárt. Ezért nem akarok otthon élni.

Köszönöm a jókívánságokat. És köszönöm, hogy mindanyian azt látjátok, az irány egyelőre helyes. Erről megbizonyosodni általatok a legnagyobb kincs volt az elmúlt napokban.
(Egyébként nagyjából lefordítottam asszonyomnak, miről szól ez a cikkem, kiegészítettem/elmagyaráztam neki dolgokat magyarságról, hazaszeretetről és éntudatról, és bizony ő is azt mondta, hogy marha jó cikk lehet. Sajnos, nem tudja elolvasni, mert ugye nem ért magyarul, de tavasszal nekiül egy magyar nyelvtanfolyamnak - tehát remélhetjük, hogy az ő eszével olyan másfél év múlva már kommentelni is fog itt. Na, azt egyikünk sem teszi majd zsebre... )

Franz Kau 2015.01.15. 15:23:48

Vicc, hogy ennyire hiányzik neked Mo, és mégis fikázod az országot és a magyarokat.Ez jön le a csapongó össze vissza gondolatadból.Szégyeljed magad.Te sehol sem fogod magad otthon érezni!

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.01.15. 15:54:57

@Franz Kau: Szégyellem is magam. Leginkább miattad. Meg az miatt, hogy az egyetlen kicsit is negatív kritika, ami a cikkem hatására íródott, teljes mértékben elárulta, hogy olvasója semmit sem értett meg az egészből, talán el sem olvasta az összefüggéseket és mondatokat, csak belenézett itt-ott a sok-sok betű közé (Nézd, anya, mondatok és bekezdések - ez itt egy Háború és Béke!), másrészt pedig olyan erősen agymosott barom, hogy írhattam volna most a Kis Vukról vagy a Fanyűvőről is, mert tökmindegy - akkor is le lennék oltva. Nem azt kérem, hogy ebből doktorálj, mert nem lehet Tom Bobb-ól doktorálni (még), de legalább ahogy olvasol, legyen mögötte értelmezési készség...
Csak egy kicsit.

Ne bassz már - mennyire hiányzik nekem Magyarország? Talán annyira, hogy én le is tudom írni a nevét és nem "Mo"-ként értekezek róla? Hogyan fikázom az országot és a magyarkat? Tényekkel? Ismeretekkel, melyeket a magyarokról külföldön szereztem, és kijelentésekkel, amik az országra nézve sokszor inkább semlegesek, mintsem negatívak? Hagyjuk már a faszrázást.

Köszönöm kitűntetett figyelmedet, ostoba paraszt magyar kommentelő, aki csak úgy idevágódott és máris sztereotípiában előadja nekünk, kikről szól a cikkem.

marcuspici 2015.01.15. 22:49:50

Kritika!
A kritika azért születik, mert valaki valamilyen véleménnyel van valamiről.
Ez a valami most a Te írásod.
A valaki egy látogató, aki elolvasta (ebbe az is bele tartozik, ha csak bele olvasgatott vagy átpörgette!) a cikkedet.
A vélemény pedig az, ami megformálódik benne az élmény hatására, hogy olvasta a cikkedet.
Ezeket a dolgokat egy írónak mindenképpen tolerálnia kell. Nem csípőből visszavágni, dacból elutasítani vagy elküldeni melegebb éghajlatra!
Tudom, ez a blog nem arra van, hogy toleráljunk másokat esetleg mindenkit, de ha az ilyen kritikára is ugyanazt a stílust és megválogatottságot használod, mint a cikkben, akkor lehet elgondolkodik azon, hogy mégiscsak végig kellene olvasni vagy újraértelmezni az egészet!
Kérdés, mi a célod? Csak egy szűk rétegnek írni, akik hasonlóan gondolkodnak, mint Te, vagy mindenki számára érthetővé tenni a gondolataidat!?
Azt hiszem ezt még meg kell tanulni kezelni!
És ez egy KRITIKA volt!
(remélem azért tőlem elfogadod - és ha igen, fogadd el másoktól is...)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.01.15. 23:38:42

@marcuspici: Nem hoztál nehéz helyzetbe. Azon már réges-rég túl vagyok. Tudom, mi a kritika és tudom, miért létezik/keletkezik - tisztában vagyok az alapszabályokkal, melyeket nálamnál talán bölcsebbek fektettek le. Ettől függetlenül saját utamat járom, mert látom, hogy ez a számomra egyetlen járható. Sok éves tapasztalat beszél belőlem.
Kedvelem, amikor ellent mernek nekem mondani, amikor képesek rámutatni a hibáimra, még ha nem is tetszik a dolog. De hát miért tetszene Quasimodónak, mikor közlik vele, hogy púpos? Nem erre számított. Vagyis együtt élek vele, hogy a kemény, de színvonalas kritikákat bizony újra és újra át kell olvasnom, bele kell magam látni annak a kritikus tömegnek a fejébe, aki felém köpködik - mert talán olyat mondott, amiből tanulhatok. Tudod, hány és hány kritikai hangból merítettem már? Nem tudnám egy százlábún megszámolni...

