HTML doboz

<script id="_wau0em">var _wau = _wau || [];
_wau.push(["colored", "dwcdt1wfsmgg", "0em", "493915ffffff"]);
(function() {var s=document.createElement("script"); s.async=true;
s.src="http://widgets.amung.us/colored.js";
document.getElementsByTagName("head")[0].appendChild(s);
})();</script>

Tom Bobb Blokk

“To learn who rules over you, simply find out who you are not allowed to criticize.” "Ha tudni akarod, ki szabályoz (irányít) téged, egyszerűen keresd meg, ki nem kedveli a kritkádat." - Voltaire (saját fordítás)

ELÉRHETŐSÉGEM

Ha már nem elég a személyeskedés itt a cikkek hozzászólásaiban, hadd szóljon a párbaj kettőnk között. Itt mindig megtalálsz:

tombobb kukac freemail.hu

De legyél kimért, pontos és egyszerű. (Nem viccelek.) Nincs időm marhaságokra felelni.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

  • Tom Bobb: @F.M.J.: Sejtelmes voltál, nem értetőbb. :-) A kényszerpihenő pedig egyéb terveim miatt valóban lé... (2017.08.15. 02:24) ILLEGÁLIS SZEMÉTGYŰJTÉS
  • F.M.J.: @Tom Bobb: "nem naprakész blogot akarok vezetni, hanem időtállót" - Ez eddig sem volt kérdés szám... (2017.08.14. 20:32) ILLEGÁLIS SZEMÉTGYŰJTÉS
  • Tom Bobb: @F.M.J.: Köszönöm a linket, meg fogom lesni. És igen, igazad van, nem sok újdonság volt a cikkembe... (2017.08.14. 20:11) ILLEGÁLIS SZEMÉTGYŰJTÉS
  • F.M.J.: Sajnos újdonságokat nem sikerült megtudnom, a leírtakkal viszont sc/kb egyetértek, leszámítva a re... (2017.08.13. 21:02) ILLEGÁLIS SZEMÉTGYŰJTÉS
  • urlajos: Őszintén örülök visszatérésednek! A könyvjelzők közül nem töröltem ki a TBB-t,és hetente legaláb... (2017.08.07. 22:48) ÉS LÁM – VISSZATÉRTEM!
  • Utolsó 20

TBB main page

Tom Bobb bejegyzése 2016. február 26. 4 komment

(B)IRODALMI FRÖCSÖGÉSEK – A KIRÁLY BIZONY MEZTELEN

Címkék: irodalom

irodalom2poster.jpg

– a második rész –

Az előző részben ott hagytuk abba a dolgot, hogy felemlegettem pár írót és a hozzájuk köthető „világhírű” könyveket. Nem ezt a vonalat fogjuk folytatni, mert akkor csak unalmas fröcsögés lenne a dologból – inkább más vizekre evezünk. Személyeskedünk kicsit.
Azért lett kiválogatva és iderakva e szó (személyeskedés), mert bármilyen hihetetlen számodra, de az író is ember. Egy személy. Erre már az előzőekben is kitértem, de most jobban belemegyünk. Csak hogy értsd, milyen is az, mikor elhatározod, hogy lesz ami lesz, te bizony elkészíted a következő regényedet.

Olvasom, hogy Apa egyik reggel nagy dúrral felébredt, lerúgta magáról az egész családot (repült a kutya, a gyerek és Anya), aztán sebtében odaült a számítógépe elé, hogy az elkövetkező két hónap folyamán lekörmölje élete első regényét. Nem kisregényt, nem novellákat vagy valami érdekes esszét, hanem egy teljes nagyregényt – két hónap alatt.
Nem kell csodálkoznod – én is csináltam ilyet. A minősége olyan is.
Nincs abban semmi nagy kunszt, hogy a katyvasz ott a fejedben, amit a massza dagaszt, ami a filmek és a könyvek hatására mocorog benn a fejedben, szóval hogy a katyvasz képes egy kicsit megbolondítani. Amikor látod a kungfus hőst, te is ki tudnál menni az utcára, hogy egyszerre vagy hat hülye rendőrt bunyózz le. Amikor Arnold berúgja az ajtót, legszívesebben te sem nyúlnál soha többé kilincshez. Az olyan megalázó… És amikor azzal ébredsz, hogy baszd meg, én ma megváltom a világot, mert regényt írok, akkor nem szabad ellenkezni. Te vagy Apa, aki mindent jobban tud.
Pedig nem.

