- a vadabb kelet törvénytelenül -

Azt beszélik, valamikor réges-régen erőszakos kis figura voltam - holott én azt éreztem, ez csak határozottság és eltökéltség. Sosem akartam majom (birka, szamár) lenni, beállni egy sorba, ahová külső erők kényszerítenek. Mindig is megvolt a magam kellően erős, sokszor talán keményen odamondó, már-már agresszív akarata. Ez néha jó, néha nagyon is nem jó.
Azért valljuk be, hogy a kis majmoknak, akik hűen követik a Nagy Vezérek összes szösszenetét, nem sok emberi tényezőjük marad. Akkor pisálnak és kakálnak, amikor mondják nekik, akkor öltöznek és abba, amikor és amibe mondják nekik - tévéznek és újságokat olvasnak, ezzel magabiztosan állítva, hogy naprakészek, olvasottak és műveltek, miközben ez koránt sem igaz. És itt, mikor „emberi tényezőről” beszélek, igenis azt mondom, hogy ezek a csúszómászók nem többek, mint amit kifele mutatnak: seggnyaló kis férgek.

Ezen nincs mit szépíteni.

Szóval réges-régen, miközben rám fogták, hogy erőszakos kis figura vagyok (gondolkodás nélkül nekimentem bárkinek, aki az utamba állt vagy az érdekeimet sértette)(és ne ítélj el, mert ez természetes egy férfiember életében), azon morfondíroztam, mi az a rejtély, legenda (nevezzük bárminek), ami az egykori Vadnyugat világát jellemzi.
Tetszik az a korszak, tetszenek az ottani törvények. Mindjárt mondom, miről beszélek.
Lapozunk.

A körülöttünk élő Népnevelők azt próbálják lenyomni a torkunkon, hogy a vadnyugati törvények egy felettébb barbár korszak termékei. Az ott élő emberek primitívek és ez mellett alapjáraton tuskók voltak, az erkölcsi normák olyan mélyen leledztek, hogy nagyítóval kellett azokat keresni. Erre rásegítenek persze az olasz westernek is, ahol a főhős legalább két-három (öt-hat) hónapja nem fürdött, de nem is borotválkozott (ahogy sosem öltözött át, hiszen csak egy váltás ruhája van) és nagyon szeretne már töcskölni kicsit - de arany szíve van és inkább kamerán kívül maszturbál az ördögszekér árnyékában.
Marhaság.
A történelmi tényeket szívesen elferdítő producerek nagy, taknyos orral bólogatnak rá olyan forgatókönyvekre, ahol az emberi értékeket keményen lehet (kell vagy célszerű) kritizálni és olyan módon bemutatni, hogy azok viszolygást váltsanak ki belőlünk.

Belőled.

Nem elkanyarodva a témától hazug történelmi ismereteink vannak a Cárról, a francia forradalomról, ahogy hazug sorokat olvashatunk a náciktól kezdve a perzsákig (irániakig - ha mai nyelvre akarom fordítani), illetve ne felejtsük el, hogy él a történelmi matematikában egy számadat, ami megmásíthatatlan, miközben persze nem kell jó matekosnak lenni ahhoz, hogy belássuk: hibádzik.
Szóval az amerikai Vadnyugat történelmét ezek a sűrűn pajeszban vakaródzó producerek (színészekkel, rendezőkkel és írókkal karöltve) szeretik mélyen a földbe döngölni.
Mégis, hogyan nézne már ki, ha elismernénk, hogy a törvényileg szabályozott „szemet szemért” és „fogat fogért” a mindennapi életben ragyogóan tudott működni, erejével fenntartható volt a polgári élet legkisebb szeletének nyugalma és erkölcsi biztonsága is? Mi lenne, ha be kellene ismernünk, hogy amit ma kissé elkopott szóval demokráciának nevezünk (a maga előnyeivel és hátrányaival egyetemben) az valójában csak egy ijedt, semmire sem alkalmas kistestvére a régmúlt, de erősen meghazudtolt vadnyugati eszméknek? Azt hiszem, az ilyesmit beismerni manapság elég gáz lenne…
Pedig nem hazudozhatunk egész életünkben önmagunknak. Ahogy azt sem tehetjük meg, hogy folyamatosan „bedőljünk” a hamis érveknek és tálalásoknak.

