– nagyon egyszerű úton haladva –
Elmondom.
Az igazság az, hogy már csak egy nagyon vékony szál választ el attól, hogy az úgynevezett „rossz oldalra” kerüljek. Félre ne értsd, nem „álljak”, mert egyelőre nem önszántamból ballagnék arrafelé, csak „kerüljek”. Hogy jobban megérts, elmondom, hogy tényleg nem szeretnék terroristává válni, nem szeretnék semmiféle körözött rosszfiú lenni – csak éppen a mindenkori diktatúrák által vezérelt, általam (és feleségem által) „pussypolice”–nak nevezett ülve pisilő kis mitugrász rendőrök teszik ezt velem.
Mivel a most következő egy hosszabb hangvételű cikk lesz, amelyből majd kiolvashatod, hogyan válhatsz akaratodon kívül te is terroristává, itt most lapozunk egyet. Tarts velem és ismerj magadra.
(Nagyon szeretném, ha olyanok is elolvasnák ezt a bejegyzést, akik egyébként természetes ostobaságuk miatt ellenem és a „fajtám” ellen vannak. Tanulságos írást hoztam össze – kinek így, kinek úgy. Aztán később megvitathatjuk, hol a hiba, ha van egyáltalán. Hajrá.)
2008–ban, ha akkoriban ismertél volna, elcsodálkozol rajtam.
Elfogadtam a világot olyannak, amit láttam belőle és amiről mások (tévé, baráti agymosottak, külföldi érdekesek, szomszédok és idősebbek meg a helyi újságok) meséltek nekem. Elfogadtam ennek a világnak a létezését és a létezéshez való jogát, holott már akkoriban is büdös volt néhány dolog. De mivel nem gyalogolt bele az életembe, ez a gennyes váladék egyáltalán nem keresztezte az én útvonalamat, nagy ívben tettem rá. Ahogy talán te is teszel rá manapság. Ahogy sok–sok más emberke is.
Senkit sem hibáztathatok agymosott voltáért, hiszen jómagam is az voltam. Nagyjából 36 évig tartott az én álomvilágom, amelyből meglepő módon nem egy rossz történet „rázott fel”, hanem egy ember, akivel sokat beszélgettem. Meg kell hagyni, az illető nem volt nagyon tájékozódott és abszolút nem volt olvasott, ráadásul szerette ferdíteni a tényeket, de lassan elkezdtem utánanézni, miket mesél.
Megdöbbentem.
A világ körülötted nem fekete és nem fehér. Viszont éhes. A véredre éhes. A szabadságodra, az összes előtte neked adott jogodra és az igazságodra, amiket nem veszíthetsz olyan könnyedén el. A világ egy ragadozó – és te benne élsz. Hát akkor miért nem látod magad körül? Miért nem ismered fel, hogy rossz? Nem titok. Mert reggel felébredsz és elmész dolgozni, ahol 8–10 órát robotolsz, majd órákig utazol hazafelé, hogy éppen csak elcsípd az esti programot a tévében, amely széles skálán képes mosni téged. És mossa is az agyadat, nem is kis mértékben. Aztán ha napközben véletlenül szabad vagy és látsz dolgokat magad körül, bárki elhiteti veled, hogy amit vizuálisan látsz, az valójában nem is úgy történik – és különben is, este a híradóban majd meglátod a vágott, valódi történetről mesélő változatot. Nem kell gondolkoznod.
Pedig kellene.
Egyszóval a te szinteden éltem 2008 végéig, amire nem vagyok büszke. Aztán legalább 6–8 hónapra volt szükségem ahhoz, hogy majdnem teljes egészében felfogjam és úgymond „értsem” a körülöttem létező másik világot – a valódit.
Döbbenet a két világ közti különbség. Hidd el nekem.
Amiben te élsz, az békés(nek látszik), ahol a vezetőid megmondják, mit kell tenned és mikor. Még azt is, hogy hogyan tedd. A te világodban nem szabad hangosan gondolkodnod, beszélgetned másokkal olyan problémákról, melyek léteznek (erőszak, palesztin vérengzések, cigányok, lopások, borosgazda), ott körülötted nem létezik erőszak vagy harag, mert nem engedik, hogy a létezéséről tudj vagy értesülj. Ha esetleg problémád merül fel és segítségre van szükséged, elsőként megnézik, milyen a bőröd színe és hol születtél – csak ezt követően kapsz némi tanácsot, esetleg apró segítséget, de sosem a megfelelő erejűt. A te világodban a rossz dolgokat is előnyösen tálalják, tehát befogadónak és elfogadónak kell lenned, mert ha ellenkezel, akkor kívülállóként kezelnek – listára kerülsz.