Azonban.

Egyáltalán nem kedvelem az olyan kritikai fröcsögéseket, amikből süt, hogy a kritikus az adott dolgon, amin rágódni kellene, csak felületesen, kapkodva vagy egyáltalán nem futott át, lett légyen az színmű, könyv vagy film, képzőművészeti alkotás vagy zenemaszlag. Sokszor csíped nyakon az ilyen kritikusokat, akiknek szavai mögött rögtön kiszúrod a sejtés valóságát - sebtében toporzékoló barmok ezek. Az igazi kritikus (maradva az én "cikk-eseteimnél") szinte szóról szóra veséz ki (na jó, ez kicsit nehéz, de érted te, mit akarok mondani), kényelmesen bekajázza a bekezdéseimet, hogy aztán a nyakamba okádja őket, méghozzá nyersen és ridegen. Ezt érdemlem, ha képes vagyok kritikusokat is megszólaltatni. És ezzel nincs is baj. Ezt kedvelem.

A kritikai felhangot kölcsönző barmokat viszont messziről észreveszem és gyűlölöm. Akkor főleg, amikor (újra és újra) a magyarságomért vagy a magyarságot, mint kritikus magyar szólamú magyar állampolgár (és született magyar) képes vagyok górcső alá venni. Nem azért készítettem a cikket, mert haragszom a magyarokra, hanem mert fel akartam rázni ezeket a hülyegyerekeket, akik csak köpködni tudnak, de értelmezni és gondolkodni nem (többség), illetve mert utat és biztonságot nyújtani szerettem volna azoknak, akik bizonytalanul toporognak a kérdéseikkel a hónuk alatt (kisebbség)(nem cigány).
Tévedsz, amikor arra gondolsz (rákérdezel), hogy vajon egy kis réteghez akarok-e szólni, mert jó lenne szélesebb közönségnek is akár előadásokat tartani - de nem lehet. A mai magyar (és össz-európai) világban a hozzám hasonló megvetendő intelligenciával bíró, de fasiszta-náci, okosan és logikusan gondolkodó, ez mellett tenni tudó és akaró embereket nem kedvelik. Ez nem jó útvonal, az ilyen srácoktól minél előbb szabadulni kell.
Bárhogyan.
Az elmúlt évek alatt tehát mégoly' sok negatív hang is született a blogjaimon és sokszor kedvesen kezeltem őket (mert megérdemelték), máskor lekezelően (mert ezt érdemelték), megint máskor (most ezt láthattad) teljesen ellenségesen, mert behányásra nem lehet udvarias választ adni. Nem is kell. Az a világ (vonat) már elment...

Még valami. Dacból sosem írtam és nem is fogok. Sokszor azzal játszok, hogy hülyének tettetem magam, ekkor is rám ugranak a majmok, máskor azzal, hogy oktatok (ekkor még több ugrik), megint máskor pedig azzal, hogy kedvem lelem a szavak formálásában és csak úgy alkotok valami kis szösszenetet - hiszen ez a "munkám" is egy kicsit (ekkor elszalad velem a ló és még több, meg még több majom ugrik a torkomnak).
Dacból sosem. A haragra csak legyintek.
De hát mindanyian emberből vagyunk. Még az ostobák is.

egyatizenötmillióból 2015.01.26. 00:41:26

Fogalomzavarban szenvedsz. Az a tény, hogy Magyarország területén születtél nem jelenti azt, hogy magyar ember is vagy. Sőt, ahogy olvastam hozzászólásaidat, ebben biztos is vagyok. Úgy látom, hited sincs semmiben.
Szívesen olvasnánk véleményedet olyan nép szülötteiről is, akik jellemző módon veszik maguknak a bátorságot és elég pofátlanok is ahhoz, hogy egy másik népet annak saját hazájában, saját nyelvén, saját weboldalaikon nagy nyilvánosság előtt gyalázzanak és sértegessenek.
Egyébként hidd el, abszolút nem vennénk zokon, ha ahogy írtad, teljesen távol tartanád magad ettől a miliőtől, még segítenénk is, hogy olyan közegbe kerülhess amely hozzád hasonló hazafiatlan, minden hit és gerinc nélküliekből tevődik össze, ott bizonyára jól éreznéd magad. Erre még áldozni is hajlandók lennénk, valószínűleg olcsóbb is lenne mint ha itt maradsz. Tehát ? Mi tart vissza ?

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.01.26. 09:48:19

@egyatizenötmillióból: Elnézést, amiért nem vettem észre, hogy kettőzted a hozzászólásodat és ide is megérkeztél vele. Mivel ott már kaptál választ, de mivel az ott nem a saját oldalam, itt sokkal könnyebben és érdekesebb hangon felelhetek. Nyíltabban, ha úgy jobban tetszik.