Van a történetek írásának egy érdekes folyamata. Mindjárt elmesélem. De előbb hadd mondjam el, mi történt velem 1993–ban, alig pár hónappal az első megjelent könyvem előtt. A kiadó vezetője ugyanis beszélgetni akart velem és ugyanezzel a lendülettel atyai jó tanácsokat szeretett volna adogatni. Mivel a mai napig megvannak a gépemen az ő írásai (csak novellák, nem hosszabb hangvételű dolgok)(hála istennek), ma már inkább azt mondom, nem kellett volna regényírás tekintetében megszólalnia… De hagyjuk.
A legjobb jó tanácsa az volt, hogy addig le se üljek írni, amíg minden nem áll készen a regényhez. Amíg nem tudom az összes szereplőm nevét, hátterét és hogy hová tartanak. Amíg nem tudom biztosan a történet fő szálát, amíg ki nincsenek dolgozva a karakterek és helyszínek, amíg a fejezetek pontos helyét és idejét nem rendeztem le… és a többi… és a többi hülyeség.
Igen. Hülyeségek.
Nem mondom meg neked, hogyan kell írni, de körberajzolhatom, hogyan érdemes. Nézd, elég öreg olvasó vagyok ahhoz, hogy sokszor kimondottan érezzem, hol hagyta abba aznap az írást az alkotó és hol vette fel másnap a fonalat. Néha talán te is érzed. A párbeszéd marha jól indul, aztán egyik pillanatról a másikra ellaposodik. Miért? Semmi oka rá. A jelenet három percet vesz el a történetből, mégis két perc után megbicsaklik, mintha…
Hát persze. Ott ment el aludni az alkotóművész, haha. Aztán másnap (vagy következő alkalommal) valamiért nem tudta már úgy felvenni a fonalat, ahogy az elvárható lett volna. Hát… ez néha megtörténik. Ezért kell többször visszatérned és többször javítanod a regényedet. Ötször. Tízszer. Húszszor. Mindegy.

Szóval Apa felébred és van egy alaptörténete. Ez a legfontosabb. Alaptörténet, amely eladható, vagyis nem a szokásos klisékkel dolgozik. Oké–oké, tudom jól, hogy manapság nagyon divatos a „más történetekből építkezik” kifejezés, amikor például a jelenlegi listavezető regény a Star Wars–tól az egyébként vállalhatatlan A beavatott–on keresztül a Gyűrűk Urá–ig mindenhonnan lenyúl valami kis apróságot, lézerkardtól a klánokig (vagy mifene), a vándoroktól kezdve a rejtélyes tárgyig, amit meg kell szerezned, mielőtt kinyitod a vécéajtót és leülsz oda, ahová a király is egyedül trónol.
Ez, barátom, a szánalom melegágya. És még csak nem is az, hogy a hülyegyerek (nem író, már bocsáss meg, de az ilyenek nem írók, csak újrafelhasználók) képes megírni és kiadót is találni a bolondságainak, hanem az, hogy te, az olvasó megvásárolod a szennyet és a pénzeddel hihetetlen magasságokba, ezen bestseller–lista élére röpíted. Ez szánalom. Mert a könyv sok esetben rólad szól, nem az íróról. Az író csak hazudik egy kellemeset – de te döntöd el, hogy hogyan és milyen formában akarsz neki hinni.

Szóval Apa újrafelhasználó lesz, mert az alaptörténete egy idétlen kavalkád, amiben kardok csörtetnek, sárkányok repkednek, mellette a jövő sokszor színekre, máskor pedig egyéb madárnevű/állatnevű kasztokra osztott társadalmát is láthatjuk, ahol felbukkannak a nagyon gonoszok és ellenük az ártatlan, de nagyon bajnokok – és lám, Apának már azon sem kell rágódnia, egyáltalán hogyan fejezze be a sztorit, hiszen ebből a kavalkádból egyetlen könyv nem elég.
Nem elég.
Itt három egymást követő regényre van szükség, ahol az alkotónak van ideje bőven kifejteni, mire is gondol, miközben a katyvasz fájdalmasan nyomja a lebenyét vagy mifenéjét ott a kisagy környékén…

