HTML doboz

<script id="_wau0em">var _wau = _wau || [];
_wau.push(["colored", "dwcdt1wfsmgg", "0em", "493915ffffff"]);
(function() {var s=document.createElement("script"); s.async=true;
s.src="http://widgets.amung.us/colored.js";
document.getElementsByTagName("head")[0].appendChild(s);
})();</script>

Tom Bobb Blokk

“To learn who rules over you, simply find out who you are not allowed to criticize.” "Ha tudni akarod, ki szabályoz (irányít) téged, egyszerűen keresd meg, ki nem kedveli a kritkádat." - Voltaire (saját fordítás)

ELÉRHETŐSÉGEM

Ha már nem elég a személyeskedés itt a cikkek hozzászólásaiban, hadd szóljon a párbaj kettőnk között. Itt mindig megtalálsz:

tombobb kukac freemail.hu

De legyél kimért, pontos és egyszerű. (Nem viccelek.) Nincs időm marhaságokra felelni.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

  • Don Calo': Olvastam a Kurucon az önvédelemmel és a rejtett viselésű ö.v. fegyverekkel kapcs. hsz. írásodat. E... (2018.12.19. 13:43) ÉRDEKES MONDÁSOK ÉS „ELSZÓLÁSOK”
  • urlajos: Boldog,békés újesztendő kívánok az egész családnak. urlajos (2018.01.02. 09:02) A 20 WATTOS BEJEGYZÉS
  • Tom Bobb: @urlajos: Köszönöm biztató és kedves szavaidat. Nem titkolom, hogy jó volt olvasni őket. Nagyjából... (2017.10.31. 21:11) A 20 WATTOS BEJEGYZÉS
  • urlajos: Kedves Tom! Én már nagyon régóta olvasom írásaidat.Mint egyszer már jeleztem,minden írásod megvan... (2017.10.26. 21:24) A 20 WATTOS BEJEGYZÉS
  • F.M.J.: www.youtube.com/watch?v=G2tGpnh1sbI (2017.09.24. 23:53) A 20 WATTOS BEJEGYZÉS
  • Utolsó 20

TBB main page

Tom Bobb bejegyzése 2014. szeptember 05. 13 komment

AZ OROSZ MEDVE LEIGÁZÁSI KÍSÉRLETEI

Címkék: politika Putin blokkcikk

 oroszmedveposter.jpg

- elmélkedések a rohasztók harmadik világégése előtt -

Történt pedig, nem is olyan régen, hogy egy fiatalember, aki a német–osztrák határon álló Braunau városában látta meg a napvilágot, elképzelte az egységes Európát – úgy is kifejezhetjük, hogy az EU–t, azon belül néhány vagány szerződéssel, közös hadvezetéssel, bel– és külpolitikával, kellőképpen elnyomott és perifériára taszított külső államocskákkal (a rabszolganépekkel). Teljesen úgy, ahogy ma létezik. Nosza, a srác röpke pár év alatt tett is valamit az álmai megvalósítása terén, hiszen hatalmat szerzett, erős iparral és hadsereggel virágoztatta fel a környezetét, próbálkozott, tárgyalt, érvelt és végül elveszett… legalábbis a legendák ezt regélik.
Mivel az elképzelései nem egyeztek azokkal, amiket furcsán tüsszentő emberek diktálnak a világ más részein, ma azt tanuljuk, ő volt a Megtestesült Gonosz. A kezdeti lelkesedését és ötleteit elnyomva persze nagy marakodás keletkezett, füst meg jajveszékelés, aminek a vége egy második világháború néven ismert eszméletlen mocskos valami lett, következménye pedig, hogy röpke születését követően kifejlődött a világ eddigi leggusztustalanabb terrorállama. Természetesen az Egyesült Államok nevezetű szörnyszövetségről beszélünk.

A világ kétfelé szakadása elkerülhetetlen lett, éppen ezért létrejött a háborúban abszolút győztes Szovjetunió és a „szövetségesek”, illetve másik oldalról a „szabad világ”, aminek pejoratív jelentéseit (szabad, gazdag) anno tényleg el is hittünk – ma már persze tudván, hogy a hazugságok, amik abból az irányból ömlöttek ránk, aljasok és kimondottan célzottak voltak. Többségében óriási mellébeszélések.
Igen ám, de az új széllökések, amik a világban kezdtek el végül őrült forgószélként országokat, határokat és politikai nézeteket átalakítani lassacskán elültek és az emberek, akik addig hittek a (meg)vezetésben, szétnézve csak a pusztítást, ígérgetéseket, egyre romló állapotokat láttak a valóban kellemesen mézesmázos, csillogó–villogó külcsín alatt. A gondolkodók elkezdtek a kérdéseken felül még több kérdést feltenni, a kíváncsiskodások mögül valós igények robbantak elő és egyre kevésbé hittél már abban, amikor egy széles mosolyú (többnyire amerikai név mögé bújt, de más identitású) emberke azzal bíztatott, hogy legyél nyugodt, dolgozz sokat és rakd be a pénzedet a bankjukba, vegyél fel még több kölcsönt, vásárolj és add el a saját anyádat is – mert hinned kell a szebb jövőben.

A Szebb Jövőben, haha?
Kifordult magából a világ, ugye te is ezt látod? És amikor egyre kacifántosabban forog, amikor már nem is vagy képes érzékelni a valóságot magad körül, hiszen olyan szinten hajtanak–pörgetnek, mint ahogyan Gagarin elvtárs pörgött és hajtott a kiképzésén, akkor még rúgnak egyet beléd valahonnan a körülötted egyre gyorsabbá és homályosabbá váló valóságból – de már nem tudod pontosan, ki is volt az. A rúgásnak viszont jelzésértéke van/volt/lesz, mert… tudod mi következik ebből. Egyszerűen csak tudod.
Háború lesz.
Világégés, füst meg jajveszékelés ismét, te pedig nem tudsz ellene tenni semmit sem. Hát nem remek? Ezt hozta el neked a világ legdemokratikusabb agresszora, erre várnak már legalább húsz–harminc éve a citromfákat és palesztin földterületeket rabló hordák, ez lesz a jövőd. Ha akarod, ha nem.

Innen folytatjuk.

Albert Einstein mondotta volt, hogy „nem lehet egyszerre a háborúra és a békére is készülni”, és kérem szépen hadd ne értsek vele egyet. Sajnálom, de azért, amiket a srác emberi oldaláról szóló legendákban olvashatsz (kitartóan küzdött a nácik ellen, aláírta az amerikai elnököt toszogató atombomba–felhívást, mindig is büszke volt származására és a többi), nem hatalmaznak fel rá, hogy vakon bólogass, mikor az ostoba valóban ostobaságokat szaval. Márpedig mit várhatsz el egy olyan embertől, aki egyébiránt vakon köpködött, mikor egy olyan eszmével találta szemben magát, ami valójában hatásosan akart átalakítani, igazságosan elrendezni, visszavenni, odaadni és megbékélni, illetve több oldali szerződésekkel megerősíteni?

Ne csodálkozz – nem ezt tanultad. De mivel a mai cikk témája messze túlmutat ezen a ponton, nem megyünk mélyebbre. A lényeg, hogy Albert barátunk a maga kurta orrú igazságosságával még ma is képes elhitetni veled, hogy háború nélkül lehetetlen a békét megőrizni. Szinte ordít feléd: mindig háborúzz. Naná. Nekik ez elemi érdekük.

Barbara Demick amerikai újságíró a maga egyszerűségével reagált is Albert ostobaságára, mikor odaköpte, hogy „senki sem lehet hős, aki halott”, és van ebben valami kis igazság. Egy kicsit meg is toldanám, mikor erre azt válaszolom: „mindenki meghal, aki hős akar lenni”. Idézeteket gyártani nem olyan nehéz. Egy háborúban valójában nincsenek gyávák, erősek, hősök és elfeledett áldozatok – egy háborúban csak nyomor, szenvedés és halottak meg túlélők vannak.
Rendben van, de hogyan jön ez a tétel a mai elbeszélésünkhöz?
Kanyarodunk.