Egyre többször megkapom, hogy fogalomzavarban szenvedek. Ezt persze olyanok dobják hozzám, akik általában nem képesek rendesen értelmezni a fogalmakat - ergo fogalomzavarban szenvednek. De ez még semmi. A fogalomzavaros emberkék többsége értési problémákkal is küzd - ez még aggasztóbb. Mint te például. De nem személyeskedünk.

Képzeld, magyar ember vagyok. Még akkor is, ha sokszor szívesen letagadnám - mert elég ciki beállni közétek, azt mondani a kérdésekre, hogy Magyarországon születtem és időnként még a nevemet is hangoztatni. Ez van. Sokszor inkább azzal válaszolok, hogy Kanadából érkeztem (mivel angolul csevegünk erről, nem probléma az értés), a nevem, amit használok nem magyaros, mint az eredeti (egyszer úgyis megtudod, ha ezt a blogot olvasod, mert jön a Tom Bobb féle "coming out", haha), és legtöbbször igyekszem teljesen kirekeszteni magamból a magyarságomat - már akkor, ha kifele kell valamit ez ügyben mutatnom.
Hülyeség? Nem hiszem. Ahhoz, hogy ezt megértsd, éveket kell külföldön élned olyan magyar közösségek közelében, amelyek a magyarságot, mint népcsoportot mélyen a földbe tiporták, ezért a megítélésünk teljesen nulla. Olyan magyar anyanyelvű zsidók és cigányok között éltem, akik miatt a "magyar", mint népcsoport egye mélyebbre és mélyebbre került a tekintetekben - jogosan.
De ettől még... magyar vagyok. Mivel rengeteget írok (íróember lévén), ezt magyar nyelven teszem - és erre vagyok a legbüszkébb. A nyelvre. Arra, hogyan lehet fogalmazni, hogyan lehetséges átértelmezni, erőt vagy éppen más, kétértelmű mondanivalót adni a mondatoknak egy-egy szó hozzáadásával vagy elvételével. Ez egy akkora kincs, amit még a magadfajta félreértelmező sem tud elvenni tőlem.
Magyar vagyok, de nem csak azért, mert Magyarországon születtem. Régebben elhatároztam, hogy emelni fogom a magyarság és a magyar, mint identitásmeghatározás szellemét külföldön - ma már ez nem célom. Ettől függetlenül bármikor is kérdik majd meg (amikor eljön az ideje), hangoztatni fogom, hogy magyar nyelven írok, mert ez a nyelv az anyanyelvem.

Nem nagyon érdekel, hogy egy magadfajta "nagymagyar" mennyire érti félre, mit akarok mondani és mennyire támad a magyarságomért. Ez fentebb a cikkben le van írva. Részben rólad írtam, barátom.

A zsidókról, mint általad feltett kérdéskörről, szoktam értekezni és elég komoly szavakat használva cikkeket írni. Képes vagyok erre, mert nincs félnivalóm - ha elkövetnek valamit, ha tesznek valami jót vagy rosszat, vagy csak ha véleményem van róluk, megteszem, hogy készítek cikkeket az ő témakörükben. Miért ne? Éppen a napokban készültem el a Kertész-cikkemmel, amit februárban fogok itt megjelentetni - egy zsidó identitású, zsidó vérű emberről szól, aki magyarnak akarja eladni magát, miközben íróként (közröhej) még a magyar nyelvtan alapvetéseit sem képes követni, hiszen nem ismeri őket. Jó cikk lesz - látogass vissza és olvasd majd el.
Nincs azzal semmi baj, amikor zsidókat "ekézek". Ha megérdemlik, miért ne?

Kérésed egyébként meghallgatásra találtatik - valóban távol tartom magam a magyaroktól és a magyarságtól. Azt viszont nem hiszem, hogy hazafiatlan és gerinc nélküli közegbe kerülnék ezáltal, hogy véleményemet fejezem ki a magyarokról, akik birkaként legelnek, illetve ez mellett (mivel sok magyar ismerősöm és barátom van, ők értik és érzik is ezt) méltatom az olyanokat, akik arra érdemesek. Hidd el, ha élnél egy kicsit külföldön és látnád, mire képesek a magyarok egymással, hogyan alázzák a saját fajtájukat, mennyire undorító folyamatok mennek végbe, te is azt mondanád - köszi, de inkább hívj Zoltán helyett Zack-nek és angolul csevegjünk el arról, hogy valójában én már évekkel ezelőtt elhagytam egész Európát és most sem Magyarországról érkeztem, dehogy is...
Hidd el, amikor szembesülsz vele, miféle emberek a magyarok valójában, inkább sírva menekülnél. De mivel most közöttük élsz és az ő habitusukat felvéve velük együtt alkotsz közösséget, természetes, hogy fáj, amiket olvasol tőlem. Ezen én nem tudok segíteni. Csak azzal, hogy mesélek itt neked.