A Vadnyugat hivatalos története 1803-ban kezdődött igazán (előtte is voltak vándorok és kisebb vándorlások „Nyugatra”), amikor Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord francia külügyminiszter eladta az akkor még francia külbirtok Louisianát az Egyesült Államok kormányának - potom 54 millió frankért (12 ezer amerikai dollár). Az ezt követő évek óvatos lépései nyomában aztán 1840 és 1860 között közel 400 ezer ember özönlött Nyugatra. 1869-re már egy teljes vasútvonal szelte át a kontinenst.
Ez a hatalmas embertömeg sokszor keveredett összetűzésbe egymással - voltak pisztolypárbajok, leszámolások és kivégzések, gyilkosságok, erőszakok… megvolt a törvény, a rendfenntartáshoz szükséges alapvető polgárőrség és katonaság… közegészségügy… járványügy…
Működő „demokrácia” kezdődött.

Visszatérve tehát az alaptémához: miért hisszük azt, hogy a vadnyugati törvények kegyetlenek és törvénytelenek voltak? Hogy arrafelé (abban az időben) nem volt semmiféle visszatartó erő? Hogy bárki bárkit lelőhetett és megerőszakolhatott - hogy valóban „vad” volt a Vadnyugat?
Már említettem: a média tehet róla. A mindennap nyakunkba ömlő hülyeségek és félreferdítések, mellébeszélések ezzel a nehezen tüsszentő háttérrel. Erről van szó (nem száz százalékosan, tegyük hozzá, hiszen az agymosott hülye később már magától is „ontja az észt”, vagyis kerepel jobbra-balra, köpi a bolondságait, hiszen már menthetetlenül ostoba), ez lenne a legfőbb oka. Nem más. A tömegbe oltott felesleges és hazug rigmusok.

Egyet már most leszögezhetünk: egyikünk sem volt ott. Sem te, sem én.
Sem a történelmet ma kiválóan ismerő félhülyék.

Azt mondom (és itt térünk végre ki cikkem lényegére), hogy a mai világban pont ez hiányzik. Az ilyesfajta „önrendelkezés”. A „törvények felett állás” - legalábbis ahogy a bullshit libsik mondogatják. Tudom, elég érdekesen hangzik, de az arab világban ismert és alkalmazott törvények és a Vadnyugat törvényei így-úgy, de eléggé közel vannak egymáshoz. Nem hasonlóak, ezt nem állíthatom, de közel vannak - nem feltétlenül fizikai valóságukban (a Vadnyugaton nem sűrűn vágtak le kézfejeket lopásért, inkább öltek), hanem szellemi megítélésükben. Vagyis egyeznek: aki bűnt követ el annak valamiféleképp lakolnia kell.
Ez eddig rendben is volna.
A mai modern „demokráciákban” az önbíráskodás jogát elvették tőlünk. Lassú folyamat volt ez, mindjárt bele is mászunk, mennyire lassú, aminek a vége ez a világ lett, ahol most élsz. Ha manapság úgy döntesz, hogy nem hagyod magad megölni, megfélemlíteni vagy megerőszakolni, akkor önbíráskodsz - pedig mindössze védekezel. Ha a betörőt megállítod aljas tettében és dulakodás közben megsebesíted (amibe akár bele is halhat), akkor garázda és/vagy gyilkos vagy. Azzá tesz a „szabadság”, a „demokrácia”, a mindenkori hatalom.

Akiket te választottál meg.

