HTML doboz

<script id="_wau0em">var _wau = _wau || [];
_wau.push(["colored", "dwcdt1wfsmgg", "0em", "493915ffffff"]);
(function() {var s=document.createElement("script"); s.async=true;
s.src="http://widgets.amung.us/colored.js";
document.getElementsByTagName("head")[0].appendChild(s);
})();</script>

Tom Bobb Blokk

“To learn who rules over you, simply find out who you are not allowed to criticize.” "Ha tudni akarod, ki szabályoz (irányít) téged, egyszerűen keresd meg, ki nem kedveli a kritkádat." - Voltaire (saját fordítás)

ELÉRHETŐSÉGEM

Ha már nem elég a személyeskedés itt a cikkek hozzászólásaiban, hadd szóljon a párbaj kettőnk között. Itt mindig megtalálsz:

tombobb kukac freemail.hu

De legyél kimért, pontos és egyszerű. (Nem viccelek.) Nincs időm marhaságokra felelni.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

  • urlajos: Boldog,békés újesztendő kívánok az egész családnak. urlajos (2018.01.02. 09:02) A 20 WATTOS BEJEGYZÉS
  • Tom Bobb: @urlajos: Köszönöm biztató és kedves szavaidat. Nem titkolom, hogy jó volt olvasni őket. Nagyjából... (2017.10.31. 21:11) A 20 WATTOS BEJEGYZÉS
  • urlajos: Kedves Tom! Én már nagyon régóta olvasom írásaidat.Mint egyszer már jeleztem,minden írásod megvan... (2017.10.26. 21:24) A 20 WATTOS BEJEGYZÉS
  • F.M.J.: www.youtube.com/watch?v=G2tGpnh1sbI (2017.09.24. 23:53) A 20 WATTOS BEJEGYZÉS
  • Tom Bobb: Eljött hát a szombat este - és még élünk. Nem haltunk ki. :-) Tegnap délután Kendével játszottam m... (2017.09.23. 23:12) A SZEPTEMBER 23-RA TERVEZETT KIHALÁS
  • Utolsó 20

TBB main page

Tom Bobb bejegyzése 2017. szeptember 24. 4 komment

A 20 WATTOS BEJEGYZÉS

Címkék: multiverzum Pokol Mennyország

20wattposter.jpg

- multiverzumok, fészkes kis gondolatok és maga a Pokol -

Ahogy azt bő három héttel ezelőtt megígértem, amennyiben szombaton nem következik be tömeges kihalás (ennek nyoma, hogy most is kávéval az orrod közelében nyitottad meg a cikket és szabadon lélegezve, nem pedig fejvesztve menekülve özönvíz/tűzhányók/földrengés elől, köhögve a légkörbe jutott portól és az utolsó métereket szenvedve olvasod), akkor most folytatom a témát, egy kicsit más irányba tekintgetve, de majdnem hogy a fő csapásvonalon maradva.
Előszóban még annyit megemlítenék, hogy a kihalás, mint olyan, e cikket követően téged sem fog igazán érdekelni, hiszen teljesen más megvilágításba kerül az, amit életnek és halálnak vélsz.

Miről is beszélünk? A sokat és sokszor emlegetett halálról természetesen – és az azt megelőző életről.
Van ugyebár a mitológiánkban két hely, amely nagy fontossággal bír. Egyik a Pokol, másik a Menyország. Nos, azt beszélik, hogy halálunk után, azt meglesve, hogy hogyan viselkedtünk itt a Földön, „valakik” eldöntik majd, hogy hová kerülünk – a csúnya és rossz emberek mennek a Pokolba, az arra érdemesek pedig a Menyországba.
Nos, ez nem teljesen igaz. Legalábbis én ezt állítom.

Ahogy minden normális ember ezen a bolygón, régebben jómagam is féltem a haláltól. Persze, hogy így tettem – mondom, hogy ez a normális! Hiszen van egy életed, vannak tárgyaid, amikhez ragaszkodsz, talán még pénzed is akad, meg családod és haverok, sör és kocsik és nyáridő és Balaton… minden francos cucc, amiket magad mögött hagysz, miközben autóbalesetet szenvedsz és darabokra szakadsz a felismerhetetlenre roncsolódott kocsiban. Vagy miközben lezuhan veled a repülő, amit éppen most robbantott fel valami őrült illegális. Vagy akkor, amikor egy medve tép szét odaát Erdélyben kirándulás közben. Vagy a legjobb példánál maradva - mikor amerikai katonák bombázzák szarrá a városodat, hozva az ő kis demokráciájukat.
Egyszóval – meghalsz. És ha meghalsz, az nem jó. Mert akkor vége van. Valaminek legalábbis vége szakad.