Ha van egy alaposan átgondolt alaptörténeted, amibe képes vagy elhelyezni a szereplőidet és a szereplők jellemét, majd ezt megtoldod azzal, hogy tudod a regény végét, vannak elképzeléseid a fejezetekről (nem pontosak, de amolyan „nagyjából” elképzelések), akkor szerintem belevághatsz egy–egy történetbe. Miért? Mert senki sem képes előre megírni önmagában egy teljes regényt. Ennél nagyobb faszság tanácsot nem is kaphattam volna. Őszintén megmondom, hogy hónapokra leblokkoltam, mert elhittem, hogy az én vonalvezetésem egy nagy kalap szar. Holott nem az.
Csak a példa kedvéért.
Mivel beszélgettünk egy keveset akkori kedvenc ismerősömmel, és a hölgy elmondta, hogy mennyire kellemes név odaát Kaliforniában az, hogy Nestor, hirtelen elgondolkoztam azon, vajon berakhatnám–e a történetembe Nestort. Tudod, mit? Másnap már benne volt a regényben – és a mai napig az egyik legfontosabb szereplővé nőtte ki magát. Hogyan lehetséges ez? Hiszen amikor a regényt terveztem, szó sem volt erről a figuráról. Itt valami nem stimmel.
Nestor kiváltott egy másik szálat a történetben, amely szálat el akartam vágni és szét akartam rohasztani, mert nem volt jó. Ilyen egyszerű. Egy alapjában nem biológiai szálból „faragtam ki”, hogy tudjon beszélni, érezzen és mozogjon – ember legyen. Például ez is cáfolja azt, amit anno ’93–ban tanácsként kaptam.

De ugyanígy mesélhetnék még jópár szereplőmről a regényben. Például Susan Saunders. Ahol 2010–ben laktam odakinn Torontóban, a vécében volt egy hatalmas festmény (lefényképeztem az utókor számára), és az aláírás ennyi volt: Susan Saunders. Megtetszett. Mivel vécére az ember napjában sűrűn kijár (minimum 3–4–szer, de azért számolj utána), ennyi alkalommal láttam a festményt és a nevet. Mivel erősen töprengtem rajta, hogy kellene egy új szereplő a regénybe, amelyik megmagyaráz bizonyos dolgokat és később aktív részese lehetne a második epizódnak (mert hát én is trilógiában gondolkozom)(de erről majd később), átgondoltam Susan lehetőségét.
Azóta Susan Saunders egy megkerülhetetlen szereplő (főbb karakter) a regényben. Jelenléte megkérdőjelezhetetlen, holott amikor belevágtam a sztoriba, még azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik. Ez nekem bizonyosság. Ez a valóság. Amikor Apa belevág a regényébe, nem kell pontosan tisztában lennie minden lépéssel.

Ugrunk.
Irodalomtechnika a mai óránk tárgya. Minek kerteljünk? Utálni fogod.
Olvasom tehát a „legjobb”, a „letehetetlen”, az „elképesztően bravúros” és egyéb idióta jelzőkkel tarkított könyveket, amelyek úgy toppannak fel a The New York Times bestseller–listájának elejére, hogy még a listát készítő Moshe Apó is többször elképed. Nem véletlenül. Mióta egy igazán tehetséges írónő (még akkor is, ha a pletykák szerint félig zsidó)(mielőtt szó érné a házam elejét, hogy kedvelek valakit, akit a nácik sosem), szóval mióta Rowling lecsapta nekünk az asztalra a tényleg elképesztően megírt, gondosan tervezett és alaposan kivesézett könyvsorozatát Harry Potter összefoglaló néven, majd ebből a sikerből milliárdos író lett, hirtelen mindenki az ő sikerét akarja meglovagolni.
Ez nem vicc.
Olyan tehetségtelen amatőrök érkeztek az elmúlt évtizedben, mint Suzanne Collins, Veronika Roth és a minden hájjal megkent (de csúnya vagyok) Erika Mitchell, aki E. L. James álnéven próbált elvegyülni a szennyben és mocsokban, amit ők maguk dagonyáztak össze. Mellettük említhetnénk még vagy 5–6 tehetségtelent, de nem nagyregényt írok, szóval rövidítünk. Csak rájuk összpontosítunk.