Abban a világban az igazság már rég kiveszett. Nos, ott élsz te.
És milyen az én világom? Gyere, mesélek.
Az én világomban a híreket nem a tévéből szerzed, vagy ha mégis, akkor olyan csatornákat nézel, ahol a tájékoztatás nem egyoldalú. Nehéz ilyeneket találni, mert a magyar szolgáltatók szeretik elmismásolni a lehetőségeidet, pedig vannak. Jómagam a feleségemmel sűrűn figyeljük az RT és az Al Jazeera adásait, mert ott igyekeznek elfogadhatóbb szinten tájékoztatni. Nem mondom, hogy csakis jól, de elfogadhatóan – nem tagadva és hazudozva.
Ez mellett elolvasod az Index meg HVG meg az ilyen hasonló szennylapok írásait, de ugyanúgy napi szinten kell benézned a Kuruc.info nevezetű másik érdekes oldalra – és persze a válogatott blogokra, ahol nehezen bár, de képes vagy megtalálni nagyon értelmes emberek nagyon érdekes cikkeit. Nem mondom, hogy könnyű, de lehetséges. Nem adok tippeket – találj. Olvass. Keress. Nagyon fontos, hogy amikor tájékozódsz balról, legyen egy „jobbik” tájékozódási pontod is…
A törvényeket, amelyek az agymosás szerint a te érdekedben léteznek, pontosan azért hozzák, hogy téged és a hozzád hasonló birkákat könnyedén szabályozzák. Nem mondom, hogy meg kell kerülni ezeket a sokszor bizony hasznos „tanácsokat” és törvényeket, de legtöbb esetben legyen saját döntési erőd és írd felül, ami nem tetszik. Mert bizony ebben a lassan kellemes illiberális demokráciába, vagyis puha, színes és szagos diktatúrába hajló Európában, ahol a gondolkodás és a valóság felszabadításáért küzdő pártokat és csoportosulásokat „jobboldalinak”, „szélsőségesnek” és „ kirekesztő fasisztának” nevezik, szükséged van és lesz önálló döntésekre. Nem hajlonghatsz csak azért, mert valaki „odafönn” kitalált valamit ellened (például megvonja egy újabb addig téged szolgáló előző jogodat – lásd USA after 9/11), és bizony nem bólogathatsz minden hülyeségre, amit le akarnak nyomni a torkodon.
Az én világomban mi gondolkozunk. Azért van a fejed ott a nyakadon, hogy használd. Az én világomban például sokan azt mondták a párizsi merényletek után, hogy mire ez a nagy zsibongás, hiszen például Franciaország előtte napi szinten ölt meg ennyi ártatlant a maga kis líbiai vagy szíriai beavatkozásaival – miért kell most nekünk együttérzőnek lenni és a profilképünket is francia nemzeti színekbe csomagolni (az enyémen a szír nemzeti zászló „tiszteleg”)? Szóval itt nálam/nálunk használnod kell a fejedet. Nem lehetsz agymosott.
Ez fontos.
Bárhogy is nézed, nem lehetsz agymosott egész álló életedben. Ez nem megengedhető. Az ébredés nincs életkorhoz kötve, de kérlek szépen – gondolkozz. Minél előbb, annál jobb. Az, hogy undorodva olvasod a soraimat és legszívesebben már most pofán rúgnál (ez is egy szempont) nem éppen az a fajta helyes döntés, amire a gazdáid neveltek. Mert mindig azt szajkózzák, hogy legyél megértő és befogadó – hát legyél! Próbáld azt is megérteni, amit egy magamfajta honfitársad/felebarátod/bloggered mond és mutat, hiszen néha bizony el kell fogadnod másfajta utakat is, nem csak azokat, amiket előre lebetonoztak neked, hogy el ne ess a picike kis lábacskáiddal.