Röviden vázolva az 1945 óta eltelt világpolitikát a következőket kell megállapítanunk.
– A győztesek teljes mértékben, óriási ferdítésekkel írták át a történelmet (ezt tanulod most – helytelenül).
– A győztesek valójában többszörösen elkövették azokat a bűnöket, amikkel a legyőzötteket vádolták.
– A háborút lezáró hazugságokat a mai napig „görgetni kell” és ebből manapság sok–sok egyébként logikusan áttekintve holokalisztikus bonyodalom származik.
– A matematikai alaptételek (kivonás, szorzás, összeadás és osztás) a győztesek megítélései szerint elavultak és érvényüket vesztették.
– Ha ügyesen építed fel a hírkörnyezetet, akkor egy ország lerohanása valójában védekezésnek tűnhet.
(Kiegészítő pont). Akkor is védekezel, amikor te vagy az erősebb és éppen támadsz.
– Agressziónak azt nevezzük, mikor egy nemzet, amelyiket folyamatosan alázunk és próbálunk bökdösni, esetleg fegyvereseket vetünk be ellene amolyan „földalatti mozgalmak” jelszó alatt, képes erőszakkal felelni.
– A vesztesek későbbi felvirágzásánál előtörő igazságokat szélsőségeknek, rendszerellenesnek és „náci elméleteknek” kell tartanunk és üldözzük őket, megvédve ezzel a véres harcokban fuldokló békét.
– Ha elegendő agyhalott szövetségest szereztünk, bárkit szélsőséges ellenségnek tekinthetünk és agyilag kellően kontrollálható hordánk minden bizonnyal le is fogja rohanni az érintett területeket.
– Egykori szövetségesekből idővel könnyedén válnak ellenfelek, később ismét szövetségesek és megint ellenfelek – ez attól függ, az „irányítónak” milyen érdekei vannak az adott térségben.
– Manapság az okosabban gondolkodók már nem vívnak valódi háborút a lerohanásra kijelölttel.
– Akkor omlik össze a birodalmad, amikor technikai/katonai/gazdasági gőgöd a tetőfokára hág és hinni kezdesz önmagad legyőzhetetlenségében.

Van egy alaptétel a történelemben, éspedig az, hogy mindig változik. A birodalmak, királyságok, hatalmak és szövetségek jönnek és mennek, a harcok folytatódnak, az emberek (leginkább a polgári lakosság) meghal és nyomorog, a felső tízezer (ami lassan felső ezer)(nem összetévesztendő a „felső tizenhétmillióval”) pedig éli boldog, háborúktól és háborúkkal gazdagodó életét. Az a helyzet, hogy nemigen van a Földön olyan terület, ami képes maradt évszázadokat egységben túlélni.
Természetesen vannak kivételek.
A kínaiak már száz meg száz évekkel ezelőtt ugyanezt a földet birtokolták – kisebb–nagyobb változtatásokkal. Itt az általuk eszközölt lerohanásokat (Tibet) és a területszerzéseket (ujgur régió) szavalom most. A japánoknak évszázadokon keresztül megfelelt a sziget, az oroszok hasonlóképpen egy óriási birodalom szívében éldegélnek már mióta is? Aztán ott van Egyiptom, ha még régebbre akarunk visszamenni, vagy Görögország.
A lényeg, hogy a kreált birodalmak mindig összeomlanak.
Éppen ezért fog összeomlani néhány új keletű förmedvény, mint például Kanada, az Egyesült Államok vagy az Európai Unió. Ahogy előtte összeomlott a világ legnagyobbja (és egyik legvéresebbje), a Brit Birodalom. Vagy a Spanyol Királyság. Vagy a portugálok, a hollandok és franciák által kiterjesztett valóságok.
Még egyszer – kreált birodalmak nem élhetnek sokáig. Össze vannak tákolva, különféle érdekek vezérlik a különféle területeket, az emberek nem egy tőről fakadnak, a nyelvi és kulturális különbségek idővel felszínre kerülve robbannak… satöbbi és satöbbi. Egy darabig lehetséges erős központi (katonai) irányítással kordában tartani ezeket a területeket, de…
Tudod te.

Igen ám, de van a Földön egy óriási birodalom – egy ország, amely egyébként a bolygó lakható területének 10 százalékán terül el. Ez óriási szám. Az ország kétszer nagyobb, mint a második legnagyobb kiterjedésű ország a Földön és mivel hihetetlenül ősi, már–már egységes, nehéz ledönteni a lábáról. Nem kreált, legalábbis a szó mai értelmében nem az. Létrejött. Összeállt, mint malacok a hidegben.
Oroszország sok–sok ember szemében szálka. Mindjárt elmondom, miért.
Az orosz emberek hazafiak. Bármilyen hülyén is hangzik, ezek a népek bizony keményen büszkék arra, hogy oroszok és anno ők védték meg a világot attól a fergeteges észjárású fiatalembertől, akiről a bevezetőben szót ejtettem. Ha ők nincsenek (az ő hazafiasságuk, amit akkor is és most is kényszer szült), akkor bizony egy új világrend alakult volna ki Európában, elsöpörve olyan gyarló érdekeket, mint az emberek folyamatos megtévesztése, „összeugratása”, kizsákmányolása és elnyomása. Így azonban, hála a hazafiasságnak (ami elég sokszor abban nyilvánult meg, hogy ha nem futott a katona a német vonalak felé, akkor hátulról, a saját felettese irányából kapott segglövést) az új világrend, vagyis az egységes Európa olyan 70 évet csúszott. De ami késik, haha, nem múlik.
Most itt élünk benne. Nyakig.

Az oroszok (megint csak hála a második világégés utáni időknek) technikailag fejlettek. Hihetetlenül hangzik, tisztában vagyok vele, de bizony az orosz mérnökök, tudósok, orvosok, elmék és gondolkozók mind–mind képesek világszínvonalú dolgokat létrehozni. Ó persze, ehhez az is kell, hogy egy vállalható körforgásból itt a Földön ne zárjuk ki őket, vagyis a múlt század ’50–es és ’90–es évei közötti szovjet/orosz fejlesztéseket (a böhöm nagy, sokszor teherautónyi számítógépeket és az idejétmúlt, lejárt szavatosságú autó–, busz– és motorkerékpár karnációkat) inkább tegyük be annak, hogy a „fejlett világ” amolyan geci kis kerti törpe módjára ellehetetlenített és megkülönböztetett. Ezért voltak vállalhatatlan termékek – kivéve persze a hadiipart. A régi és a mai orosz hadiipar is világszínvonalú (zárójelben hadd tegyem hozzá, hogy az elszigeteltségből adódó technikai leépülés bármelyik állammal előfordulna a Földön, akár még a most magas színvonalúnak sikoltott Japánnal, Dél–Koreával vagy az Egyesült Államokkal is. Ez nem kérdés.) Nem fogom egekig magasztalni az orosz hadiipari fejlesztéseket, mint azt tennem kellene, ha valami szánalmas kis amerikai blogger volnék („az amerikai hadiipari fejlesztések elsők a világon”), úgyhogy maradjunk annyiban – sokszor maguk a jenkik is elismerik, hogy bizony az orosz repülőgépek mind dinamikában, mind motorikusan, külső és belső tulajdonságaikban bizony lényegesen magasabb szintet képviselnek, mint az amerikai változatok. Mindenki elismeri, hogy az orosz űrtechnika magasabb színvonalú és biztonságosabb bármelyik nemzet vagy nemzetek közötti összefogás színvonalánál. Hogy például az orosz tengeralattjárók pár évet rávertek már a világelsőnek gondolt amerikaiakra is fejlettségben.
Az orosz haditechnikai szint szükségszerű is, ha jobban átgondolod. Mégis, melyik országok adják el a legtöbb fegyvert a világon? És vajon hogyan lennél képes lépést tartani a másik vagy harmadik féllel, ha nem valami magas szintű berendezéseket alkotnál? És a magas szintet itt mind a kezelhetőségre, mind pedig a technológiai háttérre értem…
De kanyarodjunk vissza és folytassuk innen.
Oroszország sok–sok ember szemében szálka, mivel óriási lakatlan területei vannak, olyan hihetetlenül távoli és elképzelhetetlenül ősi, feltáratlan vidékei, ahol bármi előfordulhat. Értem itt – ásványi anyagok. Réz. Arany. Olaj. Földgáz. Urán. Platina és lítium. Hát persze. Szén. Vastag, zsíros termőföldek. Vagy víz. Vagy a végeláthatatlan erdők – amire a kínaiaknak már évtizedek óta fáj a foga. Jelenleg persze az óriási olaj– és földgázmezők az érdekesek, olyan kiterjedésű területek, amik teljesen eltörpülnek az óriási ország méreteihez képest. Gombostűfejnyi területek a roppant nagy Szibériában.
Vajon mennyi ilyen felfedezetlen terület lehet még ott? Vajon hány évszázadra elegendő nyersanyag? Természetes, hogy ezeket (minél előbb) meg kellene szerezni. Bármi áron. Bármi áron? Nézd, ha ez kell hozzá, hogy enyém legyen a jövő, az élhetőség, a víz (a Bajkál tóban található a Föld édesvízkészletének egynegyede), az összes nyersanyag, ami még marad majd a bolygón, ha az kell hozzá, hogy 5–10–20–100 millió ember is meghaljon… ám legyen.
Komolyan.
Megéri. A jövő szempontjából a most, a mai háború… megéri.