Az irodalomtechnika lényege, hogy ne csak írj. Most gondolj bele. Remekül tudsz ceruzarajzokat készíteni, képes vagy állatokat, embereket és növényeket, bármit lerajzolni és mivel erre képes vagy, hát tudsz festeni is. Vagyis csak vászonra meg állványra, némi színre és a képzelőerődre van szükség. Ennyi lenne, hogy festővé válj? Te lennél a következő Michelangelo Buonarroti? Hát persze…
Mindennek megvan a technikája (a technológia mellett, természetesen), így a festészetnek, a zeneszerzésnek, az írásnak vagy szobrászatnak, a sportoknak és minden egyéb olyan dolognak (igen, a szeretkezésnek is, csak azt valóban mindenki magas fokon űzi, hogyne), amihez kell egy kis megkülönböztető érzék és persze – tehetség.
Hm… A tehetség nagyon fontos. De majd később erre is kitérünk.
Egyszóval te vagy Tehetséges Apa, aki reggel lerúgta magáról a takarót és elhatározta, hogy lesz ami lesz, ő mától íróként jön–megy a nagyvilágban. Mert hogy olyan ötlete van, amit még senki sem talált ki. Anya pedig hisz neki, hiszen ha nem tenné… Na, ezt hagyjuk. Szóval Apa leül és összes tehetségét beleadja az első fejezetbe. De mivel semmi, még egyszer leírom: semmi előélete nem volt, mint „író”, így az első fejezet (vagy bekezdés, bemelegítés, esetleg prológus) egy tök természetes vállalati körlevél stílusára hajazó, végül is lényeges helyesírási hibák nélküli szösszenet lesz, amely kissé hasonlít arra, amikor hetedik osztályban egy minimum kétoldalas fogalmazásban le kellett írnod, mi akarsz lenni és menyi pénzt fogsz keresni.

Ennyi.

Aki előtte semmiféle írói gyakorlatot nem végzett, és itt nem csak a magyar tehetségtelen szarjankókat ekézem, az nem lesz képes megfelelően magas szintű első fejezetet készíteni. Bármilyen jó ötleted van, azt az ötleted ki kell fejtened, azt meg kell alapoznod, arról nem szabad rögtön az elején szólnod, nem tehetsz rá utalásokat, nem vonhatod be az olvasódat a legmélyebb titkokba, de nem lehetsz túlzottan rejtélyes sem, a titkokra adható válaszokat nem rejtegetheted előle – és eközben oda kell figyelned a könnyed olvasásra, az értelmes, de még csak keveset mesélő párbeszédekre, a kezdeti alapvető jellemzésekre (amelyek sokszor egy–egy szóval elmondhatók, amit a karakter kiejt a száján, mert nem szükséges Jókai–szintű több oldalas ruhajellemzés), és ez mellett a pontos, gondosan kivitelezett tagolásra.
Nem olyan egyszerű első fejezetet írni.

Van ez a blog, ahol könyvekkel foglalkoznak (Könyves blog), ahol sokszor vagdalóznak azzal, miközben bemutatnak egy–egy művet, hogy „első mondat”. Hát ez remek. Első mondat, ami meg kell hogy változtasson valamit? Mi az alaptézis? Nem érdekes. Mert ki nem szarja le az első mondatot? Nem lehetséges olyan első mondatot írni (lásd Dragomán első bekezdését), amely megragad és magába szippant, hiszen egy mondatból nem lehet semmiféle véleményt/érzést leszűrni.
Első mondat. Hogyne.
Hát akkor nézzük.

„Csak egy tükör van a házunkban.” – Veronika Roth, A beavatott.
„Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett, isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap.” – Douglas Adams, Galaxis útikalauz stopposoknak.
„Erre rábasztam.” – Andy Weir, A marsi.
„Élhettem volna békében.” – Pierce Brown, Vörös lázadás.
„Mint mindig, mielőtt a marsalltudattal elkezdenénk egymást lőni, ezúttal is próbálok beszélgetést kezdeményezni.” – Hannu Rajaniemi, A kvantumtolvaj.
„Felébredek, hideg mellettem az ágy.” – Suzanne Collins, Az éhezők viadala.
„Az igazgatói iroda előtt, a folyosón várok.” – Dragomán György, A máglya.
„Bevetés előtt mindig elfog a remegés.” – Robert Heinlein, Csillagközi invázió.
„Minden korombéli emlékszik arra, hogy hol volt és mit csinált, amikor először hallott a versenyről.” – Ernest Cline, Ready Player One.
„Jacques Sauniére, a neves kurátor rogyadozó lábbal esett be a múzeum Nagy Galériába a boltíves bejárón keresztül.” – Dan Brown, A Da Vinci–kód.