Végezetül.
Mit gondolsz, miért írok hosszú és nagyon szép ívekkel teli cikkeket? Azért, mert dicsekedni akarok ezekkel? Nem. Azért írok ilyeneket, mert tudom, hogy a magadfajták képtelenek elolvasni és értelmezni ezeket. Ennyi a titkom. Olyanoknak írok, akik arra érdemesek. Vannak közöttük (hát persze, hogy vannak) Magyarországon élő magyarok is, akik érdekes módon megértik, miről beszélek és talán el is fogadják.
Te sem jutottál el a cikk végére. Vagy csak átfutottad a betűket, de nem értetted a lényeget. Ahhoz ténylegesen olvasnod és értelmezned kéne, barátom.

Egy öröm volt veled beszélgetni. Egy a 15 millióból. Szép neved van, légy büszke rá. :-)

egyatizenötmillióból 2015.01.26. 22:17:31

@Tom Bobb: Először is tisztázzunk néhány dolgot.Egy : A bejegyzést azért kettőztem meg, hogy lásd ezt a blogot is elolvastam mielőtt véleményt írnék.
Kettő:nem szeretem ha barátomnak hív olyan, aki nem a barátom és nem is szeretném ha az lenne.Másrészt a nagy-mellényű, öntelt emberek szavajárása.
Három: Nem szeretem a magát mosdató,álszent, másokat hülyének néző embereket. A " fiam én azért ütlek verlek mert szeretlek " típusú embereket.
Négy: Nem vagyok és nem is tartom magam nagymagyarnak. Ha ez megnyugtat, nem vagyok semmilyen csoportosulás vagy párt tagja.Csak egyszerűen magyar.Egy, a 15 millióból és igenis büszke vagyok rá. Bár rossz a fogalmazás, mert a 15 millióban te és a hozzád hasonlóak is benne vannak.
A másik blogban általad leírtakra ott reagálok, nem akarom ismételni itt is az egészet, bár kapcsolódik ehhez.
A kitartást -amin te nagyot nevettél - abban az értelemben használtam, hogy kitartani a haza mellett rossz időkben, kitartani egy eszmében, kitartani egy hitben, vagy kitartani valakik mellett nehéz időkben.Látod, ebből látszik a te igazi jellemed, hogy ilyen összefüggések benned fel sem merültek.Pedig ez nem magyarság kérdése.Még egy ellenfelet is lehet becsülni ha ezek megvannak benne, annak ellenére,hogy esetleg egész más nézeteket vall, sőt halálos ellenség. Ld.
török idők.
Nagyon tetszik, hogy mindenkit kioktatsz valami felsőbbrendű érzéstől átitatva, de a lényeget még most sem fogtad fel, pedig nagyon okosnak képzeled magad.
Nekem egy hozzászólásoddal kapcsolatban sem az egyéni véleményed miatt volt bajom.Még akkor sem, ha nem értek vele egyet.Hanem azzal, hogy ezt másokat sértő formában, mindenkire általánosítva, agresszíven, egy egész népet gyalázóan fejtetted ki.Szerinted ez a kultúra, amit annyira hiányolsz a magyarokból? Ha állítólag te is magyar vagy, akkor magadat is leszólod, vagy nem és akkor téged nem érint.Mindenképp kilóg a lóláb !
Persze, elképzelhető, hogy pont ez a feladatod.
De van ráadásul egy logikai bukfenc is az okfejtésedben.
Ha általad is elismerten a többség véleménye nem egyezik a tieddel akkor nem őket kellene birkának nevezni, hanem elgondolkozni azon,hogy a te saját magad szerint megvilágosult elméd esetleg nem vitt-e tévútra ? Vagy te akarsz másokat arra vinni !?
Még egyet zárszónak:
Két testvérem is él nyugaton közel 60 éve.Először akkor voltam náluk, amikor itthon még sokan álmodni sem mertek nyugati útlevélről. Én két évet vártam rá, hogy nagy nehezen megkapjam.Végül minden erőlködésük ellenére hazajöttem.Azóta is sokszor voltam náluk és rajtuk keresztül kapcsolatba kerültem ott élő magyarokkal is.Tehát némi fogalmam van a helyzetről.
Te elgondolkodtál már azon, hogy ott pont azok a hozzád hasonló emberek vannak, akik a több pénz reményében mentek oda ? Igazából nagyon kevés,aki a büntetés vagy üldöztetés elől menekült. Csak és kizárólag a pénzsóvárság miatt választották azt "hazájuknak". Akkor miért csodálkozol azon, hogy bennük nincs összetartás, megbecsülés stb. ? Sőt, marják egymást és titokban örülnek, ha a másiknak rosszabbul megy, mert az igazolja, hogy ők többre vitték !
Van erre egy magyar közmondás: Aki korpa közé keveredik....remélem ismered a másik felét.
Csakhogy ezekből egy egész népre vonatkozó negatív tulajdonságokat levonni elég bugyuta,kisstílű de föleg rosszindulatú és hazug dolog.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.01.27. 00:17:39

@egyatizenötmillióból: Wow. Ezt aztán jól megkaptam. De meg is érdemeltem, of course. Nézzük hát, mit lehet ezekre a dolgokra reagálni.