Sajnos sokan így gondolkoznak manapság odaát a gúnynevén Nagy–Izraelnek hívott Egyesült Államokban, illetve a kistestvér Izraelben – a világ két pontján, amelyekből általában kiindulnak a konfliktusok. És miközben ezek a szép öltönybe bújó rohasztók folyamatosan azon agyalnak, miféle módszerekkel lehetne térdre kényszeríteni a nagy orosz medvét, nem felejtetik el, hogy valamikor a múlt század ’90–es éveiben valójában ölükbe hullott a megoldás – a szerencse. Történt pedig, hogy a jelcini hatalomátvételt követően az orosz gazdasági élet olyan mértékben lecsökkent, hogy egyes régiókban már éhezés ütötte fel a fejét és az orosz katonák kenyérdarabokért fegyvereket árultak a piacon vagy a laktanyák őrizetlen árnyékaiban. Félő volt, hogy a pénztelenség oda vezet, hogy a roppant atomarzenált is elkezdik kiárusítani – és akkor csúnya, gonosz arabok esetleg olyat csinálnak a világ agresszorával, amiért kellően megdolgozott már…
Így aztán elkezdődött az „orosz Marshall–segély”, vagyis az USA finoman elkezdte pénzelni az orosz hadsereg egyes részeit, olyan hiteleket nyújtott át, amikből legalább a főbb nukleáris létesítmények és rakétakilövők személyzete megfelelő fizetést kaphatott. És ez mellett sürgették a leszerelést is, ami mára odáig fajult, hogy az oroszoknak már nem ezerötszázzal, csak ötszázzal több atomrakétájuk van, mint az amerikaiaknak. De ez egy másik történet.
Akkoriban tehát, miközben Jelcin minden reggel részegen kezdte és minden este taj részegen fejezte be a kormányzást, ott volt a lehetőség, hogy a teljesen legatyásodott Oroszországot bekebelezhesse a nyugati tőke, a Nehezen Tüsszentők tegyék rá kezüket olajra, gázra, aranyra és ezüstre, minden gazdasági termelés külföldről irányítódjon – és természetesen abszolút leszerelődjön a félelmetesen óriási, ütőképes és teljesen nacionalista hadsereg.
Azonban valami félrement.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az imént említet hazafiasság egy olyan alázatos elkorcsosulás, amit a világ többi részein élők nem tudnak vagy nem is nagyon akarnak felfogni. Nem vagyunk képesek megérteni, miféle átkozott hazafi az orosz, mert miközben a gyomrába térdelnek (páros lábbal), miközben felöklelik és elveszik mindenét, addig boldogan élteti ezeket a vadembereket (most a mindenkori szovjet/orosz politikai vezetésről beszélünk), és hiába is próbáljuk te meg én megérteni – nem, az istenért sem fog menni. Ezek az orosz hazafiak igenis hisznek az erőskezű népvezérben, szinte vakon követik őt és isszák a szavait.
Na, ez hiányzott a puhapöcs Gorbacsov és a részeg disznó Jelcin alatt.
Egy erős kéz.

Aztán megérkezett.

A mostanában egyre népszerűbb Vlagyimir Putyin nem véletlenül céltáblája szinte minden „nyugati” médiának és szószólónak. Hát persze – képes józanul, orosz érdekeket szem előtt tartva, kizsákmányolás, páros lábbal gyomorba térdepelés és mindenfajta ocsmány kiszipolyozás nélkül vezetni egy olyan birodalmat, ami évről évre erősödik, amelyben a polgárok valóban állampolgárok lehetnek egy biztonságot sugalló valóságban. Itt nincs helye semmiféle mézes–mázas, szirupos hazugságnak. Itt nem lehet mellébeszélni. A hazafiasság, ez az alázatos, mélyre hajló elkorcsosulás egyre inkább kiegyenesedő derékkal látható (vállalható) büszkeséggé varázslódik. És nincs ebben semmi trükk. Semmi mellébeszélés.
De valójában mit is tett ez az ember – mi mást tett, amit az elődei nem mertek vagy nem tudtak megtenni?
Ne gondolj nagy dolgokra. Nem érdemes. Nem tett semmiféle nagy attrakciót. Semmi hókuszpókuszt. Egyszerűen azt csinálja, amire megválasztották – vezet. Gondolkozik, mérlegel, álláspontokat hallgat meg, kimutatásokat nézeget és olyan férfiasan kemény döntéseket hoz, amikre odaát a Nagy Víz amerikai partján már közel 70–80 éve csak sóvárognak. Hihetetlen leírni, de ez az ember valóban érzi az országát, amelyikben él, valóban szereti és tiszteli, becsülettel dolgozik azért, hogy az ott élőknek jobb legyen. Ez nem propaganda, nem üres fecsegés. Az elmúlt évtizedben, mióta Putyin hatalmon van (amikor éppen nem ő volt a főnök, akkor is ő vezette az országot), az orosz gazdaság előbb nagy nehezen talpra állt (talpra tornázta/nyögte magát), aztán szép lassan erősödni kezdett, manapság pedig azt kell látnunk, hogy ugyan nem közelíti a nyugati színvonalat, de a közepit (Magyarország, Lengyelország, Csehország vagy Románia) kellő lendülettel maga mögött hagyta. És most nem csak a katonai újrakiadások és emelkedő költségek miatt fellendülő gazdaságról beszélünk – ahogy nem is a „csak az olaj meg a gáz” propagandáról.
Apropó – propaganda.

Elterjedt a világban, hogy az orosz gazdaság valójában csak és kizárólag az olajra és a gázra épül – tehát abban a pillanatban, hogy a Nyugat majd nem vásárol többet, a gazdaság elkezd letérdelni. Hogyne. Sztereotípiák voltak, vannak és lesznek is ebben a magasztosan hazug közegben, amíg ember az ember. Mondok is gyorsan pár kellemetlen hazugságot/félreértést/elferdítést a gyengébbek kedvéért, mert bár az agymosást, mint visszavonhatatlan folyamatot nem vagyok képes gátolni, de szembesíthetek néhányakat a saját baromságaikkal. Egyszóval: Kínában rizst esznek rizzsel és szar minőségű dolgokat gyártanak, amik hamar tönkremennek és/vagy nem is működnek rendesen. A brazil városok veszélyesek, mert arrafelé géppisztolyos bandatagok gyilkolásznak, akik ráadásul megerőszakolják és megölik a turistákat – nem biztos, hogy ebben a sorrendben. Az Egyesült Államok a tudományok és a technikai csúcs országa, ahol jóléti társadalom épült fel és mindenki boldog. És pár rövidke: a németek mindenben alattomosan precízek, Dél–Afrikában halomra ölik a fehéreket, Indiában szó szerint lógnod kell a vonatokon – és a többi, meg a többi. Sztereotípiák, valójában nem igaz állítások. Senki sem tudja bizonyítani őket. Elterjedt legendák, nem mások.
Ilyen tehát „az orosz gazdaság a természeti kincsek eladására épül” vágány is, amin minden jóérzésű és agyát használni képes emberke csak röhög. Hangosan, persze. Már szóltam pár bekezdéssel ezelőtt a hadiiparról, ami nem elhanyagolható és egyáltalán nem megkerülhető tényező egy ekkora birodalom gazdasági életében. Valahol szükségszerű is, hogy a nagyobb és erősebb (ütőképesebb) birodalmak, mint az USA, Oroszország, Kína vagy a keservesen összetákolt Európai Unió iszonyatos mennyiségű (és minőségi) fegyvereket gyártsanak és adjanak el pénzben dúskáló kisebb államocskáknak. Ez egy olyan gazdasági folyamat, aminek mutatóit most nem fogjuk kielemezni – létezik, fogadjuk is el.
A lényeg.
Miközben az Egyesült Államok például az utóbbi évtizedekben egyre bámulatosabban lefelé görbülő gazdasági mutatókat kénytelen „színesíteni” (vagyis hamisítani), mert ipari életének szereplői szép lassan vagy feladják és bezárnak, vagy kivonulnak az országból (el– és feladva előtte nehezen megszerzett pozícióikat), maga a kormány időben rájött, hogy a pénzügyi szintet több fegyver fejlesztésével és eladásával kompenzálni lehet. Ez az út persze oda vezet, hogy a gazdaságot lassan csak és kizárólag a fegyverek gyártása és eladása tartja életben – ez mellett sarkosítva a „latorállamok” lerohanása és a nemzeti kincsek eltulajdonlása (lásd Irak és Afganisztán). Ha jól körbenézünk a világtörténelemben, az Egyesült Államok lesz az első olyan birodalom, amelyik pontosan azért fog összeomlani, mert hihetetlenül erős hadsereget kormányoz, és mert elképesztő magas technikai tudást képes hol összelopkodni, hol mézesmázos ígéretekkel, játékpénzen megvásárolni. Ez egy kicsit abszurd, elismerem, de valós történelmi tényező. Még a második világháborús német gazdaság sem épült ennyire a hadiiparra, mint mostanában az USA. Lassan ezek a szerencsétlenek már nem gyártanak mást, csak fegyvereket, lőszert, repülőket, hajókat és kiegészítőket (bakancs, ruha, szemüvegek, rágógumi, haha).