Nagyjából ennyi elég is.
Mos őszintén – mit tudtál ezekből a szar első mondatokból leszűrni? (Kivételt képez egy, de erről az íróról is később fogunk szót ejteni.) Példának okáért megnéztem a saját regényeim és kiadott könyveim első mondatait… ne akard megtudni. Ha a „legjobb első mondat verseny” nevezője lennék, valahol a középmezőnyben bukdácsolnék, annyi szent.
Vagyis a kérdés jogos – irodalomtechnikailag mennyire számít, jelentős–e az első mondat?

Nem.

Az első mondatot követi a második. Azt pedig a harmadik és a többi. Az első bekezdés, majd az első oldal nagyon sokat számít, ahogy az első fejezet is. És ha képes vagy jól mesélni, az olvasód megtekinti a második fejezetet – ami szerintem még inkább fontos. Ott olyat kell felmutatnod, hogy az olvasó arca leessen és ne akarja lerakni a könyvedet. Jöhet a harmadik, majd a negyedik fejezet… és a kicsi csibe észre sem vette, hogy beszippantottad. Már az övé vagy.
De hogyan érd el ezt a technikát?
Megint csak gyakorlással. Rengeteg gyakorlással.
Jön Tehetséges Apa, aki legalább akkora írópalánta, mint a YA–sorozatokat egymás után kiszaró ostoba amatőrök, és nem tud semmit sem arról, hogyan és milyen technikával lehetne egy igazán érdekfeszítő első fejezetet lerakni az asztalra. Próbáld megérteni, amit mondok – nem az a baj, hogy nem értesz hozzá, hanem az, hogy egyáltalán nem akarsz gyakorolni, küzdeni és tenni valamit, csak a kapcsolati tőkéd vagy a származásod miatt leszel „sikeres” és lesz a könyved holmi érdekesen tüsszentő emberek által nagyon keményen reklámozott listán.

A legfontosabb technika az, hogy ne legyél túlzottan tömör. Nekem senki se jöjjön azzal, hogy élvezettel olvas tömör, nehezen emészthető és még nehezebben követhető, se eleje–se vége mondatokat, amelyek olyan fegyelmezett, katonás rendben követik egymást oldalakon és fejezeteken keresztül, hogy az már zseniális. Zseniálisan rossz. Nem hiszem el, mert valahol belül nem tudom felfogni a miértjét, hogy bárki is elképesztő boldogságot érez akkor, amikor nagyon tömör mondatok zuhannak elé. Amikor a bekezdések csak vágyálmok maradnak, mert a bekezdésed valamikor oldalakkal előtte elkezdődött – és most csak olvasod és olvasod, mintha kötelező lenne.
Szerintem anno Jókai is itt baszta el. Már bocsáss meg. Nem lehet ráönteni agyunk minden katyvaszát az olvasókra, mert amit mi (és közeli hozzátartozóink meg barátaink a béke kedvéért) értenek, azt nem fogja érteni minden halandó.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy dobj ki mindenféle tömören és egyszerűen írt beszámolót a regényedből, de tudnod kell, hol szükséges meghúznod a határt. Az emberi agy nem gép, amely arra terveztetett, hogy ugyanazt az unalmas frázist olvasgassa/befogadja, akár óránkon keresztül. Néha szükség van egy–egy röpke pihenőre.