Az önbíráskodás, mint fogalom, valamikor a XVII. században kezdett elterjedni a világban. Tegyük hozzá, hogy az alapötlete már előtte is látható és érezhető volt mind Európában, mind Ázsiában és Afrikában, vagy éppen az újonnan felfedezett és birtokba vett földrészen: Amerikában. Maga a szó, hogy önbíráskodás „nemzetközi nyelvre” lefordítva annyit jelent, hogy vigilantizmus. A szó egyfajta polgárőrt is jelent, önjelölt igazságosztó csoport tagját, aki a bűnt üldözi - persze jogi felhatalmazás nélkül.
A korai középkorban is jöttek már létre titkos társaságok, akik önbíráskodtak (emlékezz csak Robin Hood-ra és haverjaira ott az erdő mélyén), de igazán csak a gyarmati Amerikában lelt erőre a folyamat. A Vadnyugat elkezdte kitermelni a saját kisebb-nagyobb csoportjait, akik a banditizmust üldözték. Akkoriban elég sok útonálló és gyilkos mászkált a kontinensen - kellett a visszatartó erő. Napi szinten történtek leszámolások és lincselések, néha maga a falu egésze állt fel egy emberként vendettát alkalmazni egy-egy elkapott „csínytevővel” szemben.
Ennél a résznél azért említsük meg a huszadik századba átnyúló vigilantizmus hatását, ahogy az ír IRA vagy a baszk ETA (mindkettő terrorszervezet - legalábbis a világ legnagyobb terrorállama szerint) keményen odacsapott mind a bűnözőkre, mind olyan emberekre (katonákra és rendőrökre, spiclikre és sokszor civilekre is), akik az általuk elképzelt rend ellen tettek. Nem volt kivétel.

Az önbíráskodó egyéneket anno kedvelték az emberek. Hogy miért? Mert valakinek el kellett végeznie azokat a „piszkos munkákat”, amiket a törvény nem akart vagy nem tudott elintézni. Sokszor a serif vagy a békebíró nem is tartózkodott a közelben - olykor nem is volt ilyen titulusú ember. Mit lehetett tenni? A tömeg saját kezébe vette a jogot - nem tehetett mást. Joga volt önbíráskodni, meg kellett tennie a hatásos gyomlálás érdekében. Aztán jöttek a „libsimozgalmak”, az olyan ostoba megmozdulások, amikor törvényért meg kegyelemért rimánkodtak egy-egy gyilkos vagy erőszakoló, tolvaj vagy fenyegetőző bandita mellett kiállva. (Itt értünk el a múlt század hatvanas-hetvenes éveibe.)
Az ilyesfajta mozgalmak alapötlete arra épült, hogy elég sokan a világban elrettenve figyelnek fel az önbíráskodókra. Kimondottan gyűlölik őket. Nem értik, miért nem lehet békében élni egymás mellett. Fel nem fogják, hogy az ő érdekszférájukat érte vagy érheti támadás akkor, mikor valaki rabol, erőszakol, esetleg gyilkol a közelben. Nem értik, hogyan vagy képes erőszakkal válaszolni az erőszakos fellépésekre. Egyszerűen nem fér a fejükbe, miért alacsonyodsz le a támadóid szintjére - hol van itt a megbocsátás? De hiszen ott van a Bibliában is: „Szeresd felebarátodat”.

Szeresse a fene.