2009–ben aztán megtörtént az az esemény, ami miatt teljesen hátat kellett fordítanom addigi világszemléletemnek. Tettem ezt csak azért, mert amikor megtámadásom okán segítséget kértem a magyar rendőrségtől, a kiérkező rendőrök engem fenyegettek meg a cigánnyal szemben. Ez akkor és ott sokkolóan hatott. El is hagytam az országot és azóta sem kívánok hazamenni. Soha. Ezt nem ifjúkori hévvel mondom, mert szeretem Magyarországot (legalábbis a múltban létezőt, nem ezt a disznóólat, ami most van), de olyan változásokat akarok az életemben, amibe már nem fér bele az országon belüli letelepedés. Semmi sem köt az országodhoz az egyetlen szülőmön és néhány barátnak csúfolt személyen kívül, akik ott élnek. Ennyi.
A lényeg.
A 2009 utáni időszakban Kanadában éltem és rengeteg, mondhatni száz meg száz olyan tapasztalatot szereztem, ami szükséges volt világnézetem további tágításához. Mindenkinek ezt kívánom, aki valóban létezni akar a maga körül látható világban és a valódi létezést akarja tudni maga körül – menj és nézz körül máshol. Más országokban, más földrészeken. Nagyon érdekes lesz törvényeket, embereket, agymosottakat és válogatott kutyákat, őrült kummantósokat, meg a mindenkori diktatúrák egyéb besúgóit és haszonélvezőit látni és megfigyelni. Ha jól figyelsz, mindegyikkel találkozhatsz.
És ami lényeges: meg fogsz erősödni. Szükséged lesz legalább 2–3 évre – de erősebb és tapasztaltabb leszel.
A 2009–es cigánytámadásokat követően elhatároztam, hogy a folyamatos fenyegetettség miatt önvédelmi fegyvereket szerzek be, melyeket a következő problémával használni is fogok. Az ok egyszerű: egy cigánygyerek le akarta vágni a fejemet egy bozótvágó karddal, és erre a rendőrök szabadon hagyták – mert ha cigány támad magyar embert, az nem bűn.
Szóval vásároltam késeket, melyeket magammal hordtam. Gyártottam olyan fegyvereket, amikkel a mai napig gond nélkül sétálgatok át a repülőtéri detektorokon, mert olyan anyagból vannak és olyan a formájuk. Vásároltam szúró– és ütőfegyvereket, csak mert úgy éreztem magam biztonságban mind a lakásomban, mind az utcán.
És hogy ennek mi köze van 2015–höz? Jogos a kérdés.
Történt pedig, hogy alig egy hónappal ezelőtt ügyeket intézni ugrottam át Magyarországra és ha már ott voltam, ellenőrizni akartam, valóban igazak–e a pletykák, hogy a lakásomat, amit a mai napig fenntartok és fizetek Budapesten, illegális lakásfoglalók használják. Meg is kértem a rendőrséget, hogy az egykori fenyegetettség miatt kísérjenek el, gyanítva, hogy lesz dolguk a lakásfoglalókkal – és csodák csodájára (az állam leesett) két rendőr már jött is. Az illegális foglalók kemény dió, mondták, ezért tartanak velem.
A lakásomat valóban mások lakják – erre most nem térünk ki. Viszont a cigányok, akik hat évvel ezelőtt (!!!) megfenyegettek az életem kioltásával és ráadásul meg is akartak ölni azzal a karddal, újra fenyegetőzni kezdtek. Méghozzá úgy, hogy ott volt velem két fegyveres rendőr. Ez nem is érdekelte őket. Megfenyegettek újra és a magyar rendőrség semmit sem tett. (Tegyük hozzá, két taknyos kölyök volt, akiket nekem kellett volna megvédenem, ha akció kezdődik.)
A lényeg – még mindig viselek fegyvereket, ezek nélkül nem megyek ki az utcára. Ez már bennem marad, velem marad, amíg élek. És semmiféle úri kényes–kedves törvény nem tehet ez ellen. Az önvédelemhez jogom van és lesz.