Mondjuk, egy új bekezdésre – új sorokra – új párbeszédre.
Bármire, ami megszakítja az egyenhangúságot és hagyja lélegezni az olvasód agyát. Ha profi vagy, megteszed ezt, mert tudod jól, hogy az írás nem csak hazugság, hanem elég keményen pszichológia is. Doktor vagy, a tudományok és hazugságok doktora, aki most főnök lett, hiszen az olvasó a te könyvedet bújja, vagyis te irányítasz és a te útmutatásaid alapján érzi jól vagy rosszul magát a kicsi csibe.
Nagyon nagy a nyomás rajtad. A te felelősséged az, hogy milyen érzésekkel olvas az olvasód.
Sokszor nem is a regény cselekménye a fontos. Hanem az, hogy hogyan tálalod.

És itt jön képbe a tehetség. A tehetség és a gyakorlottság kettőse képes téged kiemelni abból a szennyből, ahol a tehetségtelen amatőrök sorakoznak. És nem mondom, hogy nincs igazad, miközben most a fejedet rázod, hiszen olyan dollármilliomos írókról beszélek, akik a te elveid szerint nem lehetnek sem amatőrök, sem pedig tehetségtelenek, hiszen ők ténylegesen milliókat keresnek a regényeikkel és a megfilmesítési jogok eladásával – miközben én akár éhen is halhatok a kiadott könyveimmel, a blogjaimmal meg a nagy arcommal.
Ha így nézed az egyenletet, igazat adok.
Ha viszont tudsz követni, észreveszed, miről is beszélek. Főként rólad, az olvasóról, akit mindig be lehet palizni, aki mindig megvásárolja a büdös és nyúlós szarkupacot, amit könyv formájába passzíroznak, majd egy nagyon szép küllembe csomagolnak – ez lesz a könyv. A remekmű. Ez lesz ott a bestseller–listákon, ami listákat az olvasottság és a vásárlási mutatók működtetik.
Vagyis a tehetségtelen amatőrök pont miattad, kedves barátom, csakis miattad sikeresebbek azoknál, akikben iszonyatos tehetség és akik mögött elképesztő irodalmi múlt létezik.

Innen folytatjuk. Lesz még mit mondanom.

blokkindex3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://tombobb.blog.hu/api/trackback/id/tr48408584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.02.29. 11:10:58

Ez a jegyzet úgy hangzik, mint egy havibajos plázacica kitörése a konkurencia jobban sikerült sminkje láttán.

Ismerem a dombornyomással tuningolt "irodalmi" selejteladás jelenségét. Ugyan azokra hat, akikre a reklámok általában. De ez még nem magyarázza az ízlés alapú különbségek leértékelését. Mi bajod van például az első mondatokkal? A felsoroltak úgy fele kifejezetten jó.

Szerintem akkor kezdődik jól egy könyv, ha már az első néhány mondat után úgy érzed, hogy benne vagy a sztoriban, és tudni akarod, hogy most épp mi következik. Persze nem vagyok teljesen kompetens a kérdésben, mert jobbára tudományos és történelnmi témájú könyveket olvasok, másrészt ha én írok (eddig csak esszét, novellát), azt üzenet átadásának szánom olyanok számára, akiknek közvetlenül nem áll módomban átadni a mondanivalómat. Ez a motiváció pedig nem írási ambíció, hanem közlési szándék, és a kettő nem ugyan az. Vagy szerinted ez is ok az írással való szakításra?

Érdekelne, hogy valójában mi verte ki nálad ennyire a biztosítékot?

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2016.02.29. 21:43:30

@F.M.J.: Az verte ki a biztosítékot, hogy mindig megszerzem az egekig magasztalt meg bestseller-listás könyveket, amikbe belefogok és valami keserves érzés fog el. Már az első fejezetek alatt. Imádok olvasni, volt idő, amikor hajnalig nyomtam egy-egy könyvet, mert nem lehetett letenni - ma meg képtelen vagyok azonosulni ezekkel a tehetségtelen pancserokkal, akik magukat írónak hiszik. Nem megy. Az veri ki a biztosítékot, hogy újra és újra régi könyveket kell olvasnom, illetve régi filmeket kell néznem, mert ami ma zajlik "kreativitás" terén, az egy nagy adag fos.
De a későbbi részekben majd elmagyarázok mindent... Már nagyjából meg vannak írva, csak finomítom őket. :-)

Nagyon kemény dolog ez, mikor egyszerre vagy hozzáértő író és egyben olvasó is. Nekem senki se mondja, hogy az egymás mögé random dobált mondatok meg az idióta karakterek és párbeszédek miatt bárki is íróvá lesz. Ez semmi másról nem szól, csak a belterjességről és a tehetségtelen barmok felfuttatásáról. De közben (ha már plázacica vagyok) az basztat, hogy ha senki sem venné meg a szart, amit nektek csomagoltak, akkor nem lenne második meg harmadik része a dolognak, és a világ elkezdene megint értelmes sztorikkal és könyvekkel megtelni.