De mi van, ha ez nem teljesen igaz?

Tényleg van egyfajta „halálfélelmem”, ami szó bár viccesnek tűnik, de mégsem az. Mert félni a haláltól legalább annyira beteges, mint… mit tudom én… mint félni tőle, hogy nagydarab, furcsán kicsi kör alakú fejsapkás emberek megállítanak téged az utcán és a kezedbe nyomnak egy-egy zsák valódi pénzt vagy két-három kiló aranyat, és közben „Jissallah, Jissallah!” felkiáltással mosolyognak rád. Vagyis „Allah/Isten/az Úr adja!”, hiszen békésen tolják hozzád. Barátságosan.
Persze.
Félni a haláltól tehát nem helyes. És most egy kis sztori. Két magzat a főszereplő (talán már ismered a történetet), ők beszélgetnek anyu hasában. Íme.

- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

Valahogy most mi is így lehetünk ezzel. Nem tudjuk, mi van „odaát”, ezért szkeptikusan fogadunk minden olyan történetet, amelyben alagút meg fények, no és boldogság meg béke van. Nem csoda – egy olyan világban élünk, ahol az alagutak sötétek, a fények bántják a szemedet, a boldogság csak egy illúzió, és a béke… hát ez utóbbi egyre szűkebb tartományban létezik. Szinte már csak távoli legenda.
Vagyis miközben nem hiszünk a halál utáni életben, jön egy ember, akit úgy hívnak, hogy Robert Lanza, és olyat mond, hogy eldobod az agyadat.
Íme.

Robert abból a felvetésből indult ki, hogy a kvantumfizika szerint bizonyos tapasztalatok nem jósolhatók meg, hanem csak egy sor lehetséges megfigyeléssel van dolgunk, így tehát minden egyes tapasztalathoz más és más valószínűség tartozik. Tovább gondolva ezt a vonalat az úgynevezett „sok világ-elmélet” pedig azt mondja, hogy a kvantumfizikai tapasztalatok mindegyike más és más világegyetemmel függ össze. Hihetetlen? Nem az. A filmekből már ismerős párhuzamos világegyetemeket így nevezzük: multiverzum.
Mondjunk még valamit. Eképpen hangzik: az energia sosem vész el.
Sosem.

Robert azt állítja, hogy a halál, amit mi tehát alagutas-fényes-boldog-békés kezdetnek látunk és tapasztalunk (a visszatérők elmondásai alapján), valójában nem is létezik. Mert hogy amikor „meghalunk”, akkor nem halunk meg, hanem csak szépen átsétálunk egy velünk párhuzamos dimenzióba. Egy másik univerzumba. Egy teljesen rendben lévő világegyetembe.
És itt jön most képbe a cikk címe. A 20 watt.
A „ki vagyok én?” meg a „mi értelme az életemnek?”, és a többi hasonló agyat stimuláló kérdéseket mindössze egy 20 wattos energiaforrás köpködi a fejedbe. Ez az energia végül is mi magunk vagyunk. Az emberek. A tudat. A létezés? 20 watt, ami nem korhad el a halottá vált testeddel, ami sosem vész el (hiszen energia), amit nem lehet elpusztítani, és ami szépen vándorol univerzumokból univerzumokba. A tudósok és hívők esküsznek erre a 20 wattra, tehát mi sem kételkedhetünk. Mert hogy lemérték vagy mifene…

Robert Lanza állításai között sok egyéb érdekesség akad még. Például, hogy a múlt, a jelen és a jövő csak illúziók. Hogy egy tér és idő nélküli világban létezünk – vagyis egy ilyen helyen nem létezhet halál. Nincs vége semminek, ahogy semmi sem kezdődött el.
De én mást mondok.

Ahogy már említettem, halálunk után (a legendák szerint) két út vár ránk. Attól függően, hogy milyen szépen viselkedtünk itt a bolygón, mehetünk a Mennybe, ahol hófehér galambok repkednek boldog kakilásuk közepette a fejünk felett és minden áltiszta meg álsteril, vagy mehetünk (levonszolnak minket) a Pokolba, ahol folyamatosan ég a tűzhely a seggünk alatt, amely forróbb, mint bármelyik lávafolyam, és ott szenvedhetünk évezredeken át, ki-ki a maga bűne szerint.
És mi van akkor, teszem fel, ha ez, amit mi életnek hívunk, valójában nem is az?
Ha most mi valójában nem is élünk?