Visszakanyarodva tehát.
Az orosz gazdaság több pilléren alapszik. A teljesség kizárása mellett csak a legfontosabbakat fogjuk most szemügyre venni. Például a repülőgépipart. Miközben az amerikai Boeing és az EU–tákolmány Airbus vérre menő versenyt folytat, addig Oroszország szép lassan ismét világszínvonalúvá tette a múlt század végén teljesen csődbe vitt Tupoljevet a maga olcsó, megbízható és modern repülőgépeivel (arra most megint nem kanyarodunk el, kik és hogyan, milyen fejfedőt használva akarták teljesen tönkretenni a gyárat). Egyre több profi repülőgéptípus fejlesztésről érkeznek hírek, a gazdasági szektor egyik kiemelkedő ágazata lett a repülőgépek gyártása. Van piac, mert a középerős gazdaságokkal bíró országok a megbízható és olcsó modellek után jobban sorban állnak, mint a drága, nehezen szervizelhető amerikai vagy „európai” modellek esetében. Az oroszok a katonai repülőgépek gyártásában is jelentősen az élen járnak, a MIG–típusok szinte minden téren „verik” az ellenfél típusait (több nyugati elemző is irigykedve, de bevallja ezt)(nem mindegyik).
Ez mellett ott vannak a gépkocsik és teherautók is, mint második számú gépipar – minő meglepetés. Lassan elmúlni látszanak a kocka Zsiguli–Lada–Moszkvics évtizedek, helyükre a modernebb változatok érkeznek, mint a közeljövőben debütáló legújabb Lada, illetve a Chevrolet Niva (Lada Niva). Nem árt megjegyezni, hogy a német autóipar mögött Európában a második az orosz autóipar a gyártást és az eladások számát nézve. Ne feledjük, hogy az orosz teherautók futóművei a világon a legtartósabbak (civil sorozatgyártásra értve).
Az orosz nukleáris ipar kiemelkedő még abban az erős mezőnyben is, amit az USA, Franciaország, Anglia vagy éppen Kína képvisel. A reaktortervezés, az atomerőművek üzemeltetése és az üzemanyagciklus zárását célzó negyedik generációs reaktorok fejlesztésében Oroszország vezető szerepet játszik. Ez nem kérdéses.
Az orosz űrtechnológia vitathatatlanul első a világon. Különféle nemzetek és különféle érdekek állnak sorba Putyin előtt, hogy kikönyörögjenek egy–egy közelebbi fellövési időpontot, amikor végre az orosz rakéták felrepítik átkozott műholdjaikat. És ne higgyük, hogy a rétinéger nem szokta felhívni Vlagyimir Aput, miközben pajeszos cégvezetők bökdösik jobbról és balról (hiszen ők választották meg, joguk van ehhez), hogy taposson ki egy–egy közelebbi időpontot az „űreszközök” fellövésére. Csak a miheztartás végett érdemes megemlítenünk, hogy az utóbbi pár évben az amerikaiak még az oroszok ellen kémkedő műholdjaikat is Oroszországból, orosz technológiával juttatták az űrbe. Ez azért elgondolkodtató, ugyebár…
Persze, húzhatjuk a szánkat, hogy haha, de hiszen az oroszok nem képesek iPad–et meg iPhone–t tervezni és gyártani, hogy az amerikaiak által létrehozott internetet és GPS–rendszert használják, hogy IT–szakembereik csak kullognak a világ után (még az indiai számítástechnikai emberkék és rátermettebbek). Nyugodtan legyinthetünk, hogy de hiszen nem tudnak mindent megtervezni és legyártani, sokszor technológiát vásárolnak és másolgatnak, miközben az USA… hahaha… miközben az USA…
Nem megyünk bele.
(Miközben az USA valójában nagyjából hasonló számban megkerülhetetlen tényező a Földön, de nem a világ vezető hatalma, ez csak egy kellemes agymosás – amit te magad is elhiszel. Ha elővesszük, miben olyan magasan verhetetlenek, hirtelen rá kell jönnünk, hogy az amerikai gazdaság, a technológiák és a nagy elmék elszipolyozása mellett hasonlóan „csak” pár lábon álló szörnyeteg, pontosan úgy, ahogy Oroszország. Ezért nem megyünk bele. Nem etetjük a trollokat.)

Eljutottunk tehát oda, hogy (szinte) a nagy fene semmiből egy Putyin nevezetű fickó vezetésével az elmúlt 10–12 évben hirtelen elkezdett visszanőni kinőni a földből egy mentálisan rendben lévő, gazdaságilag persze ingatag (a világpiac változásaitól is függő) birodalom (de ne feledd, hogy ez utóbbi zárójeles állítás minden államra igaz), amely egyik pillanatról a másikra hallatni akarta a hangját. Mert mi is történt pontosan? Nem nehéz a sztori, még egy ötéves is könnyedén megérti – ha nem mosták át a fejét előtte.
A szovjet katonák kelet–európai kivonulásának anno a múlt század végén volt egy komoly „paktuma”, egy elfogadott egyezsége, hiszen a Szovjetunió valójában nem volt köteles kivonulni ezekből az országokból. De megtette, ezzel a vezetés két legyet üthetett egy csapásra – elengedhette végre a csatlósok kezét, oldják meg maguk a problémáikat, másodsorban nem kellett fenntartania, üzemeltetnie ezt az elképesztő sereget idegen földön. A paktum lényege, hogy a „keletiek” semleges zónát alkotnak, mind katonai, mind pedig gazdasági téren.
Igen ám, de hiába az egyezségek (nem szavak voltak, papíron aláírt dokumentumok), a kis izgága kelet–európaiak (persze amerikai és egyéb hitszegő nyomásra) hirtelen felvételüket kérték a NATO elnevezésű katonai szervezetbe, vagyis a több sebből vérző Szovjetunió (pár hónappal később Oroszország) határai mellett sorra megjelent az „ellenség”. Ezt a seggrészeg Jelcin anno könnyedén kivédte, mert szépen elengedte a belső tagországokat, így az orosz és a NATO haderő közé „beékelődtek” a litvánok, beloruszok és ukránok. Haha, gondolta a Nagyvezér, most már minden rendben lesz, a NATO csatlakozások csak apró kis tévedések voltak, de mi, a Nagy Orosz Medvékek hátrább léptünk egyet, ezzel is kinyilvánítva, hogy nem akarunk felesleges bajt…

Igen ám, de ezt követően az egykori csatlósok be–belépegettek az Európai Unióba is. A csapatkivonások záradéka tehát egyértelmű volt: ezek az országok (közöttük a te Magyarországod) sosem lehet tagja egyetlen katonai vagy gazdasági tömörülésnek sem. Erre Lengyelországtól Magyarországig mindenki NATO– meg EU–tag lett pár éven belül.
Röhej.
De mivel az oroszok még mindig inkább lehajtott fejjel eltűrték ezt az arcon köpést és nem voltak hajlandók tiltakozni, netalántán fenyegetőzni, az Izrael vezette koalíciónak (igen, amelyik lerohanta Afganisztánt és Irakot, persze koholt vádak alapján – miközben Szaúd–Arábiát épségben hagyta)(holott a feltételezhető gépeltérítők java szaúdi állampolgár volt)(és igen, amelyik „beavatkozott” kicsit Líbiában, illetve előtte majdnem letérdeltette Egyiptomot, és ezen felül két éve polgárháborút generál Szíriában), szóval a koalíciónak újabb tyúkszemet kellett keresnie, amire rátaposhat. És lassan, nagyon–nagyon lassan meg is találta. A tyúkszem neve Ukrajna lett.