A huszadik és huszonegyedik század találmányát, ami meghiúsítja az élet bármely területén fellépő önbíráskodást, úgy hívják, hogy „kibaszott liberalizmus” - és ez nem vicc. Elsőként azt kellett csinálni, hogy a fehérek közé feketéket és sárgákat tologattunk, azokat a fehér emberre jellemző életkörülményekkel és munkákkal, illetve tanulmányokkal és majdhogynem múlttal felfegyvereztük, hogy aztán röhögve nézzük, ahogy békésen éldegélve oda nem illő és az egész „nyugati életvitelnek” nevezett lufiszerű kiteljesülésben fuldokolnak - próbálnak felszínen maradni, de nem tudják leplezni múltjukat és genetikai valóságukat, ezért idővel (lehet ez akár 10, 50 vagy éppen 80-100 év) az egész álomvilág elhalványul, megsemmisül és csak lázálommá korcsosul. Ez az emberiség egyik legnagyobb átka manapság, a keveredés, ami ellene van az evolúciónak.
És ellene a vadnyugati elveknek is.
Azért, mert a bőröd színe más, mint a befogadó nemzet bőrszíne, és azért, mert a vallásodban és/vagy őskövületi fanatikus életviteledben egészen más vagy, semmi sem hatalmaz fel rá, hogy büntetlenül elkövethess olyan dolgokat, mint gyújtogatás, erőszak, lopás, fenyegetés, gyilkosság vagy emberrablás. Az utolsó szar ganéjokat, akik képesek bőrszínük és generációs tradíciójuk („másságuk”) mögé bújva azon sopánkodni, hogy a mindenkori elnyomó fehér társadalom állandóan zaklatja őket az életvitelük miatt, igenis büntetni kell - ha lehet, ha meg tudod tenni, akár a vadnyugati elvek szerint.
Nincs kivétel.

Mondom ezt persze úgy, hogy jómagam semmit sem tettem (eddig még) az önbíráskodás témakörében. Szeretem én is a „törvényre” bízni azokat az ügyeket, amik keresztezik utamat - de egyre inkább azt érzem, hogy egy magamfajta (és magadfajta) épeszű embernek néha igenis félre kell tennie ezeket a belénk oltott agymosott nézeteket, miszerint igazságot csak a rendőrség meg a katonaság, esetleg maga az Állam Bácsi (Néni) tehet.
Azt állítom, hogy az erőszakkal megszerzett földterületeken kormányzó „demokratikus” hatalmak (vagyis az országok és államalakulatok) nem többek egy jól szervezett maffiahálózatnál. Vannak fegyvereik, katonáik és ostoba követőik. Besúgóhálózatuk és titkosszolgálatuk. Uralkodnak egy-egy számukra kijelölt népcsoport felett (Franciaország, Németország, Magyarország)(és itt a nemzetiségekre megyünk rá, nem az országokra - francia, német vagy magyar), és a többi hasonlóan „demokratikus” hatalommal összhangban ellopják tőlünk (tőled és tőlem) a szabadság összes vívmányát (miközben persze fennen hangoztatják, hogy szabad vagy) - élen azzal, hogy megvédhesd magad, illetve adott esetekben „megelőző csapással” élj egy-egy számodra aljasnak látszó tett ellen.
Azt mondom, hogy ha elveszik tőled ezt a lehetőséget, ha büntetnek, amiért férfiember vagy és hiszel abban, hogy bárhol és bármikor megvédheted magad és családodat (szeretteidet, értékeidet vagy gondolataid szabadságát), akkor az egyfajta elmebaj.

A betörőket, akiket villanyáram sújt a saját birtokodon a kiérkező rendőröknek kérdezés nélkül kell ott helyben agyonlőnie. Senki sem kérte, hogy törjenek be és lopjanak egy másik ember birtokáról. A másik bandát, aki öregasszonyokat erőszakolt meg, miközben kis vagyonkájukat lovasította meg, a fiúgyerek vagy vej vagy bármelyik rokon gondolkodás nélkül felkereshesse és lelőhesse, mint a kutyákat - ilyen esetekben a rendőrség segítő példával kell mellé álljon. Például öles hirdetésekkel, hogy ez történik minden kibaszott erőszakos tolvajjal. Minden nagypofájú (és legalább ekkora potrohú) tetvessel. Az autó- és ékszer tolvajok ellen véleményem szerint egy olyan esetben mikor rád támadnak, teljesen jogos az erőszak minden változatának használata, tehát adott esetben egy egyszerű pofonért akár meg is késelhetsz valakit - vérezzen el ott helyben, nem érdekel, de soha és senki se merjen a közeledbe menni csak azért, hogy megüssön, meglökjön vagy (van egy népcsoport, akinek szokása ez) leköpjön. Hát még hogy megpróbáljon erőszakkal elvenni tőled valamit, ami a tiéd, amiért megdolgoztál, és amire gyűjtöttél.