Egyszer már elhagytam az országomat, később el kellett hagynom a másik országot is, ahol élni szerettem volna. Erre most… nos, most el kell gondolkoznom rajta, hogy újra mennem kell. Mert nem tudok agymosott puncik között élni, olyan lehetetlen gondolkodású, menthetetlenül ostoba emberfélék között, akik önként és dalolva adják át kulturális örökségüket, életterüket, egész addigi nemzeti vagyonukat olyan beözönlő hordának, amelyek nem ismernek sem Isten (szó szerint), sem kegyelmet.
Olyan világban élsz, ahol tapsolnod kell ahhoz, mikor a szeretteidet megerőszakolják és/vagy megölik. Nem feltétlenül azok, akik most özönlenek be, mert egyelőre a számuk jelentéktelen, Nem megyek bele – jövőre a mostani egymillió illegális helyett olyan 8–10–12 millió fog érkezni. És akkor fog a világod teljesen összeroppanni.
Történt pedig, hogy beszélgetésbe elegyedtem egy idiótával, akivel fegyverekről cseréltünk eszmét. Az idióta nem értette, miért van nekem késem, miért hordom mindig magammal. Mondtam neki, hogy bocs kicsi ember (egy jó fejjel volt nagyobb nálam), de az én világomban egy férfi minden esetben fegyverrel megy ki az utcára, hiszen sosem tudni, mi történik. Kés nélkül, ami mindig vele van, egy férfi valójában csak punci. Mondtam neki azt is, hogy persze, van lőfegyverem is, egy gázpisztolyom otthon, mert amikor hosszabb túrákra megyek vagy éppen Magyarországra a cigányok közé, akkor bizony ott kell legyen az oldalamon.
Nem hiszed el, mi történt.
Ma reggel kopogtatott a rendőrség.
Így válsz terroristává. Előbb még csak szavakban – később pedig…
Kérdezte a rendőr, hogy tényleg van pisztolyom? Mondom neki, hogy persze, meg engedélyem is van rá, nagyokos, de tudni akarom, mi ez az egész. Idejöttök nekem négyen és vegzáltok a saját lakásomban? Be akartok hozzám jönni mindenféle parancs nélkül? Mit gondoltok, hol vagyunk, talán Los Angelesben? Ez itt nem Los Angeles, kis punci, ez itt Németország. Ismerem a jogaimat – lehet kifáradni.
Na, erre bepöccentek. Itt már határozottabban kellett mutatnom nekik, merre van a kifele, mielőtt a fejemre nőnek. Jött nekem a nagydarab, hogy nekik miféle jogaik vannak, de mikor mondtam neki, hogy (a hangfelvétel persze folyamatosan ment) ismerem a jogaimat és házkutatási parancs nélkül ő ide be nem jöhet, akkor visszalépett. Később volt is ezért egy kis vitánk odalenn az utcán, amikor nekem vállalt – de elintéztük annyival, hogy ha akar most rögtön elkezdhetünk bunyózni, aztán meglátjuk, melyikünk lesz a győztes. Erre visszafogta magát.
A férfi, akivel beszélgettem, feljelentett a rendőrségen, mert hogy én fegyverekkel mászkálok. Jöttek nekem azok négyen, hogy „Párizs után minden ilyen bejelentést komolyan kell vennünk”, erre elkezdtem rajtuk röhögni, mert hogy bőszen mutogattam az engedélyemet. Halló idióták, ez nem az a dolog, amire gondoltok, mert (még) nem vagyok az ellenségetek – de megnézhetjük, hogyan tovább.
És megnéztük.
Jelen pillanatban egy nagyon apró kis szál választ el attól, hogy felhívjak pár számot és megpróbáljak VALÓDI fegyvereket is szerezni, ha úgy akarom. Bárki, aki ismer valakit, aki ismer valaki mást, képes szerezni igazi fegyvereket, amelyek valóban veszélyesek másra nézve. Az én összes fegyverem (melyeket a végén két kivétellel nem tudtak elkobozni) önvédelemre és nem támadásra van készítve. Nem fogsz senkit sem megtámadni, csak mert mérges vagy frusztrált vagy. Ez inkább a balfasz libsik agyszüleménye.