A Janukovics nevezetű oroszbarát srác vezetése alatt álló óriási kiterjedésű, mezőgazdaságban európai szinten verhetetlen Ukrajna hihetetlenül jó (termő)föld lehetett volna az EU számára. Itt is a kettős légycsapás filozófiája kísért, csak most a másik oldalról – ha sikerült volna Ukrajnát bevonni az Európai Unióba (és ezzel olyan törvényeket kényszeríteni rá, amelyek miatt az ott élők szűkölködtek volna, miközben terményeik olcsón jelentek volna meg a mindig éhes kapitalisták asztalán), akkor egyrészt óriási piachoz jutottak volna a nyugati bajtársak, másrészt idővel a NATO–ba beléptetéssel ismét ott lehetett volna az izgága haderő az orosz határon. Legálisan.
Elképesztő, de egy országát szerető és tiszteletben tartó vezető, egy olyan államférfi, aki nem hajlandó megalkudni mindenféle Nehezen Tüsszentő nyomásnak, képes volt hónapokon keresztül ellenállni az agitálásnak, a fenyegetéseknek és figyelmen kívül hagyta a vészforgatókönyveket. Talán azért sem hitt bennük, mert ami történt, filmekbe való fordulat lett. A több évig előkészített (az USA 2005 óta bomlasztott–rohasztott Ukrajna határain belül – vagyis pénzelt „ellenálló szervezeteket”), belső konfliktusra épülő lázítás elérte célját, és mikor Janukovics közölte, hogy nem hajlandó Ukrajnát beléptetni az EU–ba, megkezdődtek a szervezett tüntetések. És ekkor már az országba évek óta beszivárgó külföldi felbujtók is színre léphettek – jöttek a tömegbe lövöldöző állítólagos ukrán, de valójában kibaszott zsidóbérenc zsoldosok, akik miatt az egész világ elítélte az elnököt. Aki persze hitetlenkedve figyelte, mi történik körülötte. Legalább olyan ártatlanul bamba arccal, mint ahogy Kadhafi, előtte pedig Szaddam nézett körbe, mikor földjeikre megérkeztek a politikailag korrekt nyugati vitézek intézkedni. És Janukovics pár havi tépelődést követően, miközben az utcán véres polgárháború kezdett kialakulni, végül a mesterségesen gerjesztett agymosott népharag elől Oroszországba menekült.
De még nincs vége a sztorinak.
Putyin látta, mi történik és ő sem igazán hitte el a dolgot. Meg vagyok róla győződve, hogy felvette a piros telefont és tárcsázta a makit, kérdezősködött, mit tudnak erről a furcsa népharagról odaát a Nagy Víz másik oldalán. És biztos vagyok benne, hogy a banánjancsi nyugodt hangon azt felelte, az USA és szövetségesei mélységesen elítélik, amit látnak, és nem kell megijedni, kedves Vlagyimir, szakértőink minden eszközzel segítik majd a békés megoldást. Pont eközben indultak az első nagyobb nyugati (angol, német, amerikai, francia) zsoldos csapatok Ukrajnába. Csak hogy tudd.

Lassan teltek a hetek és hónapok, Putyin a maga bamba/békés természetével csak várakozott, de egyre inkább azt lehetett látni, hogy Ukrajna így vagy úgy (de leginkább úgy bizony) a NATO és az EU része lesz, tetszik vagy sem – ez van. Az agysikált nép torkaszakadtából üvöltötte, hogy nekik EU kell, őket majd a NATO megvédi, és bizony mikor egyre keményebben szólaltak fel az országban élő oroszok ellen, akik java része a Krím–félszigeten éldegélt, Vlagyimir Apu végre elszánta magát és lépett.
Oroszország mindenféle csaták, harcok és csúnya menekülés közbeni hámsérülések nélkül magáévá tette a Krím–félszigetet, hasonló lépésben taktikázott, mint anno Szaddam Kuvaitban – csak nagyobb, ütőképesebb hadsereggel és több ezer élesített atombombával a háta mögött.
Mit tett erre a világ?
A TT–csoport (Taktikázó Tüsszentők) elkezdte mozgatni a washingtoni törvény– és koholmányhozókat, hogy kezdjenek neki a szellemi hadviselésnek. Ugyanebben az időben, mivel most már arrafelé tekingetett a Föld szinte összes országa, amerre a maláj gépek is rövidtávon röpködnek, Izrael egy közel 10 milliárd dollárba kerülő manőverbe kezdett, ami alatt fel akarta számolni az elnyomása ellen küzdő palesztinokat – eleddig sikertelenül (ebbe se megyünk most bele). Hirtelen gazdasági törvények születtek, méghozzá elég komoly törvények, amelyek arra irányultak, hogy az oroszoknak rossz legyen. Nézzük reálisan. Az embargós törvényeket kanadai, amerikai, brit és ausztrál zsid… fejesek dolgozták ki, és a lényegük az volt, hogy az EU szép lassan nem exportál többet ezt meg azt Oroszországba.
Mi is ennek a lényege?
Ha megszűnik az export, eltűnnek az árufélék az orosz polcokról, nő az elégedetlenség az országban, a polgárok szép lassan belátják, hogy a Krím nem ért ennyit és Putyin ellen fordulnak. Ez a forgatókönyv. Kell pár hét, esetleg pár hónap – és mindig bekövetkezik a katasztrófa. Kivétel, ha nem. Mondjuk, Kuba, Észak–Korea és Irán esetében a gazdasági szankciók nem igazán hoztak sikereket… éppen ezért miért is gondolhattak arra Kohn és Kühn, hogy majd az orosz gazdaság (amelyik olyan 100–200–szorosa az említetteknek) szépen letérdel és megbocsájtásért esdekel? Az embargó sújtotta belső piaci lebomlás miatt Putyin népszerűsége még erősödött is, az emberek pedig betették kisebb taktikai–biológiai fogyókúrának a kezdődő élelmiszerhiányt. Ennyi.
Mindegy.
A lényeg, hogy az amerikai–izraeli nyomásra elkezdődött embargó pont az ellenkező hatást váltja ki, mint kellene. Az európai gazdaság egyre inkább érzi a kiviteli tilalom hatását, az árak elszabadulni látszanak (minden olcsóbb lett a túlkínálat miatt), miközben a persze hullámvölgybe szakadt orosz belső piac szép lassan újabb szállítókat, újabb országokat és területeket keresett és talált – és szép lassan elkezdi ismét feltölteni a készleteket. Ó persze, a dán sertés finomabb, mint a maláj, de ha egyszer Malajzia hasznot húz belőle, hogy a Nagy Oroszország egyáltalán szóba áll vele disznóságok ügyében, kit érdekel az íz? A kilogramm megvan, a távolság nem sokkal hosszabb, az árak egyeznek vagy akár tartósan alacsonyabbak is – a szerződés megköttetett. Hát persze, hogy a görög déligyümölcsök ízesebbek, mint a vietnámiak, de ha egyszer Vietnám hirtelen úgy jelentkezett az orosz vámhivatalnál, mint Pistike az órán, mikor ráébredt, hogy tudja a tanár kérdésére a választ, miért is mondaná Vlagyimir Apu azt, hogy nem? Így aztán szép lassan lett ismét Kánaán az orosz hús– és gyümölcspiacon, miközben az EU–tagok az utakra borogatják a terményeiket és halálra kefélik a rajtuk maradt disznókat.
Történet vége.
Történet vége? Dehogy is.