A lassú alapozásról majd szó lesz később. Egyetértek veled, hogy már az első mondatokkal meg kell fognia az írónak. Ez nem mindig sikerül. Még nekem sem. :-)

Ha nem fikciós dolgokat írsz, természetes, hogy teljesen mások az érzéseid. Ha valamit át akarsz adni az olvasóidnak, az baromi nehéz. Én most sci-fiben utazom, ott is nagyon erősen a tudományos részt nyomom, vagyis hihetetlen mennyiségű információt juttatok az olvasóimhoz - és eddig a visszajelzések jók. De baromi nehéz a dolgom. Mert sok részt ki kellett vágnom, mielőtt végeztem a történettel - mert unalmasak és túl hosszúk voltak.

Ne szakíts az írással, csak hígítsd egy kicsit érthetőbbre, ha túl tudományos vagy oktató. Szerintem ez megoldás lehet.

Ez van. Plázacica még nem voltam. Náci igen. Plázacica... Hahaha...

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.03.01. 09:51:28

@Tom Bobb: A jelenlegi lehetőségek között van olyan is, hogy előzetesen beleolvasol a kiadásba, és akkor veszed meg, ha jónak látod. Nem?
Egyébként a régi könyvek is lehetnek jók, bár én is csak egyszer szoktam valamit elolvasni. Valami furcsa okból évek múlva is ráismerek belőle bizonyos szófordulatokra, nem szükséges ismételnem.

"egyszerre vagy hozzáértő író és egyben olvasó is"
- Szerintem írónak lenni nem egy szakma, amelyiknek fogásai vannak, és azok helyes alkalmazása, illetve megfelelő hozzáállás esetén valakiből hozzáértő szaki lesz. Értem, amit a jelenlegi színvonalról írsz, igazat is adok, de túlságosan végletesen fogalmazol. Egy kalap alá helyezed a selejtet az általad nem kedvelt stílussal. Ezt még át kellene gondolnod. Mondok egy példát. Én olvastam Pribojtól a "Csuzimát". Saját könyvem, nagyon szeretem. A nejem is elolvasta, pontosabban átszenvedte rajta magát és azt mondta, inkább szülne hármasikreket, mint ezt mégegyszer. Igaz, ő az irodalmi széplélek, én az olvasást információszerzésnek használom, mert szórakozásnak inkább a blues, a szárazmartini meg a vörösbor fekszik, természetesen szex előtt közben meg utánna :). Ami a lényeg, hogy az ízlés nagyon meghatározza egy könyv megítélését, ami így egy szubjektív dolog, és nem feltétlenül köthető objektív irodalmi értékhez. Azt már el sem merem képzelni, hogy milyen megítélés alá eshetnek nálad a novelláim karakterei. Még elvennéd a kedvem.

"ha senki sem venné meg a szart, amit nektek csomagoltak, akkor nem lenne második meg harmadik része a dolognak, és a világ elkezdene megint értelmes sztorikkal és könyvekkel megtelni."
- Te is megvetted, nem? Én nem veszek. Akkor kinek csomagolják?

"hígítsd egy kicsit érthetőbbre, ha túl tudományos vagy oktató"
- No igen, de kinek mennyire? Akkor adok ki valamit a kezemből, ha szerintem jobb már általam nem lehet, Vagy lehet, de nem most. Akkor meg mikor? Nem várhatok addig amíg tökéletes leszek, mert elvileg sosem lehetek, a szubjektív érzés meg más dolog.

"Náci igen. Plázacica... Hahaha... "
- Látom beékelődött a szálka a körmöd alá. Tudod, ha egy kitörés nem tartalmazza a konkrét okot, nem vezeti le, nem tartalmaz alternatívát, nem okolja meg a vélemény helyességét, stb. akkor hisztinek hívjuk. Te is annak hívod. Olvasd vissza amit írtál, és közben ne gondold bele, amit közölni akartál, és talán te is azonos véleményre jutsz!