A bejelentés miatt a rendőrök házkutatást akartak – papírt kértem. Bírói végzést. Nem tetszett nekik, de beszerezték. Addig beszélgettem velük és jókat derültem rajta, mekkora barmok. Egyszerű kis puncipulik, akik úgy vannak idomítva, hogy időnként rázzák a kis farkukat, máskor vonyítsanak és békességet színlelve csaholjanak, megint máskor nyalják a nekik kaját adó kézfejet. Egyszerűen hihetetlen, hogy ezek akarnak engem és téged megvédeni – bármitől. Árvíztől, terroristáktól, erőszakos cigánytól vagy bevándorló illegálistól, a másik agymosott fegyveres rendőrtől, aki besokallt – bárkitől.
A történet vége?
Feleségem nem boldog, bár abszolút megérti, mi az álláspontom. Tudott és tud a fegyverekről, neki is van kettő, amiket nem fél használni – ha szükséges. Tisztában van vele, miféle elbaszott világban élünk és már sokszor megkért rá, hogy játsszam el a hülyét, ha egyszer az agymosott banda itt körülöttünk ezt szeretné látni és hallani. Szerinte el kéne játszanom, hogy jómagam is agymosott vagyok, mert csak így tudok rendesen beilleszkedni.
Nem, azt hiszem, nem akarok beilleszkedni a te őrült, számomra már nem megemészthető és egyáltalán nem valós, nem élhető társadalmadba.
Dolgozom és adót fizetek. Átsegítem az időseket az utcán. Előzékeny és segítőkész vagyok, holott szinte havonta ér egy–egy kellemetlen arcon csapás – főleg németek részéről. Nincs valódi, vérre menő problémám senkivel sem. Még akkor is kussolok, ha igazságtalanság ér, márpedig elég sok ilyesmit tapasztalok. Csak éppen néha azt érzem, olyan határon vagyok, amit aztán átlépve komoly gondjai lesznek a puncis kutyáknak.
Példának okáért meg szeretném hívni magamhoz az engem fenyegető rendőrt, hiszen mivel beszélgettem velük, most már tisztában vagyok vele, miféle fegyvereket használhatok teljesen jogosan itt Németországban a lakáson belül. Ezekkel a fegyverekkel akár tetten is érhetem és súlyosan bántalmazhatom azt, akit én betörőnek vélek, és bizony… Fel akarom ajánlani a hülyének, hogy ha még mindig vegzálni akar, mert nem tetszik neki a pofám, szívesen látom egy kávéra a kis fegyverekkel teli konyhámban – csak éppen oda kell majd figyelnie, mi történik a lakáson belül, mert az ott az én felségterületem. Nagyon szar dolog mentőben vagy műtőben ébredni és hónapokig szívószállal enni a levest (ez rám is vonatkozik, de nem hiszem, hogy egy ilyen tunya kis egy fejjel magasabb bajor rendőrlegény annyira nagyjancsi lenne a haverjai nélkül).
Másrészt természetesen fel kell fogadnom egy ügyvédet és értesítenem Magyarországot (a konzulátust vagy követséget), mint állampolgárságom kiállítóját, hogy bizony komoly gondom akadt itt az igazság szolgáltatásával. Többször is figyelmeztettem a rendőröket, hogy a kis magánakciójuk végén, miután ülve kitörölték a kis puncijukat és felálltak a klotyóról, minden papírt kérek, ami az ügyemhez kapcsolódik – leginkább annak a személynek a nevét, akinek a bejelentésére ezt a vegzálást véghezvitték (mivel félrevezettem a jegyzőkönyvemet gépelő rendőrt, végül kiszedtem belőle az idióta nevét, így tehát ezzel már nem kell vesződnöm).
Persze nem kaptam meg a kért papírokat. Ezért kell ügyvéd. Ismerem a jogaimat, amit elő is adtam nekik, de most őszintén: hogyan venné ki magát, ha rendőrt vernék a saját hadibázisán, amiért makacskodik meg ellenkezik velem? Ezért keményen börtön jár, amit nem akarok. Vagyis vissza kellett lépnem – egyelőre.