Először is - "nem szeretem" dolgok. Barátom, ez engem nem érdekel. Tudod, mennyi mindent nem szeretek a kommentelőkben, mégis elviselem és nem nyavalygok, amiért teszik/használják/csinálják. Az ő dolguk. Nem szeretem ezeket, de nem is érdekel. Ellene nem tehetek, ha meg szóvá teszem (mint te itt), akkor az picsogás.
Ne picsogj.

Az egyéni véleményem miatt pedig tényleg ne legyen velem bajod, hiszen ez különböztet minket meg - vélemények ütköznek. Neked is megvan a magadé (épp most fejtetted ki), nekem is magamé. Nem haverkodunk, mert nincs közös véleményünk 15 millió magyarról. Na és? Ez nem ok gyűlölködésre. Azért, mert nem érted, miről magyarázok, még nem biztos, hogy én vagyok a hülye, mert el merem mondani...

Mint a fentebb olvasható cikkemben is elemeztem, Magyarországra tévedni külföldről sokszor olybá' tűnik, mintha egy idegen bolygóra érkeznél. Nem földrészre - bolygóra, kedves barátom. Az a mérhetetlen szintű agymosás, ami otthon folyik csak akkor vehető észre, ha nem vagy napi 24 órát benne. Higgy nekem. Az elmúlt évben volt alkalmam háromszor is megtapasztalni, mekkora arconcsapás még csak egy hetet is létezni Magyarországon - ahogy folyik rád a szenny, a félrevezetés, a mocsok, a rengeteg félretájékoztatás és agyferdített ostobaság... Elképesztő. Nem érzékeled, mert ott élsz benne és mert nincs is rá késztetésed, hogy körbenézz és elgondolkozz, mi ez itt. Ezért persze én téged nem hibáztatlak - miközben te nekem támadsz, amiért véleményt mondok rólad és a többi ostoba magyarról.

Tudod, hány okos, művelt és olvasott, nem agymosott magyart ismerek? Otthon élnek, hol Budapesten, hol vidéken - Magyarországon. Sosem fogják elhagyni. Ott születtek és ott is halnak meg. De nem birkák!!! Nagyon fontos. Értik, mit mondok és nem is veszik magukra, amikor pofázok, mert tudják, hogy ez nem róluk szól.
Itt van a szövegértési probléma, amire már rámutattam az esetedben.

Ha valaki több pénz, ezáltal jobb életkörülmények miatt távozik, azzal semmi gond. Azzal csak neked van gondod - talán mert te nem teheted meg. Fogalmam sincs, ez miért szálka a szemedben. A lényeg, hogy a külföldön élő magyarok között elenyészően kicsi a valódi magyarok és a valóban segítőkész magyarok száma. Magyar nevű zsidók, rengeteg cigány él külföldön magyar útlevéllel, kettős állampolgársággal és boldogan. Egyik sem akar hazamenni hozzád, mert nem akarnak abban a mocsokban élni, ami téged körbevesz. És most nem piszokról, szemétről vagy kutyaszarról beszélünk - politikai, erkölcsi és gazdasági mocsokról. Neked ez fáj, hogy sokan (most köztük én is) egy jobb élet reményében élek külföldön?

A véleményem szabad. Sajnálom, ha nem tetszik, de tartom és még sokszor el fogom mondani olyanoknak, mint te. Nagyon sok támadást kapok, mert amit te emberek lenézésnek látsz, az csupán olvasottság, műveltség és határozottság. Nem nézek le senkit, sőt. Aki Magyarországon él és ott gondolja a jövőjét, de ehhez mérten aki használja az eszét, arra én felnézek. Talán te is ilyen vagy. Akkor rád is felnézek. De a birka magyarokat utálom. A külföldre szakadt, egymást lehúzó magyarokat utálom. A cigányokat, akik a magyarságunkat (a tiédet is) tönkretették a külföldiek szemében, utálom. A zsidókat... Ne is kérdezd. Úgyis tudod. 56-ban kimentek sírni egy kicsit, most meg magyarnak vallják magukat és költöznének vissza. Utálom őket.

Mi kell még?
Talán csúnya dolog egy egész népet "lehúzni" a sok marha miatt, de jelen pillanatban több a marha, mint az okos - a többségi ostobák miatt "magyarozok". Tetszik, nem tetszik - ez van. Sajnálom.

Örülök, hogy te kitartó vagy, miközben a testvéreid minden bizonnyal jobban, nyugodtabban és becsületesebben képesek élni más országokban. Te nem kitartó, hanem egy marha vagy, de ez a te sztorid. :-)

