- a gúny néha bizony visszavág –

Senki sem veheti el tőled a jogot, hogy gúnyolódjál. Senki sem kérheti, hogy hagyd abba, mert ízléstelen. Senki sem utasíthat, senki sem kényszeríthet – minden olyan kulturális fék, amelynek az agyadban működnie kell, ott van belül. Tehát ez a te döntésed. Hogy mikor hagyod abba.
Van egy szó a sokak által gyűlölt és istenített Facebook–on, a neve: „bökés”. Bökdösődés.
Amikor már túl sokat bökdösöl valakit/valamit, akkor számítanod kell rá, hogy a legtöbbször egy pontba érkező bökések egy idő után fájdalmassá és elviselhetetlenné lesznek – és ez következményekkel járhat. Mármint az, ha te folytatod a bökdösődést.

Ez történt.

Nem kétséges, hogy jó humorra, érdekes viccekre és remek karikaturákra szükség van. Ezt még maga Jean–Pierre Abdullah sem cáfolja, aki állampolgárságát tekintve francia, de születését tekintve más. Ugyanígy van vele Thierry Hossein, aki szintén francia állampolgár, de kecskék, malacok és tyúkok mellett született a hegyek között, odaát Afrikában. A humor különböztet meg minket (többek között) az állatvilágtól, ezért is vagyunk, akik vagyunk…
Satöbbi.
De.
Amikor köztudott, hogy vallás és vallás között egyre mélyebb különbségek vannak (nem úgy, mint régen, de ezt most nem taglaljuk), amikor tisztában kell vele lenned, hogy nem érdemes bökdösni a vérre éhes vallási fanatikusokat – akkor ne tedd. Az, hogy pár hülyegyerek ezt megtette és folytatta nap mint nap, szinte éjt nappallá téve, nem a te bűnöd és nem az enyém.
Senkié. Ez bizony a saját ostobaságuk.

2011–ben a francia haderő a Charles de Gaulle repülőgép–hordozó segítségével Rafale típusú ultramodern repülőgépekkel kezdte el bombázni azokat a líbiai területeket, ahol az akkorra már egyáltalán nem megtűrt és elfogadott, a nyugati világ által diktátornak kikiáltott Kadhafi katonái próbálták elfojtani az USA és valószínűleg az Európai Unió által gerjesztett és pénzelt polgárháborús felkeléseket.
A francia légi csapások főként a felkelők (más szólamban: szedett–vedett bűnbanda) megsegítése érdekében katonai célpontokat, teherautókat, raktárakat és egyéb épületeket vettek célba. Nem voltak kispályások, elég sok civil áldozat lett – na, de komám, ez itt háború!
2015–ben két terroristának mondott egyén behatolt a Charlie Hebdo gúnyrajzokkal kereskedő „vállalat” párizsi főhadiszállására és elkezdte módszeresen legyilkolni azokat, akik a cikk poszteréhez hasonló rajzokkal kedveskedtek megátalkodott és elszánt, mérges és mindenre képes vallási fanatikusoknak. Az akció pontosan úgy sikerült, ahogy kitervelték – lett is egy tucat áldozat. Többségében tényleg olyanok, akik előtte szerettek bökdösni és nem hallgattak semmiféle jó szóra, nem hagyták abba.
Ezeket az embereket siratod most.
Vajon 2011–ben is felnyögtél, mikor esténként visszavonultak a Rafale vadászrepülők és odalenn Bengáziban meg Tripoliban a civilek elkezdték összeszámolni, vajon ma mennyi ártatlan embert ölt meg a francia haderő? Nem hiszem. Azért nem hiszek benne, hogy megérintett a terrorbombázás, mert engem is hidegen hagyott. Holott tudtam róla, hogy száz százalékos találat nem létezik, tehát halnak meg civilek.

Most is hidegen hagy a dolog. Számomra ez a mészárlás nem hogy egyenértékű, de logikailag megalapozottabb, mint a bengázi vagy tripoli mészárlások voltak 2011–ben. Senki sem bökdöste a Nagy Francia Hadsereget onnan Líbiából, senki sem kérkedett és „kihaénnem”–eskedett, miközben ideát Párizsban egy szűk csoport ezt tette minden nap.
Természetesen el kell ítélni az erőszak összes hasonló formáját – csak finoman oda kell rá figyelni, hogy erőszak nem csak akkor létezik, mikor valaki minket vág pofán (szebben szólva: visszavág), hanem akkor is, mikor mi bökdösünk, néha a bajszunk alatt röhögve, mert tudjuk, hogy a mi fegyvereink erősebbek és hatásosabbak.
Hát… megkaptuk.

Ideje lenne elgondolkozni, nem csak siránkozni és bűnbakot keresni Keleten, amiért harapott egyet a folyamatosan bökdösött vadállat.