Az eltulajdonított, fegyverviselési engedéllyel tartott pisztolyom helyett elégtételt fogok venni (Magyarország az EU tagja és a Magyarországon kiállított hivatalos papírok és engedélyek érvényesek az egész Unión belül). Ez nem kérdés. Van elég okos kis ötletem, ámbátor nem egészséges ide leírnom őket, de a német rendőrség fizetni fog azért, mert a tulajdonomat elvették és nem voltak hajlandók egyeztetni a magyar rendőrséggel a probléma megoldásában. Remélem, az ügyvédem majd megtalálja a módját, hogy minden tulajdonomat visszakapjam. Amennyiben nem (ezt meg is mondtam a rendőröknek), napokon belül képes vagyok bármelyik fegyveremet pótolni. Bármikor megrendelem és 1–2 nap alatt meg is kapom őket – és megint viselem az összest. Hol a probléma?
(Ráadásul találtam az iroda falán egy plakátot, melyek a legális és melyek az illegális fegyverek itt Németországban – rögtön készítettem fotót, aztán mondtam a rendőrnek, hogy a piros részben sokkal jobb fegyvereket találtam, tehát onnan fogok rendelni. Nem kapott levegőt. Mit mondjak? Játékfegyvereket mindenki tud rendelni és használni. Nekem igaziak kellenek.)
A cikk lényege. Amit neked akarok mondani.
Amíg nem követsz el semmi az általuk írt törvényekbe ütközőt, nem kell tartanod tőlük. Azon pár órán keresztül, amíg a rendőrségen tartózkodtam, folyamatos kinevettem és irányítottam őket. Hogyan? És miért? A mosolyomra többen felfigyeltek és kérdezték, hogy miért teszem ezt. Miért nevetem ki őket. Mert marhák vagytok és rossz embert birizgáltok, feleltem. Addig, ameddig a gazdátok, ez a merkehülye több tucatnyi terroristát enged be az országotokba a ti hathatós segítségetekkel, de közben egy rendes polgárt zaklattok, addig az ilyen esetekben mindenkinek ki kell titeket röhögni. Ezért teszem. És nem szabad eltévednetek – azért vagyok itt, mert így döntöttem. Én irányítok.
Tudnod kell, hogy a reggeli vegzáláskor két lehetőséget kaptam – és természetesen azt választottam, amelyik több munkát adott nekik. Az aznapi munkámat már baszhattam, tehát éppen ráértem, szóval eldöntöttem, hogy a nehezebb, hosszabb és körülményesebb utat választom. Az én döntésem volt, nem az övéké. Én irányítottam és ezt végig éreztettem is.
Ez az, ami nagyon tudja idegesíteni az összes kutyát, bárhol a bolygón.
Ez az én „hogyan leszek lassan terrorista” történetem. Azért is írtam le, mert feszültség van bennem, hiszen pontosan olyan mentális károkat akarok a feljelentőmnek, amilyenek nekem voltak. Nem egyszerű dolog, mikor négy fegyveres rendőr zörög neked az ajtón, miközben egyáltalán nem követtél el semmit. Ez mellett feszült vagyok, mert bár köhögtek nekem jogokról és törvényekről, de a tulajdonom lefoglalása nem tartozik ezek közé. Nem is írtam alá a papírt (nem kötelességem), miszerint beleegyezem ebbe. A jegyzőkönyvbe is belevetettem, hogy legális, törvényes fegyverviselési jogom van, engedéllyel rendelkezem, tehát illegális, amit művelnek.
Természetes, hogy én is hibáztam. Ezt is ide kell írnom, hiszen nem akarok egyoldalúan tájékoztatni. A boxerem, amelyet a kocsiban tartottam a cukorkák között, pontosan az olyan kocsiba félig bemászó alakok miatt volt ott (és lesz ott megint), akik ellen másként, nagyobb ütővel vagy szúróeszközzel nem tudsz a perc hevében védekezni, de nem legális fegyver. El kellett kobozniuk. Mondtam nekik, ez a ti dolgotok, nektek ezt kell csinálni és én nem ellenkezem – miközben én csinálom a saját dolgomat, vagyis teszek azért, hogy megvédhessem magam, ergo: már rendelem is a következő hármat.
Ezen már nagyon megdöbbentek. Mondom nekik: de hát jogom van megvédeni magam. Ezt nem tudjátok elvenni tőlem. A saját jogomat. A saját döntésemet. Hiszen én nem vagyok agymosott, halló! Azért, mert a diktátorotok azt mondja, hogy szerinte nincs jogom, még nem biztos, hogy így is van. Amíg merkelhülye közel egymillió potenciális fehér– és kereszténységellenes illegális határátlépőt invitált be ide, addig nekem jogom van eldönteni, milyen módon védem meg magamat és a feleségemet (vagy azokat, akik akkor és ott éppen velem vannak).