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.05.23. 08:07:24

@Tom Bobb: Csak mostanra akadt egy kevés időm, hogy elolvassam ezt a cikkedet. A múlt héten még nem is tudtam róla. Első részével érdeklődővé tettél, középtájon felmérgesítettél, a végén pedig szó nélkül akartam hagyni, mert értelmetlennek láttam a vitát. Nem azért, mert egyetértenék veled.
Amiért mégis válaszolok, az az a meggyőződésem, hogy vagy annyira nyitott, hogy befogadd az én álláspontomat is. A tiéd már tudom, nem értek egyet vele, de szeretném remélni, hogy nem azért, mert az általad leírt gőgős-magyar kategóriába tartoznék. Elismerem, hogy az általad leírt jelenség létezik és elég komoly tömeget képvisel, de úgy írsz, mintha más meggyőződések elhanyagolhatóak lennének. Ezzel kapcsolatban szándékozom cikket írni, de az alkotószándék és a szabadidő ritkán fedi egymást.
A linkelt cikket már sokkal régebben megírtam, mint te a fentit. Mondjuk úgy, hogy a keletkezésekor volt teljesen aktuális, bár szerintem legnagyobb részében most sem idejétmúlt. A keletkezés idejében még a blogom sem létezett, mások felületén, meg ismerősöknek szánt "fogalmazásokban" szórtam az "észt" a világba. Vannak dolgok, amiket azóta átértékeltem. Nem alapvetések, csupán megoldási, értékmentési mechanizmusok. Ha elolvasod a postomat, valószínűleg akkor sem fog megváltozni az álláspontod, de szeretném, hogy tudj róla, hogy az itt élők nem minden esetben mentál-drogosok (ezt most találtam ki), nem is feltétlenül idióták. Lehet, hogy lojálisok, lehet, hogy elkötelezettek, lehet, hogy elhivatottak. A témáról alkotott véleményem itt éred el, ha kíváncsi vagy rá: magan-galaxis.blog.hu/2014/04/23/regi_irasok_2012_okt

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.05.24. 10:24:42

@F.M.J.: Nem ismerlek, nem is akarlak osztályozni - tehát nem fogom azt ideköpni, hogy ellenvéleményed vagy nem megértésed miatt te is a "gőgös-magyar" kategóriába tartoznál. Ez nem erről szól.
Abban is egyetértek, hogy nem az összes magyar olyan agymosott senkiházi, mint akikről fentebb írtam - de abból nem engedek, hogy bizony a magyarok többsége, jelentős többsége egy olyan világban él körülöttem, amelynek nem akarok részese lenni. Nem tudok részt venni abban a büdös kis játékukban, amit ők életnek és boldogságnak neveznek - miközben szenvednek, helytelenül cselekszenek, boldogtalanok és sikertelenek (nem csak a pénzről beszéltünk most).

Örülök, amiért cikkem elsőként érdeklődővé tett, majd felidegesített és aztán annyira egyértelműsítette a számomra fennálló és látható helyzetet, hogy már vitára sem méltattad. Elértem vele a célomat. Kell rajta gondolkozni, kell vele vitázni - érvelni és fröcsögni, ha szükséges, mert nem teljesen helyénvaló és követni való cikk ez. Mindössze az én álláspontom.

Tudom, hogy az otthon élők egy része még nem (annyira) agymosott senkiházi, mint ahogyan azt én sejtem. Azt is tudom, hogy a külföldön élők között is vannak értelmesebbek - csak nehéz rájuk lelni. Az is tény, hogy néha bennem lehet a hiba, sokszor bizony én rakom túl magasra a mércét, de hát... nem vagyunk istenek. Hibázhatunk. Én is hibázok ezzel. Ezért aztán többször is megpróbáltam már (Torontóban és most Münchenben is) lejjebb adni és barátkozni/haverkodni olyanokkal, akikkel egyébként nem tenném - nem ment. Nem megy. Agyilag nem az én szintemen állnak, világnézetük nincsen, éljenzik a helytelen világpolitikai viselkedéseket és háborúkat, a terrorcselekményeket arab sajátosságnak tekintik (holott az amerikai haderő viszi véghez az ilyen akciók jelentős részét), miközben nem olvasnak sem újságokat, sem könyveket, és csak kimondottan rossz minőségű ZS-kategóriás filmekről lehet velük eszmét cserélni, amiben leszbikusok/akcióhősök/hülyegyerekek szerepelnek végtelen mennyiségben...
Köszönöm, de akkor inkább maradok egyedül a feleségemmel és egymást szekáljuk egy-egy esti vagy hétvégi beszélgetés során. :-)

Félek tőle, hogy nem én nőttem túl a körülöttem létező világon, hanem folyamatosan esik a minősége. Ez van.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.05.25. 07:57:15

@Tom Bobb: „Abban is egyetértek, hogy nem az összes magyar olyan agymosott senkiházi, mint akikről fentebb írtam”
- Lehet, hogy már túl régen elmentél, vagy keveset jársz haza? Itt nálunk a senkiházi az ingyenélővel, a haszontalannal, a léhűtővel egyívású kifejezés. Attól, hogy valaki agymosott, még lehet becsületes, szorgalmas, gerinces, szavahihető.