Várom a folyatást.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2016.03.01. 18:55:49

@F.M.J.: Most már legalább értem, mit akartál mondani a hisztis picsa környéki jelzővel. Minden világos. Nos, ez egy több részes fröcsögés, amelynek csak akkor lesz eleje, közepe és konklúziója, amikor végig elolvastad. Előtte valóban csak úgy tűnhet, hogy gyűlölöm a felsoroltakat és irigységemben fröcsögök...
Pedig dehogy.

Kérdésekre válaszok.
Például jómagam legalább 3-4 hónapot várok, miután befejeztem egy-egy regényt, addig is másikkal foglalkozok (sosem állok le, most is szimultán írtam novemberben, ami nem teljesen jó dolog), majd előveszem a kreálmányt és jöhet az első átolvasás és javítás. Ez 1-2 hét. Aztán megint 3-4 hónap - és megint javítás. Majd jöhet az utolsó átnézés, ami a regény befejezése utáni egy éven belül történik. Vagyis nekem például kell még 8-10 hónap.
De abban egyetértünk, hogy sosem lesz kész. Sosem. De ez normális. Aki ír egy regényt (mint a sok tehetségtelen, akiket felsoroltam) és nem érzi, hogy mennyire szar, mennyire sikoltozik a mű az átformálásért, javításokért, az ostoba és amatőr. Senki sem képes pontosan és jól írni.

Nem vásárolok sok könyvet, mert van egy ismerősöm, aki szerencsére tud nekem kölcsönözni. Csak azt kell megvennem, ami be ténylegesen érzem, hogy megéri befektetni. Hatalmas könyvtáram van és most, hogy Németországban vagyok, hiányzik is as könyvek látványa. Remélem, idén nyáron végre meglesz a várva-várt könyvespolcom és jöhetnek ki - keveredve asszony politikai angol nyelvű vackaival. :-)
Viszont igazad van, egy előzetes beleolvasásnál eldönthetem, hogy jó vagy nem az adott könyv. Viszont én most inkább olyanokat próbálok elolvasni, amikről mindenki nagyon jó véleménnyel van. Mint író is kötelességemnek érzem, hogy érezzem és értsem a "konkurenciát" - ami nem is igazán konkurencia. Ez itt a baj.

Az írás egy nagyon kemény szakma. Rengeteg, elképzelhetetlenül sok olyan kis fogás van, amitől tényleg valódi, kifinomult szakmának láthatod - csak amatőrként ezekbe a dolgokba nem biztos, hogy belelátsz. És ezt nem rosszból mondom persze... Pontosan ezért írom most ezt a több részes szart, mert azt látom, hogy teljesen alkalmatlan emberfélék, akik hasonlóan gondolkodnak mint te, nekifognak és odaköpnek egy-egy regényt, amiből valami baráti vagy belterjes nyomásra könyv lesz, és amiből aztán filmeket csinálnak - mindent rosszul és kivitelezhetetlenül, élvezhetetlenül. Ezt neked is látnod kell.
Szóval vitatkozok. :-)
Annyi, de annyi apró fogás van, amiket alkalmaznod kell, miközben regényt írsz (és a novelláknál is akad pár), amiket sokszor nem is lehet megtanulni - ezekre rá kell érezni, ezeket ki kell találni és élvezettel finomítani kell őket. Példálózzak? Nem tudok. Nem akarok egy hozzászólásban "tanítómester" lenni. De ha valamire tartasz engem (nem sokra, hahaha), akkor elhiszed nekem, amit mondok.
A legnagyobb bajom pont itt van, hogy mivel én ismerem ezeket a fogásokat és olyan szinten művelem a történetírás tudományát, ami talán már elegendő ahhoz, hogy másokat kritizálhassak, néha nagyon keményen nehezemre esik a sok ostoba szöveget, bekezdést és fejezetet "befogadni". Pedig nem mondhatod, hogy nem vagyok kitartó - sokszor hetekkel a lerakása után is visszatérek a regényekhez és újra próbálkozom. Nem adom fel... Csak a legvégső esetben.

Mást most nem tudok elmondani. Majd a negyedik rész végén kiderül, miről picsogtam én itt. :-))))))