Ne zavarodj össze.
Azt állítom, hogy jelenleg is odalenn vagy - a Pokolban létezel. Ez itt körülötted nem más, mint a Pokol. Ide jutottál a többi milliárd és milliárd szerencsétlennel együtt, mert az életedben, amit máshol és másként, más alakban töltöttél, mint amit te most életnek és valóságnak gondolsz, szóval abban a másik világban (dimenzióban?) valami istentelenül rossz dolgot követtél el – és most velem együtt itt vagy. Nem a Mennyországba jutottál, ahogy azt elvártad a magad módján, hanem ide.
Köszöntelek itthon! Welcome.
Az van, hogy a legendákkal ellentétben a Pokol nem valamiféle folyamatosan lángoló tűzbomba, ahol a levonszolt lelkek sikoltoznak és szenvednek. Miért is lenne az? Kinek volt ez az elcseszett ötlete? Kell-e ennél pokolibb Pokol, mint amiben most élsz?
Nézzük sorjában, miféle bizonyítékaink vannak.

- A tested, amelyben élsz, sebezhető. Nagyon könnyedén. Könnyen jöttél és könnyen távozol, születsz és meghalsz, és bizony iszonyatosan rövid időt töltesz itt – vagyis körforgásban létezel, újra és újra a Pokolba kerülsz, ha itt bevégeztetted. A lényeg, hogy mindössze 60-70 évig élhetsz ebben a gyenge, nagyon sebezhető testben, amit ráadásul betegségek és egyéb nyavalyák gyötörnek, amelyektől szenvedsz és sokszor a halálodat kívánod… Gondolj a szülésre. Műtétekre. Fájdalmas eseményekre. A rákra.
- A víz. gondolkozz egy kicsit! A Föld 70 százaléka vízből áll, de ennek csak 2-2,5 százaléka iható. Hát nem gyönyörű? Itt a rengeteg víz, amit nem ihatsz meg. Helyette szenvedhetsz azon a 2-2,5 százalékon… Később még háborúzhatsz is miatt.
- Háborúk tehát. Éhezés. Szenvedés és szenvedés megint. Gyerekeket ölünk meg bombákkal, akiknek leszakad egy-egy testrészük, de túlélik és életük végéig szenvednek. Embereket kínzunk, elvesszük tőlük az élelmet és a vizet, szennyezzük a környezetüket… Csak szenvedés és még több szenvedés vár sokunkra e létezésben.
- A bezártság. Határok között kell élned. Soha nem hagyhatod el ezt a helyet. Szabad vagy, mert át tudsz menni Franciaországba és nincs határellenőrzés? Ez bizony… nevetséges. Hagyd el a bolygót! A közvetlen területet, amely körbevesz. A saját galaxisunkat – szárnyalj! Legyél szabad – vagy fogadd el, hogy be vagy zárva ide. A Pokolba. A Föld nevezetű bolygónak látszó burokba. Be vagy zárva a testedbe, a környezetedbe – az agyad világába, abba a 20 wattba, amiről már beszéltünk.

Persze, rögtön felmerül egy kérdés. Nem is rossz – hogyan lehetséges, hogy vannak filmsztárok, milliomosok és ezek a híresen gazdag feltalálók meg ügyeskedők, akiknek a vagyonáról halandó ember csak álmodozhat? Nekik hogyan létezik a Pokol? Mennyire érzik ezt a helyet, ahol pokoli körülmények között élnek?
Jó kérdés. Ők nem érzik, hogy nekik olyan rossz lenne. Miközben te meg nagyon is. Ugye?
De vajon mi vár ezekre, mikor visszakerülnek ide? Vajon akkor is milliomosok meg körberajongott hősök lesznek? Gondold át. Lehet, a következő körben te jössz. Te nyersz. Ne aggódj – leszel te még milliomos! Legyen ön is, ugyebár…

Miért kéne tehát nekünk a Pokolban tűzben égni? Sikoltozva várni ezer meg ezer éveket? Hidd el, hogy ami most körbevesz, amiben most létezel, az rosszabb ennél. És a legszebb az egészben, hogy innen nem olyan egyszerű visszajutni oda, ahonnan érkeztél. Abba a világba, ahol nincs szükséged testre, ahol a 20 wattos energiáddal, vagyis saját magaddal jól elvagy, mint valami felhő a végtelen energiaösvényen. Ahol nincs éhezés meg háború. Ahol nincsenek gazdasági vagy társadalmi problémák – ahol nem is tudják, ez mit jelent. Ahol rettegnek tőle, hogy ha rosszul viselkednek, a Pokolra fognak jutni és emberként fognak megszületni a Földön.
Folytassam?
Tehát nem menekülhetsz el innen olyan egyszerűen, mert hiába is teszel majdnem mindent helyesen, valahogy többször is újjászületsz – ahogy azt az indiai mendemondák is mesélik. Nincs menekvés a pokoli körforgásból. Itt van nekünk tehát ez a reinkarnációnak nevezett jelenség, ami pontosan azért jött létre, hogy ne érezd magad jól, és úgymond pokolról pokolra juss, amíg valami jót nem cselekszel végre. És ha jót cselekszel, akkor talán visszatérhetsz a „20 wattos, embertest nélküli valóságodba”.