„Nem tudok részt venni abban a büdös kis játékukban, amit ők életnek és boldogságnak neveznek - miközben szenvednek, helytelenül cselekszenek, boldogtalanok és sikertelenek”
- Lehet, hogy csupán lojálisak, de épp az általad leírt körülmények miatt így emelkednek azon felül, és próbálják megőrizni a lelki egyensúlyukat, na meg szeretnék valamennyire ők is elviselhetőnek érezni az életet, ezért megtanultak örülni olyan dolgoknak is, amiket mondjuk mások észre sem vesznek. Mitől „büdös kis játék”? Mert szerinted másképp van? És ha te valakivel nem értesz egyet, akkor az szimplán idióta? Érdekes szemlélet.

„annyira egyértelműsítette a számomra fennálló és látható helyzetet, hogy már vitára sem méltattad.”
- Valamit nagyon félreértettél. A szóra sem méltatás egészen más okból vetődött fel!

„Elértem vele a célomat.”
- Nem firtatom, hogy miért mentél el, nem tartozik rám. Kiléptél a bolondok házából. Jó, a te döntésed. Visszakiáltasz, hogy agymosott senkiháziak, elmebetegek, hír-drogosok, stb. Tudod a hülyék nem értik, hogy ezzel mit akarsz mondani, viszont remekül lehet lealázni, és megsérteni a portástól a mentősofőrön keresztül a nővérekig meg az orvosokig mindenkit, aki bent maradt, és próbál valamit tenni a szerencsétlenekért. Ez volt a célod?

„Mindössze az én álláspontom.”
- Igen, ez így helyes. Ezt a fajta szerénységet hiányolom az egész postból. Annak a feltételezését, hogy az álláspontod a saját nézeted, ami az általad ismert információkon alapszik, melyet képes vagy felülvizsgálni újabb információk alapján. Nem elég egy ilyen félmondatot idebiggyeszteni. Intelligens ember vagy, miért kell úgy megnyilvánulni, mint egy megmondó-embernek? Ezzel pont azt a célt veszíted szemelől, hogy gondolatokat ébressz. Mégvalami. A fröcsögős vitastílus azoknak az érvrendszere, akiket meg én szoktam elkerülni. Ha nem tudok valakivel művelt ember módjára vitatkozni, akkor nem teszem sehogyan sem.

„Ezért aztán többször is megpróbáltam már (Torontóban és most Münchenben is) lejjebb adni és barátkozni/haverkodni olyanokkal, akikkel egyébként nem tenném - nem ment.”
- Ismerem az érzést. Nekem sincsenek un. barátaim. Vannak emberek, akiket nagyon tisztelek, akikre lehet számítani, és ők is számíthatnak rám, de nem járok velük össze szórakozni, meg iszogatni. Arra lennének jelentkezők, de velük meg nem tudom megbeszélni a különféle gondolataimat. Nem tudnának hozzászólni. Ettől még azonban nem kell lenézni őket. Ha csak kreatív emberekből állna a társadalom, akkor éhen halnánk, mert nem lenne, aki vállalja a monoton melót a mindennapok létének előteremtéséhez. Érdemes ilyen összefüggésekben is szemlélni a dolgokat. Érdekes következtetésekre lehet jutni.

„Félek tőle, hogy nem én nőttem túl a körülöttem létező világon, hanem folyamatosan esik a minősége. Ez van.”
- Ezzel egyáltalán nem akarok vitatkozni, csak kiegészíteném egy gondolattal. Egy általam nagyon tisztelt idős ember mondogatta olykor, hogy nem a sötétséget kell szídni, hanem gyertyát kell gyújtani. Azét osztom meg veled ezt a gondolatot, mert valamikor én is a te álláspontodon voltam, és azt hittem, hogy piszkosul „tudom a tutit”, mert élesen látom mások hülye húzásait, és innen már elvitathatatlan tudással rendelkezem. Azóta tudom, hogy a világ koránt sem olyan egyszerű, mint ami a megértéséhez szükséges lenne. Megtanultam szerényebben fogalmazni, és mindenki személyét az ő problémái és lehetőségei környezetében vizsgálni. Ez az a szempont, ami alapján felülvizsgáltam azon első elhatározásom, hogy nem méltatom válaszra a fenti cikkedet. Szerintem sokkal intelligensebb vagy annál, minthogy ne lennél képes egyszerre politikai, gazdasági, történelmi, és tradicionális szempontok szerint értelmezni jelenségeket. A kérdés az, hogy szándékozol-e, vagy megtartod azon kényelmes álláspontod, hogy van kevés értelmes, természetesen köztük te is, meg van egy sokkal nagyobb tömeg, akik szintén természetesen mind hülyék?!