Az van, hogy teljes bizonyossággal állíthatjuk, amíg egy USA vezette hamis ábrándokkal felszerelt koalíció úgy követi a „gazdát”, hogy közben mindenkinek kára keletkezik a szankciókból, csak a főkolomposnak nem, ott hibádzik a haverság intézménye. Mert az USA és mellette a hűségesen ostoba Kanada akkora arccal fröcsögnek immáron hónapok óta, hogy hozzájuk képest egy–egy megvetemedett diktátor csak tejfelesszájú diák a szavalókörből. Gazdaságilag és politikailag sem Németország, sem Görögország, sem az egykori „Keleti Blokk” államai nem jönnek ki jól ebből a szélmalomharcból. Euró milliárdok vesznek el, emberek és gazdaságok mennek tönkre, piacok omlanak össze – de ez az Egyesült Államokat vezető izraeli vezetőket (és a „ha lekapcsoljuk a villanyt, nem látszódom” elnököt) nem érdekli.
Nevetséges ez a politikai huzavona, méghozzá azért, mert egy távolban tanyázó birodalmacska követeli az őt valami zsarolási/gazdasági ok miatt követő hordától, hogy támadjanak, nem kell vele foglalkozni, hogy közben egyesével semmisülnek meg. Egyszerűen röhej, hogy például Németország miért nem mond nemet. Nem erre az egészre, hanem az őrületre, az elnyomásra, amit az USA képvisel a NATO–n és az EU–n belül…
De ez egy másik történet.
Kanyarodunk.

A harmadik világégés küszöbén, mely Oroszország semmibe vételével és olyan esztelen gazdasági embargóval kezdődött, hogy épeszű ember ezt valójában nem akarja elhinni, nem árt leszögezni egyet s mást. Nem én vagyok az első, aki ezeket a most következő tételeket felveti, de mivel eme cikk hónapokon keresztül íródott, kicsit lemaradtam a „versenyben”.
Mint tudjuk, 2001–ben az oroszok a kínaiakkal, néhány kazah és kirgiz vezetővel és a tadzsik meg üzbég főkolomposokkal együtt hosszas előkészületeket követően létrehozták a Sanghaji Együttműködési Szervezet néven elhíresült katonai szövetséget, azaz az SCO–t. Ez voltaképpen a NATO keleti rémképe tükörképe, melynek külső megfigyelőként aztán tagja lett India, Irán, Pakisztán és Afganisztán is. Nem hiszem, hogy sok kell ahhoz, hogy aztán csatlakozzon Vietnam, Irak, Szíria és pár afrikai államocska is – idővel persze. (Ráérünk, az idő nem a NATO–nak dolgozik.)
Hiszek benne, hogy Putyin nem az a fajta vezető, akiről feltételezned kellene, hogy pontosan olyan, amilyennek látod. Értem itt, hogy például a makit egy határozott, vezetésre termett valaminek gondolod, mert jól felépített stand–upja van – hosszasan, szépen beszél, sokszor hatásszünetet tart a mondatok között és arcizma sem rezdül, ahogy folyamatosan hazudozik és vádaskodik. Ezt nagyon sok órán keresztül tanítják az elnököknek, ez nem veleszületett rendellenessége egyik hülyének sem. Ehhez képest a százas szög egyszerűségű Putyin olyan, mint egy valódi embernek lennie kell – szépen tud bólogatni, miközben picsán rugdossák, nagyon határozottan tudja adni a hülyét, miközben tudja, hogy miféle válaszreakciókat fog kivitelezni, és egyáltalán: a bamba képe miatt azt gondolnád, hogy egy hatvanas égőt sem tudna a helyére illeszteni, nem hogy stratégiai dolgokon töprengeni, méghozzá évekre előre kidolgozva, minden lehetséges lépést szemügyre véve. Egyszóval ezt az orosz elnököt a kinézete és viselkedése alapján nem akarnád vezetőnek – miközben a majmot majmolnád ezerrel, hiszen jobb a resume–ja. Haha.
De.
Biztos lehetsz benne, hogy miközben az USA vezette jámbor békefenntartóknak álcázott rohasztó koalíció egyre keményebben lépett fel Ukrajnában és egyre merészebb szavakkal illette a szerinte erőtlenné és gazdaságilag sebezhetővé vált Oroszországot, addig Vlagyimir Apu sem tétlenkedett. És itt jön az a rész, amit előttem már páran megírtak/vizionáltak.
Mi történik akkor, ha az egyébként abszolút nem egységes, több széthúzó érdeket összetartó Mexikóban hirtelen úgy gondolja a nép, hogy „izgágulni kell”, el kellene kergetni a megválasztott demokratikus kormányt (a törzsfőnökkel együtt) és orosz segítséggel egy olyan embert kellene a trónra ültetni, akinek nem haverja többé a banánimportáló zsugori? Mi történne akkor, ha a sztrájkok, tüntetések és vérengzések közepette az SCO felajánlja Mexikónak a teljes katonai és gazdasági segítségét, cserébe a tagságért? Mi történne, ha közvetlenül az USA déli határa mellett egy kínai–oroszbarát kormány vezette kínai–oroszbarát állam szerveződne meg? És ez még semmi, hiszen a nagy–nagy szerveződés lejjebb is tagozódva elérné Nicaraguát, Panamát, Perut vagy éppen Brazíliát is – mint potenciális haverokat.
Mi történne, ha a québeci elszakadási törekvéseket dollármilliárdokkal támogató Putyin végre azt látná, hogy a kanadai belső rend egyre inkább egy Ukrajna–szerű se nem felkeléssé, se nem lázadássá, se nem kiválássá, inkább amolyan külső semmirekellő nagyhatalom által kevert szargombóccá érett? Vajon dörzsölné a tenyerét, mint manapság teszi a fekete veszedelem odaát a Fehér Házban? Vajon mennyire örülne a világ, élén az Egyesült Államokkal, miközben azt látná, hogy az ottawai vezetés egyszerűen képtelen elfojtani a montreali és torontói zavargásokat, illetve a kanadai hadsereg egyre inkább csatákat és területeket veszít a keleti tartományokban?

A kérdés.
Ha ez megtörténne az USA holdudvarában, közvetlenül a határok mögött, vajon az amerikai hadsereg nem csapna le rögvest? Vajon az USA nem avatkozna be? Nem küldene ezer meg ezer vadászrepülőt naponta, nem bombázná Mexikóvárost, Torontót és Montrealt, nem próbálna meg katonákat vezényelni a határra, akik időnként komolyan beavatkoznának a közeli harcokba?
Dehogynem.
Sőt tovább megyek – ha ez megtörténne, az Egyesült Államok hadüzenet nélküli, amolyan zsidó találmányként minden vádat elsöpörni igyekvő „megelőző csapásként” lerohanná Mexikót és később Kanadát. Nem ejtene könnyeket a kibaszott kanadai bevándorlókért odaát Toronto külvárosaiban, fönn North Yorkban vagy Scarboroughban, ahol annyi az indiai és kínai bevándorló, hogy néha azt sem tudod, most Pekingben vagy Delhiben jársz–e, vagy a mexikói drogkartellhez csatlakozott tizenéves hülyegyerekekért, akiket amerikai zsoldosok azért lőnek szitává, mert fegyvereket tartottak a kezükben és ettől bátornak meg legyőzhetetlennek érezték magukat. Egyetlen amerikai meg nyugat–európai seggfej sem emelné fel a szavát az ellen, hogy az amerikai hadsereg „idegen földre tévedése”, esetleg Ontario állam déli részének gyors bekebelezése és az Egyesül Államokhoz csatolása elfogadhatatlan cselekedet és megtorlásért kiált.

Ha ez így lenne (márpedig így lenne), miért is csodálkozunk azon, hogy Vlagyimir Putyin higgadtan, minden lehetőséget felmérve, bamba arccal, de határozottan tesz lépéseket, melyekben nem szerepel Ukrajna teljes légtérzárja, lebombázása, bekebelezése, lerohanása vagy ellehetetlenítése?
Költői kérdés volt.