Amit kedvelni lehet ezekben a vadnyugati törvényekben, az a szabadság érzete. Az, hogy szabadon dönthetsz: felveszed-e a harcot vagy inkább a békebíróra (esetünkben: sarki rendőrre) bízod ügyed megítélését és befejezését. A Vadnyugat már nevében is hazudozik - nem volt vad. Teljesen életszerű, hogy ha megtámadnak, válaszolj. Ha nem tudsz válaszolni, felkérj valakit, aki a nevedben válaszol. És mikor jön a serif, akkor csak megemlíted, hogy ott fekszik holtan vagy rendesen elverve és megkötözve a támadód valahol a kutyák szaróhelye környékén, mert te pár órája „válaszoltál” neki.
Egyszerűen nem fér a fejembe, hogyan nyomhatnak el minket. Bemagyarázzák, hogy ezekben a „demokráciákban”, amik csak kicsúfolásai a valódi és igen komolyan behatárolható országirányító hatalmi tényezőknek, a mindenkori hatalmakban mélységes hittel hinnünk kell, mert megvédenek bennünket, a mi jogainkat tartják szem előtt és keményen odacsapnak - miközben fekete és barna hordák özönlenek végig szinte az egész világon, szinte büntetlenül. Ne legyen félreértés: bőrszínről beszélek. Nem fogok senki kedvéért sem „cigányozni” meg „zsidózni”, illetve „niggerezni”, de szerintem érthető, mit akarok pofázni. Olyan kibaszott mélyen van a rendfenntartók által fegyelemnek nevezett jelenség, olyan mélyen gyűlnek már az indulatok, hogy a mindenkori hatalmak kimondottan érzik (átgondolják), mit hozhat a jövő - éppen ezért próbálnak még erősebben és erősebben átmosni az agyunkat.

Miért van az, hogy egy-egy hangoskodó ember képes egy egész tömeget elrettenteni? Miért nem lép fel bárki is ellene? Vagy egy cigarettázó utas a villamoson (volt rá példa az én életemben is)(elvettem a cigijét és kidobtam, majd közöltem, hogy mehet utána) hogyan képes szinte büntetlenül végezni a dolgát - miért nem mer odalépni senki sem és megkérni, hogy menjen már innen? Hogyan lehetséges, hogy amikor többen rád támadnak, de te megvéded magadat és ott csontok is törhetnek, akkor a rendőrségnek nevezett gúnyszervezet téged fog elővenni garázdaság miatt? Mit vétettél te? Védekeztél? Miért te vagy a bűnös, amikor a házadba/lakásodba lopakodó embert vagy embereket rendesen elkalapálod (esetleg jogos félelmedben meg is ölöd), amikor revánsot veszel egy-egy becsületsértésért vagy rágalmazásért? Ki mondja meg, hogy meddig mehetsz el a büntetés mértékét nézve?

Ez itt a jó kérdés.