Ha jól értelmeztem a kommenteket
@egyatizenötmillióból: is ezekre az összefüggésekre akarta felhívni a figyelmedet, bár más megközelítésben.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.05.25. 11:00:05

@F.M.J.: Köszönöm kimerítő elemzésedet. Igazság szerint kedvelem, mikor a szavaimat, a szavak mögött meghúzódó értelmet és mondanivalót, vagy rosszabb esetben nem látható és nem ismerhető személyemet akarja valaki "kivesézni" - a dolog sokszor mellémegy. Nem titkolom, hogy legtöbbször szeretek majdnem homályosan fogalmazni, hogy a mondataimnak akár kettős (vagy még többes) jelentése is legyen/lehessen, miközben máskor meg egyértelműen bököm oda a gondolataimat.
Nem titkolom, hogy nem kedvelem a magyarokat és a magyar nemzetet. Ezzel nincs is baj, erre nekem jogom van, még írhatok is róla a blogomon vagy a regényeimben - szívem joga. Magyar vagyok, a nyelvre, a nyelv logikai/matematikai/szótani különlegességére, illetve őseink hihetetlen profizmusára és ítélőképességére marha büszke vagyok, ámde a mai magyarokra nem igazán. És ezzel nem azt mondom, hogy MINDEN magyar utálok és megvetek, hogy MINDEN rossz, ami ma Magyarországon történik, de a dolog látványa, befogadása és lecsapódása sajnos legtöbbször negatív. Ezeket az érzéseket írom ki magamból. Néha még úgy is, hogy azt senki sem látja (lásd: regényeim).

Igazad van, tényleg sokszor kéne hangoztatnom, hogy amit elmondok és leírok, az az én álláspontom. Azt hittem, ez egyértelmű, hiszen ez az én blogom, én készítem a bejegyzéseket és cikkeket, én vagyok a főnök. Minden, amit olvasol, nem külső nyomás hatására, agymosott módon történik - én képviselem a saját mondataimat. Ez evidens. Tehát ne hiányold a "szerénységet" (köszönöm ezt a szót, rám nem illik) a cikkekből, mert ott van az, csak mikor ellátogatsz az én kis birodalmamba, tudnod kell, hogy mi az, amit képviselek és ami én vagyok.
Nem szerényen fogalmazok, de tisztában vagyok vele, hogy minden, amit itt leírtam az én saját véleményem. Hogyne. :-)

Az én olvasatomban a senkiházi az a fajta, aki ígérget, átver, a pofádba hazudik vagy éppen megkárosít (pénzzel, egyéb lehetőségekkel). Sok ilyen magyart ismertem és ismerek ma is, tehát merem állítani, hogy nem az összes magyar ilyen senkiházi. Ezzel nem tudok vitába szállni. A senkiházi értelmezése nálam más. De ez nem is baj.

Abban igazat adok, hogy sokan otthon használják a fejüket és valóban lojálisak hazához/vidékhez, bár legtöbbtől at hallom, hogy ha vége a kölcsön visszafizetésének, akkor aztán...
Ebből persze nem lesz semmi.
Nagyon sok ember képes örülni kis dolgoknak is. És ez az én szememben egy csoda. Kedvelem az ilyen embereket. Magam is ilyen lennék, legalábbis az asszony az elmúlt napokban rácsodálkozott, miért örülök annyira egy szaros öt eurós napszemüvegnek tokkal, miközben Audi A6-osról meg ezer eurós lapostévéről beszélgettünk az úton hazafelé. Mellette marhára örültem a tejemnek, amit már régóta ki akartam próbálni, illetve a szétnyitható "túraszéknek", amit sikerült megvásárolnom édesanyám részére eredeti német zászló színben, kurva olcsón. Az ilyen hozzáállást kedvelem. Azt, aki nem a nyakéknek örül, hanem a tábla csokoládénak - vagy valami hasonló...

Nem hiszem, hogy szavaimmal feltétlenül "aláznék", vagyis nem alázom az otthon maradottakat, mindössze elmondom a véleményemet az olyanokról, akik körbeveszik azt a kevés normálisat, akivel még találkozhatsz az utcán. Hidd el, ha jobban körbenézel, meglepődsz, mennyi idióta van körülötted. Politikai, vallási, kulturális idióták ők, akik (tudom, ez nem tetszik) a tévé előtt ülve szerintük fontos információkat nyelnek be - hogy aztán röhögve köpködjék tovább szerte a környéken, mint egy vírust. Nem viccelek: sokan vannak.
Ez mellett elismerem (és erről is találsz mondatot tőlem valahol a blogon), hogy nagyon sok normális magyar is él otthon, illetve szerte a világban.

A fröcsögős vitákat én sem kedvelem, de az tény, hogy határozottságomat legtöbben nagyképűségnek könyvelik el, ezért nagyon sok támadás ér bejegyzésekért és kommentekért, de már megszoktam. Nem mondom, hogy én vagyok az okos és a vezető, de látom, hol tartanak körülöttem az emberek, miféle filmeket, magazinokat nézegetnek, miféle témákról lehet velük beszélgetni, hogyan élik az életüket... nem az én világom. De nem állíthatom, hogy én léptem egy fokkal magasabbra. Ez volt a lényeg. Ez a lényeg. Szerintem a civilizáció süllyed körülöttem egy borzasztó mélységbe.
Hosszan, nagyon hosszan tudnánk még ezekről a témákról értekezni, de az asszony itt szemben ülve velem súgja, hogy mennünk kell. :-) Márpedig ha ő beszél, arra oda kell figyelni, mert mit fogok csinálni papucsosztáskor, ha nekem nem jut. :-)

Szép napot.