A konklúzió. Mert az is van.
A Földön kitört eddigi két legborzasztóbb háborút olyan egyedek gerjesztették, akiket nevén nevezve rögtön elkezdhetnéd rám köpködni a rasszista jelzőt. Ettől függetlenül, ha eléggé olvasottak, tájékozottak és nyitottak vagyunk, mindketten tudjuk, hogy az első és második világháborút is olyan gazdasági/pénzügyi csoportosulások készítették elő és vitték véghez, akiknek több közük volt a máig eltitkolt tartalmú Talmudhoz, mint a Bibliához.
Mint azt több előttem szóló is megemlítette orosz, angol és egyéb nyelvű cikkekben, a harmadik világháború, amit a rohasztók kolóniája sokáig készített elő és szeretne végre valahogy kirobbantani (ezért is húzódnak így el a harcok odaát Palesztinában, mert az ukrajnai krízissel elszámolták magukat)(hiába lőttek le utasszállítót, hiába ármánykodnak orosznak, vagy Irakban állomásozva muszlimnak öltözve), egyszóval egy következő és valóban mindent leromboló világégés elkerülhető. Még mindig az. Nem kell feltétlenül bevonulni Ukrajnába „segítséget hoztunk” felkiáltással (ezt teszik az amerikaiak), nem kell tovább piszkálgatni az erős katonai (SCO) és gazdasági (BRICS) szervezetekben fő erőt képviselő, éppen ez által rengeteg potenciális partnerrel rendelkező, közel kétezer bármikor bevethető atomfegyver kódja fölött ücsörgő, ütőképes és szervezett (nem zsoldos) hadsereget fenntartó Oroszországot. Felesleges piszkálgatni egy akkora birodalmat, mint ez, amelyik lehet, hogy egyes (általában zsidó és amerikai) elemzők szerint gazdaságilag és katonailag leszálló ágban van, de valójában éppen ezekben az évtizedekben kezdte el újjáépíteni saját tekintélyét – és van miből.
A megoldás pontosan olyan nyálas, mint ahogyan hangzik – fuck off van, távozz leszegett fejjel, veszíts abból a tekintélyből, amit aztán Putyin majd felcsipeget a földről és a magáévá tesz, vagyis az USA szépen vonuljon vissza a kibaszott határai mögé, felejtse el végre, hogy ő a világ csendőre, mert ezeknek az időknek leáldozott. Csak hogy értesült legyél – a Csendes–óceánon már lassan annyi orosz, kínai és indiai hadihajó cirkál, mint amerikai, a potenciál tekintetében persze nem annyira ütőképesek, de bizony veszélyesek az amerikai flottákra nézve (főleg, ha eszünkbe jut a kínai szupertorpedó, amit az amerikai repülőgép–anyahajók nem tudnak kivédeni)(vagy említhetjük a közel 80–100 állandóan arrafelé cirkáló orosz–kínai–indiai tengeralattjárót is – többségük atomfegyverekkel felszerelt).
Az Atlanti–óceán sem az Egyesült Államok egyedüli birtoka már, ahogy Dél–Amerika is elszakadt tőle az elmúlt 20–25 év folyamán. Afrikában Kína az úr (éppen ezért igyekszik mostanában az amerikai hadsereg támaszpontokat kiépíteni ott, persze a terrorizmus elleni harcra fogván a dolgokat), Európa ugyanolyan beteg, amilyen az elmúlt évtizedekben is volt, Ausztrália pedig, mint önálló identitás, valójában talán az egyetlen helye a világnak, ahol a rohasztók apokalipszisát túlélheted.

Végezetül.
Valami hasonló történt a múlt század harmincas évei végén is, mint manapság. Az, hogy egyesek „élettérnek” nevezték el a területi követeléseket, melyek valójában egy egyre erősebb birodalom határait és belső békéjét igyekeztek megóvni, nem véletlen. Ezek, akik ma a történelmet írják (mert a történelem nem megtörtént, azt szinte évente kell módosítani, hol évszámokkal, hol a halottak/túlélők számának változtatásával ugyebár) valójában az egykori rohasztók leszármazottjai, akik addig uszították a francia–angol szövetséget, másik oldalról pedig Sztálint és vezérkarát, hogy a támadássorozatot és teljes gazdasági/katonai legyalulást elkerülve Adolf Hitler végül a megelőző csapás mellett döntött – a többi pedig… khm… (ez most hülyén hangzik)… történelem.

Ennyit akartam csak mondani.
Köszönöm a figyelmet. 

blokkindex6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tombobb.blog.hu/api/trackback/id/tr446673355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

STIRLITZ 2014.09.07. 10:56:11

Ezért a mondatodért böszmeség díjat érdemelnél: " ... Vlagyimir Putyin nem véletlenül céltáblája szinte minden „nyugati” médiának ... képes józanul, orosz érdekeket szem előtt tartva, kizsákmányolás, páros lábbal gyomorba térdepelés és mindenfajta ocsmány kiszipolyozás nélkül vezetni egy birodalmat" Jujj, ez fájt! Méghogy a vadkapitalista, oligarhákat teremtő és kegyencekkel "uralkodó" Putyin kizsákmányolás mentes volna? Egy moszkvai ezért körberöhögne (vagy pofán csapna) vérmérséklettől függően. Putyin egy kis szaros diktátor a saját szemétdombján, aki atommal meg a gázzal fenyegetve hiszi azt, hogy ő az Isten. Te meg egy marha vagy, ha gáncs nélküli lovagnak látod.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2014.09.07. 11:14:13

@STIRLITZ: Dehogy látom gáncs nélküli marhának... illetve lovagnak. Tisztában voltam vele, mikor a cikkemet írtam, hogy sokan félreértelmezik, hiszen azt állítom, amit manapság nem szabad - miközben majdhogynem "csupa jót" állítok Oroszországról és a vezetőjéről. Tessék kicsit mélyebbre ásni a mondatok között (tudom, eléggé nehéz) és rögtön láthatod, hogy a rendszer, amit ott követnek, szánalmas és nemtetszésemet váltja ki.
Egyébként félreérthető vagyok, ezért tényleg elnézést kell kérnem, mert a kizsákmányolás és kizsákmányolás közötti egetverő különbségeket illett volna megmagyarázni. Mindenesetre a buta átlag orosz paraszt, aki elkezdett felfelé lépni az evolúciós létrán (értem itt, hogy már több van neki, mint a kis veteményes meg a tehénke) igenis azt látja, hogy a növekvő jólétet egy Vlagyimir nevű srác hozta el neki - ergo a kizsákmányolásnak, amit a buta pajeszos-csókolózós előző vezetők csinálgattak, egyszerűen vége lett. Mindenki boldog, mindenki éljenzi a kissrácot, aki persze tetszeleg a szerepében.
Egyáltalán nem állítom, hogy Putyin különb volna a többi megátalkodottnál, de tény, hogy szereti és vezeti a hazáját, nem egy kibaszott báb, mint a maki vagy a többi szerencsétlen a pulpituson.

Egyébként örülök, hogy ide hoztad a vitaindító behányást, mert mégis mennyire kényelmetlen egy másik blogon vagdalózni? :-)

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.07. 11:18:15

@STIRLITZ:

Hihetetlen mennyi támogatója van Putyinnak nyugaton. Persze más-más okokból.

Támogatják:
- szinte az összes szélsőbalos, mert Putyin megfékezte a nyugati nagytőkét,
- a szélsőjobb jelentős része, mert Putyin elveti a liberalizmust,
- a konzervatívok nagy része (még az USA-ban is), mert elveti a nyugati liberalizmus legotrombább vonásait, pl. homokos házasság és hasonlók,
- az újbalosok nagy részét, mert alternatívát mutat a nyugati fogysztói társadalommal szemben,
- a hagyományhű keresztényeket, mert állami szintre emelte a keresztény értékeket,
- a zsidók nagy részét, mert elutasítja az antiszemitizmust és harcol az iszlám radikalizmus ellen.

Olyan hihetetlen Putyin-párti koalíció jött létre, melyenk tagjai egyébként mélyen utálják egymást.

Fekete Pestis 2014.09.07. 20:05:44

@maxval a bircaman:
" alternatívát mutat a nyugati fogysztói társadalommal szemben"

valóban. ahelyett, hogy Malayziába mennénk nyaralni, baromi jó alternatíva az oda utazókat repülögépestül lelöni ;)

egyébként gyanítom, hogy ez a sok támogató úgy jár, mint az angol útlevéllel utazó arabok, akik dzsihádosat mentek játszani Szíriába. Most, amikor látják, hogy a +refeszítés, lefejezés, megkövezés nem is olyan cool [mert öket is fenyegeti ;)] jönnének vissza az UK-ba ;)

namajdha a sok nyugati ujbalos, keresztény (stb) izelítöt kapna Putyinból, szaladna vissza a jól bevált nugati értékekhez ;)

Fekete Pestis 2014.09.07. 20:06:42

@Tom Bobb:

tom: Írástudatlan vagyok. összefoglalád 10 bövitett mondatban a mondandódat, pls? ;)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2014.09.07. 22:03:18

@Fekete Pestis: Nem. Kérd meg apukádat és felolvassa neked.