Azon az alagúton át, persze, amiről véletlenül tudunk, ugyebár…

Valahogy úgy vagyok vele, hogy el is hiszem meg nem is Robert Lanza multiverzum-elméletét. Persze, nagyon is jó lenne hinni benne, hogy egy teljesen racionális világban élünk, embereknek nevezzük magunkat és van egészséges jövőképünk. Jó lenne tudni azt is, hogy létezésünk vége után, miután elsorvad a testünk, nem a Pokolba kerülünk, hanem a Mennyországba – de ez úgyis csak hiú ábránd lenne. Jó lenne hinni benne, hogy nem kell évezredekig a Pokol kénköves égő tűzében szenvednünk, hiszen most pontosan azt tesszük – szenvedünk. Ennél erőteljesebb rossz nem történhet már velünk, hogy itt élünk ezen a haldokló bolygón ebben a testben és tudjuk, hogy pár évtizeden belül (ha nem hamarább) eljön a vége… és az emberiség, ez az összes 20 watt itt mellettünk velünk együtt végre-valahára nem áttelepül egy másik helyre, hanem megsemmisül.

Mert megérdemeljük.
De erről majd talán egy másik bejegyzésben. Addig is gondolkodj és nézz körül! Valóban egy létező világban élsz, amelyet egy Isten nevezetű élőlény teremtett, és valóban akkora dolog lenne egy-egy új mobiltelefon vásárlása, egy-egy új kocsi, az ételek fenséges íze a szádban, a szex gyönyöre vagy csak úgy spontán: a létezés? Hidd el, hogy ha jobban belegondolsz, te is rájössz, hogy ez, ami itt van, ez bizony… a Pokol.
Nem kell félned tőle, hogy mi lesz, miután meghalsz.

Ennyi.

blokkindex4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://tombobb.blog.hu/api/trackback/id/tr6012888984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

urlajos 2017.10.26. 21:24:54

Kedves Tom!

Én már nagyon régóta olvasom írásaidat.Mint egyszer már jeleztem,minden írásod megvan,2008.12.28.A MAGYAR BIRKA TÖRTÉNETE óta.A könyvjelzőknél az elsők közt van a tombobb.blog.Minden este rákattintok,hogy megnézzem írtál-e valami érdekeset.Még 2016.március és 2017 augusztus közt is vártam ,és bíztam benne,hogy írni fogsz.Mivel regényíró is vagy,tanult és széles látókörű,Neked könnyen jönnek a gondolataid.Bármely témában írsz mind érdekel,mert hasonló a világ néztünk.Láttam Antalffy Tibor blogját Te is figyelemmel kíséred.Ő is egy értelmes ember,szerintem.Még Szeszák Gyula írásait is szívesen olvasom,bár már egyre ritkábban ír.Ő Hajdú-Bihar Megye főügyésze volt,régen.Szóval kevés olyan jó blog van az interneten mint a Tied,kérlek írj még sokat.

Üdv.:urlajos

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2017.10.31. 21:11:08

@urlajos: Köszönöm biztató és kedves szavaidat. Nem titkolom, hogy jó volt olvasni őket. Nagyjából egy évvel ezelőtt megszületett a kisfiam és ez sok egyéb teendőt is a nyakamba varrt a mindennapi túlélés-regényírás-férj vagyok szerep mellett. Apa is lettem, ami még kevesebb szabadidőt ad, mint előtte.
Nagyon sok regénytervem van, egyre jobban lemaradok a magam elé kitűzött határidőktől (most sem tudom befejezni az idénre tervezett történetemet), ez mellett kevés idő jut értelmes és izgalmas bejegyzésekre. Pedig rengeteg dolog van itt körülöttem - és a nagyvilágban! De az a fránya idő...

Az említett blogot meg fogom lesni. Az öreg blogger pont olyan, mint amilyen talán én is leszek ilyen idős koromban, szinte látom is, ahogy ő is hasonló lehetett ebben a korban, amiben én létezem most. :-) Nagyon jókat és nagyon jó szavakkal ír, kedvelem. A másik blogot pedig tényleg meglesem.

Tehát ígérni nem ígérem, hogy sokat írok, de tartalmas dolgok jönnek majd - ez biztos. Mivel már feleségem is unszolt, hogy a jobban sikerült Agymosott-írásokat miért nem rakom fel ide is, hát egyszer talán az az idő is eljön.

Köszönöm.

urlajos 2018.01.02. 09:02:04

Boldog,békés újesztendő kívánok az egész családnak.
urlajos