A pisztolyomat is tudom pótolni – holnap megyek a boltba, 50–70 euró körül vásárolok egy másik pisztolyt, veszek hozzá tokot és tartalék tárakat, betárazok és viselem az utcán, amikor kedvem tartja – mert megtehetem. Na, ezen aztán kitört a ribillió! Ott kellett volna lenned. Egymás szavába vágva okítottak, hogy ezt így, meg úgy… meg különben is…
Mindegy…
Idióták és barmok. Puncik.
A feleségem egy arany ember. Nem viccelek. El kellett viselnie, hogy Kanadában elkaptak a kutyák (ez most sok emberkének tetszetős mondat, tudom), és most is azzal szembesült, hogy megyek befelé a rendőrségre (ezúttal persze nem letartóztatva, mert szabad akaratomból), de kiállt és ki is fog állni mellettem. Ismeri ezt a világot, amely a te színes és hazug világod, csak ő képes jobban beilleszkedni – jobban színészkedni. Néha keményen pöröl velem, amiért nem vagyok elég sly meg óvatosabb, meg hogy beszélgetek fűvel–fával fegyverekről (de hát ha egyszer ez a beszéd témája, miért ne?), és most is megkaptam a szokásos öt perces kukoricán térdeplésemet, de mindvégig kitartott és ki is fog tartani mellettem. A világ legjobb asszonyával hozott össze a sors.
Ismerősök? Barátok?
Nem tudom, hogy olvassátok–e ezt a bejegyzést, mert nem szoktatok elolvasni. Eltávolodtatok tőlem és én hagyom, hogy lassan szakadozzanak, egyre kisebbek legyenek a közöttünk lévő szálak. Más az a világ, ahol ti éltek és más az, amelyikben én létezem. Nem mondom, hogy az enyém jobb (ahogy a tied sem), de én szabad gondolkodású és valóban szabad ember vagyok. Most is volt alkalmam legalább három órán át kemény kiképzésen tartani a német rendőröket, akik áldották a sorsos, amikor végül közölhették velem, hogy nem követtem el semmi komoly törvényellenességet, de lefoglalták két fegyveremet és mehetek haza.
Te ezt meg tudod tenni? Képes lennél nem behúzott nyakkal, összetömpörödött pöccsel szemközt állni egy nagydarab, 120 kilós, fegyveres és golyóálló mellényes rendőrrel szemben? Képes lennél „táncra hívni” őt, ha egyszer a vállával öklözik neked? Képes lennél irányítani szinte egy egész rendőrőrsöt és képes lennél a jogaidat hangoztatva kioktatni az olyan egyenruhásokat, akik csak véletlenül keveredtek ebbe a szakmába?
Nem érdekelnek a hazug és silány ismerősök és barátok.
Bocs.
Ennyi történt.
Feleségem kérésére az elkövetkező hónapokban csak a terveket csiszolgatom. Nem mondok többet. De jaj lesz mindenkinek, aki az utamba áll – és ez még nem terrorizmus, nem fenyegetőzés, mindössze egy nagyon is ártatlan ígéret. Azt hiszem, egyik kedvenc regénybeli szereplőm bőrébe bújva ki kell jelentenem, hogy titokban kemény válaszcsapásra szomjazom, amit (így vagy úgy) meg fogok kapni. Hogyan is értem ezt?
Meglátjuk. Könyveket, cikkeket és regényeket, esszéket írni nagyon jó, tervezni könnyedén lehet, és a kivitelezés…
Számomra menni fog.
Köszönöm a figyelmet.
TEK–es hülyéknek és egyéb puncipuliknak üzenem: ez itt, ez a pár sor odafönn még nem elég semmihez sem. Nem mondtam semmit, nem fenyegetőztem és nem tudtok a terveimről. Talán nincsenek is terveim. Ha meg vannak, ki tudja? De ne húzzátok tovább ezt a gyenge kis szálat, mert elpattan.
Akartok némi problémát? Nem akartok.
Viszlát.
Utolsó kommentek