Paraphone 2014.09.10. 22:25:41

Hurrá, új bejegyzés. :)

Klassz, elolvastam, kb ugyanennyit tudnék írni, amiben vitatkoznék/kiegészítenék, de jelenleg alig élek.

Most csak annyit:
"Persze, húzhatjuk a szánkat, hogy haha, de hiszen az oroszok nem képesek iPad–et meg iPhone–t tervezni és gyártani, hogy az amerikaiak által létrehozott internetet és GPS–rendszert használják,..."

A GLONASZSZ-rendszer hálózati elemei (pl konkrétan az orosz műholdak) pontosabb jelet adnak, és megbízhatóbbak, mint a GPS - tény, hogy utóbbival ellentétben a GSZ sokkalta regionálisabb - még.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2014.09.11. 18:37:45

@Paraphone: Köszi - ha ilyen hasznos beköpéseid lennének, én szívesen fogadnám őket kiegészítés gyanánt.

dobókötél 2014.09.13. 09:38:09

Üdvözöllek Tom Bobb.
Már vártalak, hiányoltalak. (én is)
Remélem nem kell ennyit várni ismét a következőre.
Hogy haladsz a könyveddel? (egy olvasót ne csak a mű, hanem annak alkotója is érdekeljen.)
Jó egészséget nektek, sikeres, és itt is több megjelenést kívánok!
Üdvözlettel, dobókötél

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2014.09.13. 17:40:33

@dobókötél: A következő bejegyzés már készülget egy ideje - talán hamarabb befejezem, mint ezt. Vannak ötleteim, mit akarok ide pakolni, csak az időm kevés. Ez betehető annak is, hogy komoly "életminőségi cserén" estem át, illetve kicsit élveztem a hirtelen rám zuhanó szabadságot, ez mellett pedig mindenkinek megvannak a maga ügyes-bajos dolgai/gondjai...

A könyv... Jó kérdés. Valójában nem tudom, mire vonatkozik a kérdés - regényem angolra fordítására és angol nyelvterületen kiadására vagy a másik regényemre, amelyet most írok? Sorry, nem vagyok jó az ilyen visszaemlékezésekben, nem is tudom, miről és mikor beszélgethettünk.

Lesz több cikk, ne félj! Igyekszem. De a minőséget nem akarom lerombolni. Ez a szint kedvemre való. :-)

dobókötél 2014.09.17. 12:57:47

@Tom Bobb: A könyvek! Igen mindkét témában érdeklődtem, érdeklődtünk korábban.
"Lesz több cikk, ne félj! Igyekszem. De a minőséget nem akarom lerombolni. Ez a szint kedvemre való."
Nekem is kedvemre való! Tudom, hogy sokkal többeknek a kedvére való, mint ahányan hozzá is merészelnek szólni írásaidhoz!
Várom, várjuk, a következőket is!

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2014.09.20. 14:53:16

@dobókötél: Oké, tisztában vagyok vele, hogy először elrettentően hosszúnak tűnnek a bejegyzéseim/cikkeim, de hidd el, hogy ahol csak lehetett, rövidítettem. Sok kritika ér emiatt - nem éppen negatívak, de figyelmeztetőek. Nem érdekelnek. A minőség ott is megmutatkozik, hogy az adott témát rendesen körbejárjuk-e vagy sem...
Tudom, hogy az olvasóim jelentéktelen hányada szól csak hozzám. Éppen a cikkek hossza miatt sokan feladják/nem értik/nem érdekli őket tovább, ergo: nem fognak hosszászólni. A többiek pedig, akik sikeresen vizsgát tettek az oldalon és végeztek egy-egy olvasmánnyal - örülnek, hogy menekülhetnek.
Vagy éppen egyetértenek velem. Majdnem mindenben. :-)

"Meztelen Őrszemek" című sci-fi regényem, melyet 2010-2013 között írtam, hamarosan végleg beérik (értem itt: elkészül a teljes angol nyelvre fordítás) és elkezdi önálló életét az angolszász könyvkiadói piacon. Feleségemmel hetek óta dolgozunk rajta, hogy kellő alapozottsággal tudjuk felhívni ügynökök és kiadóvállalatok figyelmét erre a műre. Ha sikerül, arról tájékoztatni foglak - ha nem, arról is. Van már visszautasításom olyan magasan csücsülő ügynöktől, aki zöld utat adott az utóbbi évek egyik legszörnyűbb és legolvashatatlanabb sci-fi sorozatának, de ez nem keserít el. A én regényem TUDOMÁNYOS-fantasztikus regény, nem holmi lézerfegyverekkel és űrhajókkal manipuláló förmedvény - vagyis kevesen értik meg, kevesen fogják fel első olvasásra és minden bizonnyal csak egy pár milliós szűk rétegnek írtam meg. Ezzel tisztában vagyok. Ahhoz, hogy bárki is megértse ezt a regényt, elég komoly háttérolvasási- és tudománytechnikai befogadási ismeretek kellenek. Ez nem mindenkiben van meg.

A regénynek természetesen írom a folytatását, mert amikor anno 1996-ban én ezt a sztorit kiötlöttem, már trilógiában gondolkoztam - képtelenség az ötletet röviden, egyetlen könyvben elmesélni. Éppen ezért döntöttem az "okosan feldarabolt" trilógia mellett, aminek minden egyes része úgy illeszkedik ösze, hogy végül egyetlen hatalmas élményt ad majd az olvasónak. Nem olyan trilógia lesz tehát, mint a manapság népszerűek, amiket azért készítenek, mert sikeres volt az "első rész" - nosza, legyen folytatása. Ez hülyeség. Az én trilógiám tervezett és átgondolt.
Másrészt, mivel ez a trilógia nem központi helyet foglal el az általam elképzelt univerzumban, nem állíthatom, hogy ez lesz életem fő műve. Csak a közelében van a "fő" jelzőnek... Lesznek más, egyéb utat járó műveim is ebben a világban, kapcsolódnak is ehhez a trilógiához. Ez természetes. Az elkövetkező 12 évre be vagyok táblázva ötletekkel, amiket meg fogok írni. Nem pihenhetek.

Mi egyebet mondhatnék még?
Jönnek majd szép lassan a többi bejegyzéseim is, illetve tényleg akarok ide rakni pár régebbi Agymosott-írást is, csak előbb át kell néznem azokat, egy kicsit a jelenlegi bloghoz kell igazítanom a mondataimat. Mint láthatod, az új rendszerben nincsenek képek, amik megszakítanák a bejegyzéseimet - ez az új stílusom és ennek megfelelően kell modernizálnom majd az Agymosott-cikkeket is.
Ennyi vagyok mára.

Bocsánat a hosszú válaszért és az ömlengésért. Ez van.

László Kiss 2016.02.16. 17:35:16

Tom Bobb · tombobb.blog.hu 2014.09.20. 14:53:16
MOST OLVASTALAK 2016, FEBRUÁR, 16-ÁN 17:30 KOR!
G R A T U L Á L O K ÉS SOK SIKERT!
A cikkedhez fent - idézekbelőle:

ÉN EZT NEM TUDTAM!

"...Igen ám, de ezt követően az egykori csatlósok be–belépegettek az Európai Unióba is. A csapatkivonások záradéka tehát egyértelmű volt: ezek az országok (közöttük a te Magyarországod) sosem lehet tagja egyetlen katonai vagy gazdasági tömörülésnek sem. Erre Lengyelországtól Magyarországig mindenki NATO– meg EU–tag lett pár éven belül.
Röhej...."
szóval, ha 2 évvel ezelőtt olvastam volna akkor most két évvel okosabb lennék - vonom le a következtetést - komoly dolgot írtál a fent ide idézett szöveggel -
még egyszer köszönöm - különben tényleg kimerítően hosszú a cikk - a sztori szónál abba hagytam az olvasását - de onnan folytatni fogom és ha találok még ilyen érdekes dolgokat hangot adok neki...
tisztelettel?
id. Kiss László
süti beállítások módosítása