Annak idején, odaát a Vadnyugaton még megvolt (benne élt) az emberekben a megfelelő mérték (mértékarány?), vagyis tudták, hogy egy gyilkosságért természetesen gyilkossággal lehet felelni, hogy egy betörést el lehet intézni elfogással és korbácsbüntetéssel (illetve az ellopott javak visszaszerzésével), hogy az erőszakolókat felkötötték - és így tovább. Minden bűnnek volt ellensúlya, amit az átlagember (hol hallomásból, hol mert gyerekkora óta ebben a közegben élt és megtanulta) képes volt (lehetett) használni. A gazdaember tudta, hogyan védheti meg az ültetvényét vagy a csordáját, képes volt felmérni a reá leselkedő veszélyeket és válaszolni azokra. Az özvegyasszony nyugodtan éldegélt száz meg száz kilométerekre lakott településektől, mert tudta, hogy ha baj van és használja majd a duplacsövű medveölő puskáját, ha megsebesít vagy megöl valakit, nem fogják meghurcolni - sőt: hőst faragnak belőle. Tedd meg ezt ma, tedd meg ezt a „demokráciák földjén” és rögtön börtönben a helyed!
Az önbíráskodás egy olyan cselekedet, amit óvatosan kell kezelni. Nem mehetsz el olyan messzire, amikor te magad válsz olyanná, akik miatt elkezdted a balhét. Ha rád támadnak és elégtételt vettél, nem mehetsz tovább ezen az úton még erősebben visszavágni - le kell állnod. Nem teheted meg, hogy később te támadsz rá a (remélhetőleg halott) támadód családjára, csak azért, mert elkeseredett és vérre éhes vagy. Tudnod kell, hol a határ… és ezt kevesen látják be.

A vadnyugati törvényeknek igenis lenne értelmük a mai világban, amikor békés, szerető kormányoknak látszó erőszakszervezetek erőltetik rád a multikultit, megbocsátást és békés egymás mellett élést (ami csak a te részedről az, mert a többiek eltaposnak). Azt mondom, hogy amennyiben békeszerető, dolgos és családjáért élő ember vagy, aki nem szeg törvényt és tényleg a lehető legbecsületesebben él (nem mondom, hogy teljesen becsületesen, mert mindenki követ el apróbb „vétségeket” az életében), akkor félre kell tenned ezt az agymosott nézetet, hogy majd a „törvény” megvéd téged - ez ugyanis nem igaz. Igenis neked kell felvenned a kesztyűt, sokszor ráadásul éppen a „demokratikus törvény” képviselőivel szemben.
Nehéz ügy ez.

Egyre több könyv és filmötlet épül arra a fikcióra, hogy az ember a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Nem véletlen ez a folyamat - szükség van rá. Szükség lesz rá. Nem nézheted tétlenül, ahogy kirabolnak, megvernek, megerőszakolnak és meg is ölnek. Tenned kell valamit. Akkor is, ha ez az országokat irányító maffiakormányoknak nem tetszik. Vége annak a világnak, amikor bízhattál a Nagy Testvér segítségében. Többet kell nyújtanod - többet kell tenned.
Különben eltaposnak.

A mai cikk azért született, mert egyre inkább ezt érzem, hogy a világban elharapózik a törvénytelenség, leginkább (és legjobban észrevehetően) a maffia- vagy éppen Gestapo módszerekkel irányított rendfenntartó erők között. A mindenkori hatalomnak ebben a liberális mocsokban, amit hosszú évtizede tenyészt szinte az egész világon, nincs már különösebb beleszólása az eseményekbe. Fekete és barna hordák vonaglanak az utcákon, éjjel már a nagyvárosokban sem vagy biztonságban, hiába ott a rendőrőrs a sarkon. A távoli vidékekről meg ne is beszéljünk. És hiába neveznék meg államokat, ez nem segít - bárhol a Földön előfordul most már, hogy saját kezedbe kell venned az életed irányítását.
Azt mondom, akkor van csak késő, ha hiszel benne, hogy a Vadnyugat brutálisan kegyetlen és igazságtalan volt. Akkor, mikor végre felfogod, hogy pofonért pofon jár, hogy ha késsel jönnek, neked is kést kell ragadnod és pisztoly ellen számodra is a pisztoly elővétele az egyetlen esély, van még reményed. Amennyiben utolsó kis senki libsi faszjankó vagy, elbuktál.
Téged is meg fog találni a „demokrácia pöcse” - és boldogan bekaphatod.

Szemet szemért - fogat fogért.
Gondolkozz el ezen.